PROMISE - NAMJOON FANFICTION 2.ÉVAD

Álomból valóság

Namjoon kora reggel már az ajtó előtt kopogtatott. Én még nagyban csukott szemmel füleltem, és vártam, hogy Seo kinyissa az ajtót.
-Végre. -hallottam meg Namjoon hangját.
-Gyere már be. -húzta be a szobába a fiút Seo, majd éreztem, hogy valamelyikőjük leült a lábamhoz.
-Figyelj, még semmi nem biztos, de a jelek és a teszt...
-Értem.. -mondta halkan Nam, majd éreztem a tekintetüket magamon.
-Aggódok érte.. Ha tényleg terhes, soha nem bocsátom meg neked. -mondta komoly hanggal barátnőm.
-Én se fogom megbocsájtani magamnak.. Ezzel konkrétan az életét teszem tönkre.
-Lenne esélye elvetetni, de nagyon nincs ínyére a dolog. Szóval marad.. -sóhajtott fel Seo gondterhelten. -Istenem, miért?
-Amint felkel, elviszem orvoshoz.
-Oké. Lemegyek a boltba, majd jövök. -és ezzel be is csukódott az ajtó.
-Tudom, hogy fent vagy.. -állt fel a fiú.
-Nam.. -ültem fel lassan.
-Sajnálom Ra.. -ült le Seo ágyára.
-Mi lesz, ha tényleg van bennem valaki? -néztem rá.
-Nekem még nem lehet gyerekem.. Még én magas is gyerek vagyok. -sóhajtott fel. -Nem tudom, hogy mi legyen.
-Én se. -sóhajtottam fel fáradtan.
-Öltözz fel. Elmegyünk egy orvoshoz. -állt fel az ágyról. Kimásztam az ágyból, és bementem a kicsi fürdőszobába. Felvettem egy vastag nadrágot, és egy kötött pulcsit. Hajamat kontyba fogtam, és vissza mentem a fiúhoz, aki feszülten szorongatta a kocsija kulcsait a kezében.
-Kész vagyok.. -köszörültem meg a torkom. Namjoon biztatóan rám mosolygott, majd megfogva kezemet elindult az ajtó felé.
***
A kocsiban csöndben voltunk, senki nem szólt semmit. Én az ablakon bámultam kifelé, és a gondolataimba merűltem. Egy pillanatra Nam felé fordultam, de ő is mintha máshol járna.
Megálltunk a kórház előtt, és elindultunk be.
***
-Terhes. -dőlt hátra a doktor a székében. -Körülbelül 5 hetes a kicsi. -nézett ránk. Összetörtem. Erős szédülés jött rám, és a levegőt is szaporábban kezdtem el venni.
-HaeRa.. -tette Nam kezét a vállamra, mire én hirtelen felnéztem rá.
-Hozzak esetleg egy pohár vizet? -kérdezte az orvos felállva. -Addig is beszélgessenek. -ment ki a szobából a fehér köpenyes ember.
-Nagyon sajnálom.. -guggolt le elém a fiú. Nem nézett a szemembe, egész végig a földet bámulta.
-Én sajnálom.. -hajtottam le a fejem.
-Figyelnem kellett volna. Olyan hülye vagyok. -fogta a fejét. -Nem tudok felnevelni egy gyereket egyetem mellett. Te pedig nem tudsz dolgozni terhesen, ráadásul az egyetemet is ott kell hagynod akkor. -kezdett el fel-alá járkálni a szobában. -Elvetetni meg nem akarod.
-Nem.. -sóhajtottam fel.
-Nem tudom, hogy mi legyen. Nekem vissza kell mennem az egyetemre, nem hagyhatom abba a tanulmányaimat. -ült le.
-Figyelj Namjoon. Haza megyek anyához. Megleszek egyedül is. -gondolkodtam hangosan.
-Nem akarok ekkora köcsög paraszt lenni. Részben az én hibám, nem hagyhatlak magadra ekkora bajban. -nézett végre rám, már könnyes szemekkel. A szívem majd' megszakadt a látványtól. Felálltam, és odamentem a fiúhoz, majd szorosan átöleltem.
-Semmi baj, Nam.. -suttogtam halkan.
-Megoldjuk, esküszöm. -nézett a szemebe, majd nyomott egy puszit a fejemre. Sajnos nem minden alakult úgy, ahogy akartuk...

