Átlagos élet?

8. Rész ~A park~

Rögtön felvillant egy újabb értesítés az Instától. Van egy új üzenetem. Megnyitottam újra az appot, és elolvastam. Az új követőim egyike, Tommy írt. Ez állt az üzenetben: Emlékszel még  rám? Nagyon megijedtem. Csak nem az a fiú, akit leütöttem, és most meg akar fenyegetni?

Nem válaszoltam neki vissza, hanem eltettem a telefonom. Pár perc múlva folyamatosan jöttek az értesítések, hogy valaki lájkolta a képem, vagy üzenetet írt. Persze mindkettő Tommy volt, majd eldöntöttem, hogy blokkolom, hogy ne lássa a fotóim, és ne tudjon üzeneteket küldeni.
Kicsit megkönnyebbülten végleg elraktam a telefonom, majd egy borzasztó gondolat jutott eszembe. Mi van, ha Brad egyszer elmondja Tommynak, hol lakom, és eljön ide? Nem teheti ezt meg... nagyot csalódnék benne...
Nagyon féltem. Nem tudtam, mi fog történni. Nem éreztem annyi bátorságot magamban, hogy valakinek eláruljam a történteket. Se anyának, se a barátaimnak. Pontosítsunk; inkább Willnek. Biztosan teljesen ki lenne, és állandóan idegeskedte miattam. Ezt nekem kell megoldanom, ha már én rontottam el. Nem csak ezt a problémát kell fixálnom; ott van még Aaron. Nem szabad, hogy még több lányt bántson. Nem értem, ezeknek az embereknek miért jó, ha megsértenek valakit. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy minden gondot el kell engednem, mert már majdnem felrobbantam. Ha csak eszembe jutott ez az egész szituáció, rögtön összeszorult a gyomrom, és rosszul éreztem magam. Arra gondoltam, hogy valamivel elvonom a figyelmem. Igazából legszívesebben Willel szerettem volna beszélni, de ő nem volt elérhető. A másik dolog, pedig hogy elmegyek vásárolni. De nincs kivel. Ezért egy kis parkos kiruccanást választottam, majd elővettem egy fehér haspólót, meg egy rövidnadrágot, majd gyorsan felkaptam. Foltjaim szerencsére már elhalványodtak, ezért azokat nem nagyon kellett takargatni. Táskámba beraktam telefonom, napszemüvegem, vázlatfüzetem a ceruzával és radírral együtt, színeseket is, és már indultam is.
- Elmegyek a Hyde parkba!- szóltam anyának, aki a konyhában sürgölődött.-
- Rendben, de gyere haza ebédre!-
- Oké, majd jövök, puszi!-
- Vigyázz magadra!- kiabált utánam Anya, majd elhagytam a házat.
Sétálni kezdtem a park felé, majd előkaptam napszemüvegem, mert nagyon sütött a nap, és meleg is volt, hiába van szeptember. A szél néha játszadozott hajammal, de kellemes volt az időjárás. Néztem a fákon csiripelő madarakat, és a már meg is érkeztem a parkba. Sok család volt ott, babájukkal, vagy kisgyermekeikkel. Pár fiatal is előfordult, de ők szerintem a tegnapi bulit alusszák itt ki. Néhány idős néni és bácsi is beszélgetett, vagy rejtvényt fejtegetett az árnyékban. Furcsa volt, de az emberek, ahogy elmentem mellettük, úgy megbámultak, hogy végignéztem magamon. Nem találtam semmi furcsát a külsőmön, ezért nem is vettem tudomást a pillantásokról. Egyenesen a Rose Gardenhez mentem, mivel ott mindig megjön az ihlet, és a virágok illata kikapcsol. Itt nincs is sok ember; inkább a fotósok jönnek ide, hogy a gyönyörű virágokat lefotózzák. Előtte azért még megnéztem az evezősöket, akik a Serpentine nevű tavon hajókáztak. Ilyenkor mindig egy baráti társaság szokott evezni, vegyesen fiúkkal és lányokkal. Amikor először jöttek, azt hiszem tavaly, sokszor beborultak, és vizesen mentek haza. Most már olyan ügyesek, hogy versenyekre is beneveztek, amiket itt rendeznek meg. Ha volt kedvem, akkor általában kimentem szurkolni nekik, de igazából nem is ismerjük egymást, szóval "hívatlan" vendégként mindig megjelenek az eseményen. A mai nap egész jól eveztek, de nem voltak most formájukban. Miután megnéztem még egy kört a vízen, már tényleg a Rose Garden felé mentem. Azonnal megcsapott a virágillat, amitől rögtön jó kedvem lett. Találtam egy szabad padot, és leültem oda. Elővettem a vázlatfüzetem, és gondolkozni kezdtem. Körbenéztem, és megláttam egy gyönyörű lila virágot, ami annyira megtetszett, hogy bele rajzoltam a füzetembe. Egy főszáron több kis lila virágocska volt, a szirmai szépen jöttek egymás után. Miután levázoltam a növényt, eldöntöttem, hogy a ruha színe ilyen lesz. Most egy nyári dresszet képzeltem el, ami spagetti pántos, combközépig ér, és lenge. Dekoltázsa egy kicsit mélyebb volt, és szépen kihangsúlyozta. Egy hosszabb nyaklánccal párosítottam, ami majdnem addig ért, mint a kivágás. A derék részt se hagytam ki, a ruha a derékig volt feszes, alatta a szoknya pedig egyszerű fodros. Elővettem az összes árnyalatú lila ceruzámat, és színezni kezdtem. A végeredmény majdnem olyan színű lett, mint a virág. Megnéztem a telefonomon az időt, és még körülbelül fél órám maradt ebédig, mivel 13:45 volt, és általában kettő után szoktunk ebédelni. Elraktam a cuccomat, majd körbenéztem. Három alakon akadt meg a szemem, akik éppen arra tartottak, ahol én voltam...