Üdv a maffiában /BEFEJEZETT/

harmincegyedik rész

Végre itthol. Igen, ezt a helyet mára már a saját otthonomként könyveltem el. Louis és a többiek nagyon oda figyelnek rám ugyan is teljesen megtörtem hogy elvesztettem a kisbabámat. Liam percenként bejár a szobámba de ügyel arra hogy ne lássa meg Louis vagy a többiek ugyan is miután hazaértünk Louis kijelentette hogy nem engedi hogy együtt legyünk. Nem mondom hogy nem fájt mert akkor hzudnék de este Liam átszökött a szobámba és azt mondta hogy titokba folytatjuk tovább ugyan is ő nem tud nélkülem élni. Őszintén én sem tudok nélküle.

Mikor kinyitottam a szemem javában világos volt. Az ablakon beszűrődő napfény csiklandozta kezemet így megdörzsölve kikeltem az ágyamból és valami használható ruha után kutattam. Egy fekete trikónál és egy farmer rövidnadrágnál maradtam. Hajamat kifésűltem majd hagytam szabadon lógni. Amint kinyitottam az ajtómat Liam álmos fejébe ütköztem amin muszály volt mosolyognom olyan aranyos volt.

- jó reggelt Kicsim! - szólalt meg azon a reggeli rekedtes hangján amitől a pillangóim ezerrel csapkodni keztek a hasamba. Derekamnál fogva magához húzott amitől picit megilyedtem hogy esetleg megláthatnak minket.
- neked is Édesem! - mosolyodtam el miközben kezeimet felvezettem nyakára és ott összekulcsoltam.
- rossz volt nélküled aludni. - vágott szomorú képet amitől nekem mosolyognom kellett. Hamar letörölte a mosolyt az arcomról mivel helyette megcsókolt. Vissza csókoltam de aztán feleszméltem hogy bármelyik percbe ránktalálhatnak így elválva tőle mélyen a szemét pásztáztam.
- nyugi Kicsim nincsenek itthol! Este jönnek meg valami megbeszélésről. - mintha a fejembe látott volna tudta a gondolataimat.
- és akkor te hogy hogy nem vagy ott? - vágtam értetlen fejet mire elmosolyodott és megsimította az arcom.
- tudod! Tegnap óta megfigyelés alatt vagy. - kacsint majd ad egy puszit a számra. Hihetetlen mennyire puhák az ajkai.
- ennyire bízik benned Louis? - néztem rá mosolyogva mire ő is mosolygott.
- ott vannak a kamerák! -mutatott fel mire azonnal ledöbbenést láttam az arcán. Odafutott a monitorhoz és egyből elkezdte visszatekerni az időt. Kivágta azt a kis részt ahol éppen el vagyunk foglalva egymással majd kitörölte gondosan ügyelve arra hogy ne tűnjön fel senkinek.

- mostmár csak a szobánkba lehetünk együtt Kicsim! - nézett rám Liam mire bólintottam egyet és elmentem a konyhába reggelit csinálni.

Nagyon oda figyeltünk hogy ne csináljunk olyat ami Louisnak szemet szúr ezért inkább az asztalnál is egymással szemben űltünk és úgy reggeliztünk. Reggeli után elmentem lezuhanyozni majd fogat mosni. Utánnam Liam is ezt csinálta majd bementünk a szobájába gondosan ügyelve a kamerákra. Szorosan mellé bújtam majd fejemet az ő mellkasára tettem míg ő karjaival szorosan tartott. Annyira szeretem és nem akarom elveszíteni. Ő a mindenem. Vele akarom leélni az életemet és ezt Louisnak is meg fogom mutatni hogy mi igen is egymásnak vagyunk teremtve. Liam egy puszit adott a fejem búbjára én pedig felnéztem azokba a gyönyörűen csillogó mogyoróbarna szemeibe. Elvesztem. Megszűnt létezni a világ. Szükségem van azokra a gyönyörű szemekre, az erős karokra, azokra a szavakra amik mindig is bíztató hatással voltak rám, meg úgy az egész lényére. Mindenre ami Liam. Nem tudtam sokáig a gondolataim rabja lenni ugyan is a bejárati ajtó csapódott mire kipattantam Liam karjából adva neki egy szájrapuszit és lerobogtam a nappaliba ahol a négy srác idegesen mászkáltak fel alá. Vajon mi történhetett?

