Történetünk a tömeggyilkos szerepében díszelgő Jungkook szerelmét írja le főszereplőnk iránt, aki mivel képtelen ellenállni, igyekszik alávetni magát a fiú beteges hajlamainak, az életbenmaradás érdekében. Ámde a történet során igaz szerelem szövődi...
Ahogy tartottam hazafelé a rideg épület minden apró részlete rettenetes képekket telítette elmémet. Arról az estéről, amit képtelen voltam szavakba önteni az imént.
Az igazat megvallva, sosem gondoltam volna, hogy aznap este ténylegesen többet tudok meg Jungkook-ról. Csupán szerettem volna látni, miért is érzi kényszerét, hogy elvegye valaki életét. Eleinte láttam az élettel teli mosolyokat és azt gondoltam magamban, "Ezek akár mi is lehetnénk...". Még álmaimban sem gondoltam volna, hogy találkozom a szüleimmel, akik magamra hagytak, egy üres lakásban, egyetlen szó nélkül. Akkor mégis lélegzetvisszafojtva legeltettem szemeim az ádáz mosolyukon. Mintha csak nekik az egész életem egy viccnek számított volna.
Alig emlékszek az aznap történtekre, az egyetlen kép ami megmaradt emlékezetemben, az Jungkook rettegő arckifejezése, ahogy igyekezte vérrel áztatott valóm elrángatni a színhelyről. Képtelen volnatam meghallani szavait, vagy értelmezni gesztusait.
Tulajdonképpen boldog voltam. Ők ezt éreztették velem életem minden egyes napját, és most mégis én szenvedek míg ők ismét elsétálhattak, igaz ezúttal nem emberi testben. Mégis... úgy hittem végre elégtételt vettem.
Ám mivel nem adták könnyen magukat, sajnos a hallásom kissé megsérült, ezért nagyobb koncentrációt igényel, hogy halljam a szavakat, amikre figyelnem kellett volna és a jeleket, amelyek az utolsó mentsváramként szolgáltak volna. Nap-nap után esténként minden elsötétedett és csak akkor tértem magamhoz, mikor Jungkook a színhelyről igyekezett elvonszolni kétségbeesetten.
Vajon végre megértettem min ment keresztül Jungkook? Végre képes voltam teljes szívemből az oldalán állni? Vajon boldog?
A kissé zavaros történetem elmesélése után egy zsákutcában kötöttem ki. Semmiféle indokra nem emlékeztem, ami oda vezetett volna. Semmiféle okom nem volt ott lenni. Akkor mégis miért álltam egyhelyben annyira magabiztosan?
Hamarosan választ kaptam a kérdésemre, amikor Jungkook zihálva loholt felém, eltakart arccal, teljesen feketébe burkolódzva, bőröndöket vonszolva maga után.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
- Készen áll minden az indulásra! Örülök, hogy képes voltál emlékezni... - jelent meg megkönnyebbült arckifejezés arcán-
- Mégis hová megyünk? Miért jöttem ide? -tettem fel kérdéseim értetlenül-
Jungkook arca elsápadt és szinte könnyekkel a szemében kapta el csuklómat majd rángatott be egy taxiba.
- Sajnálom... Ígérem mindent jóvá teszek és meggyógyítalak. -nyöszörögte remegő hangon-
Mégis mit kell jóvá tennie? Mit keres itt, hiszen azt mondták nem találják. Végig tudtam merre van? Igaz... Hiszen tudtam... Akkor miért nem mondtam el?
