ANATOMY [jikook] ✔︎

PROLÓGUS • első óra •

most biztosan azt kérdezitek, hogyan tudtam közel kétszáz ember közül pont vele összefutni. hát, mondhatnám, hogy ez egy véletlen volt. mint minden ehhez hasonló klisés filmben/könyvben, nekimentem. a gondosan összerendezett papírjaim szanaszét szálltak az egyetem szürke folyosóján.
"idióta..." morogtam orrom alatt, amint lehajoltam, hogy elkezdjem felszedni a dolgaimat, mert nem csak jegyzeteim, hanem a tollaim és a maradék kajám is a baktériumoktól hemzsegő földön landolt. guszta.
viszont még mielőtt elkezdtem volna felszedegetni tulajdonom, valaki megelőzött. fekete haja homlokába lógott, de így is látni lehetett pimasz mosolyát.
"nagyon sajnálom." kacsintott egyet, majd kezdembe adta az egyik íróeszközöm.
vicces is lett volna, ám ez nem így történt. nem mentem neki senkinek, időben a helyemre ültem, elkészítettem dolgaim és vártam. sokak ki nem állhatják, de én imádom az anatómiát.
az óra elkezdtével becsukódott az előadóterem ajtaja és mindenki figyelme a professzorra szegődött. aha, majdnem.
"elnézést!" vágódott ki az ajtó húsz perccel kezdés után, majd egy szétkent sminkes, félregombolt blúzos, szőkített, kreolbőrű lány tipegett be rajta a magassarkújában, mögötte egy magas, borzos, fekete hajú, koreai sráccal.
szemet forgatva tettem le a tollam. nem értem miért kell a fajtánkat szégyeníteni ilyen tiszteletlen akciókkal, hiszen mindenki tudja miért késtek... vagy tévedek?
a professzor egy pillantást sem vetett rájuk, csak a lelátó felé intett, jelezve, hogy üljenek le, csakhogy a terem dugig volt, egy-két széket leszámítva. a lány az első sor legszélső székén foglalt helyet, a fiú pedig elindult felfelé a lépcsőn, egyenesen a hátsó sor felé. felém. mert csak mellettem volt hely a terem ezen részén. se szó, se beszéd, mellém vágódott.
"hali." köszönt a nyelvén, amit kristálytisztán értettem, csak éppen nem érdekelt mit akar, szóval nem válaszoltam neki, csak újra kezembe vettem a tollat.
"jeongguk vagyok." folytatta, de rá se bagóztam. "milyen óra ez?" hajolt hozzám közelebb, mire ingerülten lecsaptam a tollam.
"rohadtul ne pofázz nekem, mert nem érdekelsz. késtél, mert fontosabb volt az, hogy meghúzz egy lányt, szóval magadra vess, hogy nem vagy képben. mellesleg anatómián ülsz, ha nem esett volna le." hadartam suttogva, majd visszafordultam és jegyzeteltem tovább.
"elnézést szépfiú..." emelte fel kezeit védekezésképp halkan nevetve.
egész órán idegesített, vagy a tollait szerelte szét, majd össze, vagy a füzetéből kitépett papírdarabokból gyúrt galacsint, mindeközben pedig zenét hallgatott, amit idáig hallottam, olyannyira hangosan engedte. idegesen doboltam lábammal. nagyon meg akartam ütni, rettenetesen, de így csak zavarnám a többieket. elég, ha ez az ökör nem tud viselkedni.
az előadás után felkapva cuccaimat indultam ki, de ez a marha feleszmélve utánam sietett. "hé, várj már, megyek veled!" kiáltotta, majd kissé belehúzva sétált utánam.
"idióta." forgattam szemet. nem lassítottam, sőt, gyorsabban kezdtem szedni lábaim, de utólért.
"eljössz büfébe?" nézett rám.
"nem."
"kérlek." állt elém.
"hagyj." kerültem ki.
"olyan vagy, mint egy morcos törpe. mint morgó, a hófehérkéből." vigyorgott szélesen.
"utálom a hófehérkét." fújtattam.
"és? én meg a csipkerózsikát, mégis itt vagyok. na, gyere..." markolt kötött pulcsim ujjába, majd húzni kezdett.
itt már tudtam, ezt a szemesztert ki kell mellette bírnom...