- Giana ma van egy feladatom számodra! Nem érdekelnek a kifogásaid! Azoknak a talpnyaló csicskáknak nem fogom megadni az örömöt! - csattant fel mire összerezzentem és ahogy belenéztem dühtől csillogó szemébe megborzongtam.
- öhh.. rendben. De pontosan mi.. mi is a feladatom? - kezdtem el félve és abban reménykedtem hogy nem valami olyat akar nekem adni amibe kitörhetem a nyakamat.
- mivel Harryvel úgy is "megfolytalak" állapotba vagytok.. - kezdte el hol rámnézve hol rá nézve. - ezért ma vele kezdesz! Önvédelem. - a szemem kb a kétszeresére nyílt mire Louis megindult felém. - éld ki rajta a dühödet! Ne kíméld! - kacsintott majd megveregette a vállam és tovább ment. A sokk amiben voltam még mindig a hatalmába tartott. A lábaimon mázsás súly lógott ami miatt nem tudtam megmoccanni sem. Ránéztem Harryre akinek az arcán egy elképesztően irritáló vigyor virított. - elmegyek beszélek Liammel. DE! Hol az istenbe van Liam? - kiáltott fel Louis mire a szoba ajtaja nyílt és megjelent ő.

Harry karon ragadott és kifelé kezdett húzni egy edzőterem felé. Mi van még ebbe a házba amit még nem láttam? A szemem kétszeresére nyílt mikor megláttam mik vannak bent. Bordásfalak a baloldalon végigkúsztak hosszú sorba míg a jobb oldalt egy nagy tükör mellette pedig egy ajtó nyílt. Harry letett - pontosítva lebaszott ami akkorát csattant hogy a szívinfarktus kerűlgetett - egy nagy matracot majd amikor felém fordúlt elmosolyogta magát a döbbent fejemen.

- előszőr lássuk mit tudsz te! - jelentette ki majd intett a kezével hogy mennyek oda hozzá.
- ugye nem fogsz megölni? - néztem rá félve mire elnevette magát majd kacsintott. Keztem nagyon - nagyon félni tőle.

Hírtelen megindúlt a hátam mögé amit nem tudtam hova tenni de nem fordúltam meg helyette átkapcsolt az agyam önkéntelenűl is a védekező opcióba. Hallottam ahogy Harry lassan közeledik felém. Koncentráltam arra hogy mit fog csinálni de ő annyira kiszámíthatatlan volt hogy csak a hallásomra tudtam összpontosítani. Mikor éreztem hogy nagyon közel van és valamit csinálni tervez megfordúltam és reflex szerűen gyomorszájba térdeltem aminek köszönhetően térdre rogyott a matracon és fájdalmas képpel nézett fel rám.

- Loui azt mondta ne kíméljelek! - tettem fel védekezésképp a kezeimet.
- ja.. javasolni f.. fogom hogy ne en.. engem rakjon be hozzád! - dadogta a fájdalomtól. Szegénykét kezdtem megsajnálni mire eszembe jutott hogy milyen volt velem. Odamentem hozzá és meg akartam fogni a kezét mire egy hírtelen mozdulattal kicsavarta és felállva magához szorított.
- annyira azért nem vagyok puhány Kislány! - súgta a fülembe mire felemeltem jobb lábamat és büszkeségébe rúgtam mire azonnal elengedett.
- igen, efelől nincs kétségem! De van okom amiért nem kegyelmezek! - suttogtam most én a fülébe mire ő felállt és kigáncsolt.
- még is mi az? - nézett bele szemeimbe mire az a mérhetetlen düh hatalmába kerített. Végre vissza adhatom neki amiért olyan böszme, köcsög, paraszt volt velem. Odamentem a hátamögé és teljes erömből elrugtam a lábammal mire oldalára esett. Megfogtam a két kezét hogy ne tudjon szabadúlni.
- ezt azért - térdeltem a hasába amitől egy fájdalmasat felnyögött. - mert első látásra elitéltél. - ezt pedig azért - rúgtam a lábába hogy ne tudjon felállni - mert elhordtál mindennek. - észre se vettem hogy szegény mozdulni sem tud a tőlem kapott ütésektől, de még arra sem eszméltem fel hogy patakokban folyik a könnyem az emlékek miatt. Mikor ő is meglátta ezt egy határozott mozdulattal felült.
- ELÉG! - üvöltötte el magát és szorosan magához húzva tartott amíg meg nem nyugodtam egy picit.

   
     Sziasztok! Meg is hoztam ezt a részt is. Igyekeztem minél elöbb megírni ami azt hiszem sikerűlt is. Remélem tetszeni fog majd nektek. Addig is jó olvasást puszi!😘😘