Legszebb Csalódás

3. Utállak

-Te tudtad ezt Baekhyun? -ismételtem meg a kérdést.

-Úgy nézek ki mint aki tudta? -válaszolta Baek kicsit ingerülten.-Amúgy nyugi. Lehet csak új munkatárs vagy valami.

Egyszer csak megszólalt a 40 körüli pasas, mire mindenki odafordult, és fürkésző tekintettel figyelték.
Bár értettem volna mit mond.
Csak annyit láttam hogy mindenki elszomorodott.
Pont hogy ezt ki gondoltam, a fickó hirtelen angolul kezdett el beszélni.

-Üdvözöllek téged is, kedves Natasha! Baekhyun barátunk már sokat mesélt rólad. Bevallom sajnálom, hogy nem tudjuk jobban megismerni egymást. -mondta, én pedig döbbenten néztem a pasasra.

-Miért? -szaladt ki a számon.

-Pont ez az amiért ma idehívtam mindenkit. Már csak a nyelvproblémák miatt is, sajnálom hogy neked mondom el másodjára.
Te ugyan nem tudhatod, de van feleségem, és már egy gyermekem is. A feleségem most várandós a második gyermekemmel.
Sok időt töltöttem idebent, túlságosan munkamániás lettem, keveset voltam otthon, és nem akarok a második gyermekem életéből is kimaradni.
Ezért döntöttem amellett, hogy inkább másra bízom a cég irányítását.
Egy fiatalabbra, aki jobban bírja a tempót mint én, és nincs még családja.

-Oh, értem. Hát... Sajnálom. Baekhyun is mesélt már önről... -dadogtam zavartan. Nem igazán tudtam mit is mondhatnék.

-Remélem csak jókat! -kacsintott a fickó. A mellette álldogálló srác mosolyogva nézett rám, én pedig azonnal elkaptam a tekintetem.
Valamiért nem volt szimpi.

-Természetesen csak azt - mosolyogtam biztatóan.

A fickó ezután beszélt még egy keveset, majd könnyes búcsút vett a többi kollégától, és egy kis dobozzal a kezében elment.
A fiatal srác mosolyogva nézett mindenkire, és látszólag a többiek is viszonozták a mosolyt, és a legtöbb, természetesen nő kolléga epekedve várta hogy megszólaljon.
Végül megszólalt. Kissé rekedtes, de mégis mélyebb hangja volt.
Először koreaiul beszélt, és az összes lány a teremben, szinte itta a szavait.
Én csak karbatettkézzel bambultam magam elé, néha pedig elég szkeptikus fejjel ránéztem és vártam hogy angolra váltson. Már ha tud angolul.
Ahogy beszélt, bár nem értettem miről, annál jobban nem volt szimpatikus. Tipikusan annak a kis úrificsúrnak tűnt, akinek világ életeben meg volt mindene, most pedig beadja a kedves jó srácot, aztán egy év múlva ilyenkor meg már a fél irodát meghúzta...
Gondoltaimból a nemkívánatos srác zökkentett ki. Ugyanis megszólalt. Angolul.

-Üdvözöllek Natasha! Kim Namjoon vagyok. Remélem nem baj ha tegezlek... -kezdte a srác, és a kezét nyújtotta.

-Nem kérdezted hogy lehet e, de semmi baj. - mosolyogtam gúnyosan, és kelletlenül kezet fogtam vele, mire a srác értetlenül nézett rám, de inkább folytatta amibe belekezdtett.

-Szóval.. Ugye nyilván tudod, hogy a főnök miért ment el. Ugyan nem említette neked, de mostantól én töltöm be az ő posztját.... -mondta, mire nem bírtam ki hogy ne szóljak közbe.

-Rá sem jöttem volna... -suttogtam.

-Tessék? - kérdezte a srác.

-Semmi, folytasd csak. - vigyorogtam, persze megjátszott mosollyal.

-Rendben. Szóval az ő posztját mától én töltöm be. Nem tudom, hogy tudtad e, de mivel a megüresedett állás, amit megkaptál, az asszisztensi munka lett volna, az előző főnök asszisztense lettél volna.
Ebben pusztán annyi lett az apróbb változás, hogy az én asszisztensem leszel.