Biztonságban haza is értem, majd összepakoltam holnapra, és az éjszakára. Hat előtt el is indultam otthonról, de előtte elköszöntem anyától, és húgitól, majd elindultam a sötétbe..
A táskáimmal együtt sétáltam a fekete, esős estben, amikor hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Nagyon megijedtem, de elővettem a zsebemben lévő paprikasprayt (igen ez is van nálam) és megfordultam. Anyával találtam magam szemben.
- Anya! Nagyon megijedtem!-
- Ez egy próba volt, hogy figyelsz e. Átmentél a vizsgán!- mosolygott.-
- Anyaa.. komolyan ezért jöttél utánam, hogy tesztelj?- kérdeztem tőle.-
- Jajj, dehogyis Samantha! Otthon hagytad a sminktáskád.- adta át nekem az imént említett cuccot.-
- Ohh, köszi Anya!- öleltem meg.-
- Vigyázz magadra Samantha! Jó sulit!- köszönt el.-
- Szia Anya!- majd újra elindultam.-
A sminktáskámmal együtt, azt hiszem már teljes vagyok.
Teljesen úgy éreztem magam, mint a horrorfilmekben. Egy lány a sötét, esős, ködös utcán egyedül sétál, a baglyok megszólalnak, majd a háta mögül meghall egy ág reccsenését, hátranéz, és meglátja a szörnyet, ami megöli.
Az volt a legaggasztóbb, hogy miután magamban elmondtam ezt a rémtörténetet, hallottam egy reccsenést a hátam mögül. Elővettem a sprayt, és gyorsabban kezdtem el lépkedni. Óvatosan hátranéztem, és egy alakot véltem felfedezni a sötétben. Még gyorsabban szedtem a lábam, már futottam. Éppen Amandáék utcájába kanyarodtam be, amikor láttam, hogy az alak is szaporázta lépteit. Úgy futottam Amandáék háza felé, ahogy csak tudtam kezemben a táskákkal. Véletlenül kiesett a kezemből a sminktáska, de hála az égnek be volt zipzárazva, szóval nem esett ki belőle semmi. Gyorsan felkaptam, majd láttam, hogy az alak már nincs annyira messze tőlem. Rohantam, mint az őrült, és Amandáék háza elé értem. Úgy csöngettem, mint az idióta, hogy meghallják. Szerencsére az alak, amikor meglátta a két őrt, aki beengedett, elment. Besiettem a házba, ahol már vártak.
- Samantha! Beléd meg mi ütött? El akarod rontani a csengőt?- kérdezte dühösen Amanda, majd meglátta a piros fejemet, és furán nézett rám.-
- Sziaa Samantha!- köszöntött a két lány, majd ők is furcsán néztek rám.-
- Te meg mit csináltál?- kérdezték egyszerre.-
- Valaki üldözött.. muszáj kellett futnom.-lihegtem- De amikor meglátta a két őrt, akik beengedtek, elment. Nem tudott utolérni, szerencsére jó vagyok tesiből.- meséltem el.-
- Úristen! Gyere gyorsan felmelegedni a kályhához. Mr. Jett! Vigye fel Samantha táskáit a szobámba! Köszönöm!- szólt Amanda.- Gyere, a nappaliban van a kályha.-
- Oké, megyek.- mondtam, majd Kristen és Hope is követett.-
A ház valami csodás. Aranyozott csillár és szegélyek, márvány padló, fehér falak, óriási szobák.. mesés. A nappali vöröses színű szőnyegére ültünk le, a tűz mellé, és a lányok kérdezgettek.
- Nem láttad, hogy nézett ki?-
- Honnan kezdett el követni?-
- Milyen magas volt?-
- Nem hasonlított Aaronre?-
- Várjatok! Szépen sorjában. Az arcát nem láttam, kigyúrt volt, és átlagos magasságú volt, de szerintem nem Aaron volt. A házunk után két utcával arrébb hallottam, hogy valaki van mögöttem, de nem tudom, hogy azelőtt is követett-e.- válaszoltam meg az összes kérdést.-
- Biztos nem Aaron volt? Mert lehet, most akart megfenyegetni.- mondta Amanda.-
- Nem, szerintem nem ő volt..- emlékeztem vissza az alakra, aki követett.-
- Éés... mi lenne, ha felhívnánk valamelyik barátját, hátha ott van, és akkor biztosan tudjuk, hogy nem ő követte Samanthát.- vetette fel az ötletet Hope.-
- És mi van, ha nincs ott?- kérdezte Kristen.-
- Várjunk.. Aaronnek vannak egyáltalán barátai?- nevettem fel, majd a lányok is röhögni kezdtek.-
- Oké, oké.. de azért felhívjuk.. mondjuk...- gondolkodott Hope.-
- Ryant?- kérdezte gúnyosan Amanda.-
- Hagyj már vele! Már nem tetszik, jó?-
- Ahha... perszeee!-
- Oké... lehet még mindig. De már nem annyira, mint tavaly.-
- Annyira, mint tavaly..?- néztem furcsán Hopera, és Amandára.-
- Jujj, te még nem is tudod!!- tapsikolt Kristen.-
- Mit nem tudok?- kérdeztem tőlük.-
- Tavaly Hope nagyon beleszeretett Ryanbe. Állandóan őt nézte, és kereste. Nem bírt leszállni róla.- nevette el magát Kristen.-
- Egyszer eljátszotta azt, hogy elájul Ryan előtt, aki majd hősiesen megmenti őt. De nem így alakultak a dolgok...- mondta titokzatosan Amanda.-
- Éppen sétáltunk a folyosón óra után, amikor Hope véletlenül elesett, pont Ryan előtt. Ryan kávét cipelt magával, és nem vette észre Hopet, és így elesett benne, a kávé meg szépen Hope ruháján landolt..- folytatta Kristen.-
- Jézus Hope, ez igaz?- röhögtem el magam.-
- Jól van, jól van.. tudom nem vagyok normális..- pirult el.- De azért felhívunk valakit?- próbálkozott.-
- Najó.. a kedvedért..- vette elő telefonját Amanda.- És kit hívjunk?-
- Ryant!!- kiáltott fel Hope.-
- Valaki más?- kérdezte Amanda.-
- Legyen akkor Ryan..- mosolyogtam Hopera.-
- Oké.. akkor máris hívom.- pötyögött a telefonján, és kihangosította.- De semmi sikítás Hope!- szólt a lányra.-
Pár másodperc múlva fel is vette a telefont.
- Haló, ez Ryan telefonja. De Ryan most nem tud beszélni...-
Hang nagyon mély volt, biztosan nem Ryané. A lányokkal ijedten néztünk egymásra, majd...
ESTÁS LEYENDO
Átlagos élet?
Romance"Abban a pillanatban úgy éreztem, minden széthullik körülöttem, majd Ő megfogta kezem, és ajkait az enyémre helyezte. Az összes fájdalom, csalódás, és szenvedés azonnal elmúlt, és vele biztonságban éreztem magam."
