Legolas és én...

14. Rész

Sokat beszélgettem a fogjommal. Olyan meleg, simogató hangja volt...Egy egész napot is át tudtunk beszélgetni. Jól éreztem magam vele. A lelkemben fellobbant egy különös érzés, amire már gondolni se tudtam. A reménység. De ettől még tartanom kellett magam. Az orkok szerencsére nem vettek észre soha, de tudtam ha ezt meglátják akkor megöletnek...
-Na most te mesélj valamit! Én mindent elmondtam. - mondta Legolas.
-Nekem...nincs múltam. - mondtam lesütött szemmel.
-De. Tudom hogy van. Mondd el! - nézett rám érdeklődve.
-Ide hoztak, ork lett belőlem, harcolok, itt ülök a sötétben. - soroltam.
-Ohh... Ezen tudnék segíteni ha te is segítesz nekem. - mondta.
-Mondd.
-Ha segítesz kiszabadulni innen, magammal viszlek.
-Mi? Engem? A tündék megölel engem is és téged is! - figyelmeztettem.
-Nyugi nem esik bántódásunk! Tehát.. Benne vagy? - nézett rám csillogó szememével. Nem tudtam ellenállni.
- Na jó legyen...Nemtudom ez mire lesz jó de rendben.-mondtam.
- Mindent megtudsz a maga idejében. Kell egy terv.
- hmm... Ma azt hiszem én vagyok éjjeli őrségben...Egy órát itt, egy órát pedig kint a bejáratnál.-mondtam.
-Akkor még ma kijuthatunk! A terv legyen a következő: Amíg itt őrködsz kiengedsz a cellából, én addig keresek egy helyet ahol kijuthatok, majd a bejáratnál elbújok valahova, és amikor ott leszel őrségben már mehetünk is! - mondta büszkén.
- Nem hiszem hogy sikerül kijutnod... Innen nincs kiút... De van egy pince lejáró... - suttogtam nehogy valaki meghallja.
- Remek! Akkor ez menni fog! Ki fogok jutni ne aggódj!
-Hát rendben... - mondtam bizonytalanul.
Ebben a pár napban amíg Legolasra vigyáztam, sok dolgot megtudtam róla. Úgy éreztem még egy furcsa érzés lángol fel bennem... A szeretet és a féltés. Nem hittem hogy valaha fogok ilyet érezni. De ő segített. Hálás vagyok neki. Talán mégis van kiút.
Esteledett... Csendben álltam Legolas cellája mellett mivel az Orkok most sokan jártak arra. Elkezdődött az őrségem. Nagyon izgultam. Minden percben körülnéztem. A cella klucs nálam volt.
-Szerintem itt az idő! - mondta Legolas.
-Remélem jól érzed...Vigyázz magadra! - mondtam és próbáltam halkan kinyitni a cella ajtaját.
-Huhh kint vagyok... Merre menjek? - kérdezte kinyújtózva.
-Menj le ott azon a szűk lépcsőn, de ott mindenképp nézz körül, bárki lehet ott. Onnan van egy folyosó de nem mindegy merre mész. Jobbra kell menned, ott van még egy rövid lépcső lefelé, és ott lesz egy kis ajtó, ott kijutsz. - mondtam suttogva.
-Köszönöm... - mondta.
-Menj! - mondtam neki.
Legolas elindult. Itt kezdődött az igazi kaland... Izgultam... Remélem ki fog jutni.

Legolas szemszöge:
Elindultam lefelé a lépcsőn, jó hosszú volt. Nem féltem. Leértem a folyosóra. Próbáltam minél csöndesebben menni. De megcsúsztam egy kövön. Lépteket hallottam. Bújjak el vagy fussak? Elkezdtem futni. Nem tudom hova, ez a barlang nagyon járhatatlan volt. Az orkok megálltak, nem láttak meg. Nem tudtam hol vagyok, de megláttam még egy kis lépcsőt lefelé. Lementem. Ott volt egy kis barlang. Még sötétebb volt. Valaki énekelt. Szép hangja volt. Majd megláttam egy fénycsóvát, ami ott repkedett körülöttem. Mintha jelezte volna hogy nem vagyok jó helyen. Először csapdának hittem, de visszavezetett oda ahol megcsúsztam. Onnan már tovább tudtam menni. Nem tudom mi volt ez a kis fénycsóva, minden esetre fura volt. Olyan hangja volt mint Leoninak. Mentem tovább a folyosón. Megláttam egy újabb lépcsőt lefelé, így már biztosan tudtam hogy kijuthatok. Ott volt a kis ajtó. Megint Lépteket hallottam. Gyorsan kimásztam az ajtón és bezártam, majd elbújtam.

Leoni szemszöge:
Váltottuk az őrséget. Mentem a bejárathoz. Halkan kiléptem a kapun, Legolas rohant felém.
-Kijutottam! - mondta büszkén.
-El se hiszem! Akkor... Indulunk? - kérdeztem.
-Igen! Indulunk haza! - mondta megkönnyebbülve.
-Hova haza? - kérdeztem értetlenül.
- Fel fogod ismerni! Leoni... - mondta. Már biztosan tudta kivel beszél.
-Igen? Várj... Tudod a nevem... De... Honnan? - kérdeztem lesokkolva.
- Tényleg nem emlékszel? - kérdezte.
- Az orkok mindent elvettek tőlem... Honnan tudnám.
- Amit elvettek, én visszaadom! - mosolygott rám.
- Ez kedves... - mondtam halkan.
Csendben sétáltunk tovább az erdő éjjeli hangjait hallgatva. Szabadnak éreztem magam Legolassal. Szeretem őt... Ez már biztos.
Megálltunk aludni egy jó kis rejtett helyen. Levelekből csináltunk puha ágyat magunknak.
- Hát akkor jóéjt Leoni... - mondta fáradtan.
- Jó éjt Legolasom... Vagyis...
-... Emlékszel rám? - kérdezte és hirtelen felült.
- Mi? Nem... Vagyis... Esküszöm hogyha nagy leszek harcolni fogok érted, életben halálban... - mondtam gondolkodva.
-Igen! Ezt az esküt te találtad ki! - mondta és mosolygott.
- Várjunk... Te... Legolas? Legolas Greenleaf?
- Igen én vagyok! - mondta szinte nevetve.
-Nem mehetek vissza veled Legolasom! Apád meg sem fog ismerni... És én már amúgy is ork leszek örökre... - mondtam szomorúan.
-Nem Leoni! Én segítek neked! Tudod én is megtartom az eskünket! - mondta és bíztatóan mosolygott.
- Köszönöm! - mondtam.
Lassan elaludtunk. Jó volt hogy visszajöttek az emlékeim. Ez hirtelen volt. De sikerült! Mostmár tudtam mindent... Legolas az enyém és én pedig az övé... Ahogy eddig is.

Sziasztok Drágaszágok!🥰
Itt lennék egy újabb résszel, remélem olvasható! Igyekszem a kövi részt is hamar kitenni!