Legszebb Csalódás

1. Út az ismeretlenbe

Idegesen tördeltem az ujjaim, hiszen már csak pár perc választott el attól hogy leszálljon a gépem.
Talán hülyeség volt belevágni. 20 évesen, mindent hátrahagyva úgy döntöttem hogy felszámolok eddig életemmel. Mióta az eszemet tudom, Las Vegasban éltem. Már kiskorom óta nem szimpatizáltam az ottani élettel. Minden csak a bulizásról szólt, mindenki úgy ítélt meg akárhova mentem, mint egy "vegasi" csajt, aki könnyen kapható. Elegem volt a rengeteg végeláthatatlan kaszinós estéknek, hiszen mindenki csak odáig látott, persze azt senki nem vette észre hogy a város valójában egy szenny.

Pár hónappal ezelőtt ismerkedtem meg az interneten, egy Byun Baekhyun nevű sráccal. Mivel voltak orosz felmenőim, érdekelt a nyelv, ezért már kiskorom óra tanultam, és egész jól beszéltem a oroszul. A neten indítottam egy csoportot, ahol más külföldi vagy akár szintén amerikai embernek segítettem tanulni, esetleg aki beszélt még oroszul tippeket osztott meg a csoport többi tagjával. Ebbe a csoportba jelentkezett Baekhyun is. Meglepődtem, hogy koreai anyanyelvűsége ellenére nagyon jól beszél angolul, és hogy még az orosz is érdekli.
Szimpatikus lett, és később ő írt rám privátban hogy beszélgessünk.
Rettentő hamar jóban lettünk, olyan lett nekem mint egy internetes lelki társ, egy testvér. Csak hogy egy hónappal ezelőtt, amikor kirúgtak a munkahelyemről, neki sírtam ki a bánatom, és felvetette az ötletet, hogy mi lenne ha kiköltöznék hozzá Szöulba.
Először hülyeségnek gondoltam, de mikor közölte hogy nem viccel, végülis nem is tűnt annyira hülyeségnek. Annyira.
Azt mondta tud nekem munkát szerezni, annál a cégnél ahol ő is dolgozik.
Pár nap gondolkodás után, de igent mondtam. Baekhyun rettentően örült neki, előre eltervezett egy csomó közös programot, és nem mellesleg, ténylegesen beintézett a munkahelyére, és csak annyi lesz a teendőm hogy bemegyek és aláírom a papírokat.
Kicsit azért tartottam tőle, hogy hogyan fogom megérteni magam a kollégákkal, mivel egy büdös mukkot nem tudtam koreaiul. Felelőtlen döntés khm. Baekhyun szerint a főnök perfekt angolos, szóval az volt az utolsó reményem, hogy legalább ő meg fog érteni, ha már a többiek nem. Kénytelen leszek elkezdeni koreaiul is tanulni, mert az oroszt kötve hiszem hogy jobban megértenék mint az angolt.

Izgultam az első találkozástól Baekhyunnal. Jó, képeket láttunk már egymásról, sőt videochateltünk is már párszor, de azért személyesen mégiscsak más. Mi van ha cuki külső csak álca és valójában egy gyilkos?
Vagy ha csak azért csábított ide hogy meg tudjon ölni? Vagy hogy eladja a szerveim? Ez jó, Baekhyun mint szervkereskedő.

A hangosbemondó zökkentett ki a gondolataimból, mert a stewardess egyre csak azt ismételgette hogy nemsoká leszállunk. Először nem is figyeltem fel rá különösképpen, aztán esett le, hogy te jó ég, LESZÁLLUNK.
Nem baj, legalább a repülőutat túléltem.

Mivel még Baekhyun beszámolói alapján enyhe tavaszias idő volt, ezért egy fehér passzos farmermadrág volt rajtam, és egy szürke póló, és a kedvenc, csillagos ezüst nyakláncom. Ez volt tipikusan az az ékszer, amitől a világért sem váltam volna meg.
Kapodva vettem magamhoz a cuccaimat, és azt az egy szerencsétlen hátizsákot, amivel elindultam. Nem viccelek, képes voltam egy darab hátizsákkal elköltözni a világ másik felére. Nem sok minden volt benne, csak pár ruha, és néhány személyes tárgy, ugyanis a ruháim nagy részét már egy héttel ezelőtt feladtam postán a kedvenc könyveimmel együtt, ami sikeresen meg is érkezett Baekhyunhoz. Bútorokra nem volt szükségem, hisz egy jó darabig úgy is nála fogok csövezni, neki meg gondolom csak vannak.

Leszállás után, szinte kizuhantam a repülő ajtaján, ugyanis sikeresen felbuktam, amit a többi ember egy amolyan, "jól van, te is hülye vagy" nézéssel nyugtázott.
Baekhyun megígérte hogy kijön elém, mivel nem vagyok ismerős a környéken.
Mégis mikor leszálltam, és nyújtogattam a nyakam sehol nem láttam. Hatalmas tömeg volt, ebben lehetetlen lesz megtalálnom.
Már kezdtem kétségbe esni, hogy elfelejtett.
Vártam hogy kicsit felszoljon a tömeg, és hátha akkor észre veszem. Kérlek istenem, csak ne kelljen vissza felé repjegyet vennem.
Ekkor azonban elállt az útból egy magas nagydarab férfi, és megláttam a mosolygó, és lelkesen integető fiút, egy táblával a kezében.