Legolas és én...

10.rész

A vargok nem hagytak békén. Kétségbe voltam esve. Nagyon. Vártam hogy talán Taurielnek lesz valami ötlete de szerintem épp ugyan ezt várta ő is. Eszembe jutott valami:
- Tauriel! Te ló vagy tudsz rúgni! A hegy felől rúgd ki őket és átmehetnénk a hegy másik oldalára!-kiabáltam, mivel annyira hangosak voltak a vargok.
- Rendben!-kiáltott vissza, és már rúgott is.
- Leoni gyere gyorsan! Nem sokáig lesz szabad az út!-mondta Tauriel és elindult felfelé a köves kis ösvényen. Ügyesen ment fel ló létére.
Én rohantam utána.
- Tauriel nézd! Ezeket a sziklákat gyorsan görgessük le!-mondtam.
- De okos vagy!-ámult el Tauriel.
Nem volt sok időnk a csevegésre, hiszen már a nyomukban voltak a vargok.
- Attól tartok a gazdáikat hívják...-mondta Tauriel.
- Orkok mi?-kérdeztem.
- Igen...-mondta Tauriel.
- fúj de utálom őket! Elegem van belőlük! Legolastól tanultam tünde nyelven egy mondatot: Nostach be Orch gaer.-mondtam ki büszkén.
- Haha!-nyerített fel Tauriel.
Mennünk kellett. Illetve rohannunk kellett. A nyomukban voltak, már a gazdáikkal együtt. A hegyen az utolsó forduló következett, hogy felérjük a hegyre. Amint megláttuk a hegy tetejét kicsit kezdtünk megkönnyebbülni de mind hiába. A másik oldalon nem tudtunk lemenni mert szikla omlás volt. Tauriel át tudta volna ugrani. De már a vargok ott is voltak fent, velünk. Kezdetét vette hát a nem tervezett harc. Elkőkaptam íjam és gyorsan bele helyeztem egy nyilat. Csak lőttem és lőttem. De még mindig jöttek. Tauriel lelökte azokat akik feljutottak, én pedig igyekeztem feltartani őket. Többen és többen jutottak fel így én is középre kerültem. És csak ment a csata tovább.

Legolas szemszögéből:

Borzasztó vonyítás ütötte meg a fülem lovaglás közben. Elindultam a hang felé. Először csak ügettem, majd amikor nyerítést hallottam, vágtatni kezdtem. Odaértem a hegy aljához, és lassabban elkezdtem felfelé haladni de vágta lett belőle. A hegy tetején volt egy nagy szikla domb.
- Léna tudom hogy képes vagy rá! Valakik bajban vannak odafenn és nekünk kell segítenünk!-mondtam kétségbeesett arccal és elindítottam lovamat vágtába, becsuktam a szemem.....és átugrotta a kőhalmot. Az a látvány ami fogadott.....leírhatatlan...

Leoni szemszögéből:

A hegy szélére szorítottak, majd egy varg nekem akart jönni, és mégjobban kiszorított a hegy szélére. Egyszer csak elvesztettem egyensúlyom és azt hittem meg fogok halni, de nem mert sikerült kapaszkodnom. Akkor láttam meg Legolast amint megérkezett. De a kezem közben csúszott le, és már nem tudtam kapaszkodni sokáig. Teljes erőből kapaszkodtam. Aztán még utoljára eszembe jutott valami amit ordítani kezdtem:
-ESKÜSZÖM HOGYHA NAGY LESZEK HARCOLNI FOGOK ÉRTED, MÉG HA 5 NYÍL ÁLL BELÉM AKKOR IS !!!! ÉLETBEN HALÁLBAN !!!
Legolas felkapta fejét és meglátott. Tágra nyílt szemmel nézett, nem bírt mozdulni. Én még vettem egy utolsó nagy levegőt, becsuktam a szemem, és elengedtem a hegy szélét.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEM!-hallottam fentről.
A zuhanás érzése egyszer csak megszakadt. Nem tudtam mi történt. Vagy már le is értem, és nem élek, vagy bevertem a fejem. Egyik sem. Kinyitottam a szemem. Legolas volt a hegy szélén és hason feküdt. A keze az enyémen volt. Tehát megfogott mielőtt leestem volna.
-Én pedig esküszöm hogy szeretlek!-mondta Legolas és felhúzott.
- Miért jöttél vissza?-kérdeztem.
- Talán nem örülsz?-kérdezte.
- Hát.....TUDOD HOGY HIÁNYOZTÁL?-öleltem át.
Vargok közül már egy se volt.
- A lábad hogy van?-kérdezte Legolas.
- Jól van nem kell félned. Nem kell az az ellenszer. Inkább menjünk haza.-mondtam, mint aki jól végezte dolgát.
- Hát..nem is tudom....-mondta.
Ne aggódj tényleg jól vagyok!- mondtam mosolyogva.
- Hát jó...-mondta, kicsit riadt arccal de végül elmosolyodott.
Így mentünk haza, Léna és Tauriel is jót beszéltek ahogy hallottam, és mi is elvoltunk az ÉN Legolasommal!❤️

Sziasztok Drágaszágok!❤️😘
Itt a kövi rész, remélem tetszeni fog, sokat tényleg nagyon sokat dolgoztam ezekkel, szóval remélem jó lesz❤️😘 hamarosan kövi rész ❤️😘 szép nyarat nektek😍 tudom kicsit meseszerű lett de azért remélem tetszeni fog❤️😄