A notesz || Bucky ff.

A Katya terv

Hogy lehettem ilyen figyelmetlen! Gondolhattam volna, hogy Nat még mindig a közelben van. Fogtam a homlokom miközben felkeltem. Fájt, hasogatott, mintha fel akarna robbanni. Nem sokkoltak, szóval fogalmam sincs mitől üthettek ki ilyen gyorsan, de nekem is jól jönne egy ilyen szerkezet.

A kávé illattának hatására szép lassan nyitogatni kezdtem a szemem. Meglepetten tapasztaltam, hogy nem egy rideg, koszos cellában kötöttem ki, hanem egy kicsi szobában. Felültem az ágyban és körbe néztem.
A hely leginkább egy kollégiumi szobára hasonlított. Bal sarokban feküdtem az ágyon, mellettem egy fehér éjszakai szekrény álldogált és egy kis kihagyás után a szembe falon rögtön egy ruhás szekrény állt, amit egy íróasztal követett. Két ajtó vezetett ki a szobából, egy a fürdőbe és egy kitudja hova.

Valószínűleg a főhadiszálláson voltam. Minden túl világos volt, túl modern. A szobában a fekete és fehér színek domináltak. De nem akartam tovább nézelődni, úgy sem maradok itt sokáig. Felpattantam, felkaptam a dzsekimet és a cipőmet, amit az asztalhoz tettek, és már nyitottam is az ajtót.

– Üdv, Hölgyem, hogy érezte magát? – egy vörös testű férfi állt előttem, a homloka közepén egy világító sárga színű kővel.

– Mi a fra... – fogalmam sem volt ki lehet ő, soha sem láttam egy híradásban vagy felvételen sem.

– Kérem, kerülje a káromkodásokat. Péntek, szólj Tonynak.

– Rendben, Vízió.

– Te meg mi vagy? – néztem értetlenkedve. A futásnak semmi értelme sem lett volna. A köpenyből ítélve Vízió tudott repülni, vagy legalább is gyorsan közlekedni.

– A Ki szócskának jobban örülnék. Kérem kövessen, Nina – a fura alak jobbra fordult és ekkor láttam meg, hogy a folyosó végén egy csigalépcső vezet lefelé. Mielőtt megfelelően felmérhettem volna a terepet, újra megszólalt. – Emberi tulajdonságokkal felruházott android vagyok, de szólítson csak Víziónak.

A csigalépcső tetejéről már teljesen beláttam az alsó szintet. Egy nappali. Hatalmas ugyan, de egy egyszerű, modern nappali. Nem akartam hinni a szememnek. Az egyik oldalt egy nyitott, amerikai stílusú fekete, ezüst színű konyha állt, amiből át lehetett sétálni a nappaliba, ahol az átlag mérettől igen csak eltérő fekete bőr kanapé, előtte egy fehér szőnyeg és egy nálam is magasabb tévé állt. Természetesen voltak még képek, szobrok és egyéb dísztárgyak de sokkal jobban elvonta a figyelmemet az a tény, hogy Amerika Kapitány kávét főz, és a Katona meg Tony egy kanapénál ül.

Amint a csigalépcső aljához értünk, Tony felpattant a kanapéról és átvett Víziótól.

– Nina – bólintott a Vasember –, üljön le közénk.

– Kössz, de azt hiszem előtte magyarázatot kérnék – néztem a Kapitányra szúrós szemekkel.

– Ülj le, hozom a kávét – kacsintott Tony és mutatott a kanapé felé, ahol persze a Katona ücsörgött. Csöndben oda mentem és leültem a kanapé másik végébe. A Katonán egy barna, egyszerű kapucnis pulóver volt, fekete farmer nadrág és egy fekete cipő, amolyan dorkó szerűség, de masszívabbnak tűnt.

Felém nézett, ekkor rögtön elkaptam a fejem.

– Kicsit megspékeltem, hogy elengedd magad – kezembe nyomta Tony a bögrét.

– Csak nem whiskys? – felhúzott szemöldökkel néztem a bosszúállóra, akinek a válasza csupán egy kaján vigyor volt. – Először is, hol vannak a kutyáim?

– Lent a pincémben, egy egész pofás kis lakosztályt dobtunk össze nekik Péntekkel. Jól vannak, egy karcolás sincs rajtuk. Bár meg kell hagyni, nem túl kedves ebek – ingatta a fejét Tony.