-Sikerült megbeszélni a dolgokat? -jött be a doktor egy pohár vízzel, majd a kezembe nyomta, és leült a székébe.
-Valami olyasmi.. -köszörültem meg a torkon.
-Értem. -bólintott, majd valamit írni kezdett a gépén. -Jöjjenek vissza két hét múlva kontrollra. -nézett ránk.
-Én nem biztos, hogy tudok jönni.. -hajtotta le a fejét Namjoon.
-Semmi baj, majd SeoHa elkísér. -néztem a fiúra.
-Rendben. Kérnek esetleg másolatot a felvételről?
-Igen. -mondtam kicsit bátrabban.
-Rendben. -mosolygott rám a doktor, majd tovább pötyögött a gépén.
***
Hazafelé egyikünk se szólt egy szót se. Nem a megszokott kellemes csend volt. Inkább volt frusztráló, mint nyugtató.
Sóhajtottam egyet, mire Namjoon azonnal felém kapta a fejét.
-Jól vagy? -kérdezte halkan, majd ismét az útra koncetrált.
-Igen. De tudod, hogy nem kell 5 percenként megkérdezned. Nem halálos beteg vagyok. -néztem ki az ablakon.
-Igazad van, sajnálom. -sóhajtott fel a fiú, majd leparkolt a kollégium előtt. -Itt vagyunk. -dőlt hátra.
Kint már sötét volt, pedig még csak öt óra. Kicsatoltam az biztonsági övemet, majd kiszálltam az autóból. Namjoon nem követte a példámat.
-Maradsz? -kérdeztem kicsit lehajolva.
-Haza kell mennem. Holnapra meg kell írnom az egyik esszémet, nem maradhatok. -rám se nézett. Szíven szúrt, hogy nem marad, de megértem.
-Rendben. Térj haza épségben. -mondtam halkan, majd becsuktam az ajtót, és besiettem a kollégiumba.
***
-Na? Mi volt a dokinál? -ültetett le Seo az ágyára.
-Hoztam másolatot. -emeltem meg kicsit a táskámat.
-Hát akkor tényleg egy kicsi élet van a hasadban. -dőlt el az ágyon a lány. -Jövőhéten vannak a záró vizsgák, nem?
-De. -helyeseltem.
-Ahj, tanulnom kéne rá, de a harmadéves Lee YeJun elhívott vacsorázni.
-Tanulj sokat, és akkor belefér a randid. -dőltem el én is az ágyon.
-Ra~
-Hm? -forditottam fejemet a lány felé.
-Mi lesz veled?
-Velem? Mi lenne? -vontam fel szemöldökömet.
-Itt fogod hagyni az egyetemet, nem? -biggyesztette le alsó ajkát.
-Naaa, ne vágj már ilyen fancsali képet! -löktem meg kicsit a vállát. -Nem a világ dől össze.
-De itt fogsz hagyni. És nem lesznek barátaim. Mi van, ha azt hiszik majd, hogy én kergettelek el? Mi van, ha a diploma osztóig rajtam fognak röhögni? -kérdezte kétségbeesetten.
-Dehogy fognak rajtad röhögni! Nyugi Seo, majd csak januárban fogok kiiratkozni.
-Addig itt leszel velem? -kérdezte reménykedve.
-Ha anya vissza enged, akkor igen. -bólintottam mosolyogva.
-Ezaaaaz! -ugrott fel az ágyon. -És tényleg! -ült le. -Mi van azzal a hülyével?
-Namjoonra gondolsz?
-Igen, rá! Hol van az a semmire kellő gyerek? -húzta fel az orrát.
-Haza kellett mennie.
-És te csak úgy elengedted? Milyen nő vagy te, ha? Én megkötöztem volna, és-
-Seo, nyugi van már! Ő is egyetemre jár, kötelességei vannak. Nem várhatom el tőle, hogy éjjel-nappal rajtam lógjon.
-Jó, igaz, bocsi. -sóhajtott fel a lány. -De akkor is! Ajánlom, hogy téli szünetben vissza tolja a képét, mert ha nem-
-Mert ha nem, akkor mi lesz? -kérdeztem kuncogva.
-Picsán lesz rúgva.
-Úgy is haza jön. -mosolyogtam barátnőmre.
-Miért vagy benne ennyire biztos?
-Mert itt laknak a szülei. Tuti, hogy haza jön karácsonyra. -fogtam fel a hajam. -Te nyomtad így fel a fűtést?
-Én ugyan nem. Biztos az osztály felelős intézte, hogy szauna legyen a szobákból.
-Ez már kicsit túlzás. Ennyire azért nincs még hideg. -álltam fel, és odaballagtam az ablakhoz, hogy kinyissam, de Seo arrébb tessékelt. -Hé, mi az?
-Egy gyerek nő benned! Mi van, ha megfázik? Nem nézhetem végig, ahogy kinyitod az ablakot!
-Szép, értem nem is aggódsz? És ha én fázok meg? -vonom fel szemöldökömet.
-Igaz! -megfogta a kezemet, és lefektetett az ágyba, majd alaposan betakart. -Így ni! Az ablak kinyitása mostantól felejtős.
-De-
-Nincs semmi de. Nehogy megfázz itt nekem. -paskolta meg a fejemet. -Megyek, csinálok egy kis teát. -táncolt el a kicsi konyháig.
-SEOHA! -kiáltottam fel. -MEGSÜLÖK, ERESSZ KI INNEN!
-Nem-nem. -rázta a fejét. -Nem hagyom, hogy bármi olyat tegyél, ami árt a picinek, vagy neked.
-Miért kínzol, te nő? -biggyesztettem le alsó ajkam.
-Mert miért is ne? -nevetett fel. -Cukrot meg mézet se rakok bele, oké? Még a végén elhízol.
-SeoHaaaaa. -mondtam nyögve a nevét.
-Már is viszem az éltető nedűt, drágám.
-Kegyetlen vagy.
-Tudom.