PROMISE - NAMJOON FANFICTION 2.ÉVAD

Őszi szünet

Amint elérkezett az őszi szünet, egyre vidámabbak voltak a napjaim. NamJoon érkezése egyre közeledett. Oly annyira, hogy már csak pár perc, és a repülője landol.
Telefonomat nyomkodva vártam, hogy landoljon a fiú gépe. Minden perc hosszú óráknak tűnt.
Végre leszállt a gép, és kicsit messzebb állva figyeltem, ahogy folynak ki az emberek a kapukon. Végül megláttam Őt. Legszívesebben odafutottam volna hozzá, és karjaim közé zártam volna, de nem tehettem, hisz.. mi már nem vagyunk együtt.. asszem..
Görnyedten álltam, kezemben a telefonommal. NamJoon össze-vissza nézett, bizonyára engem keres ilyen nagy szorgalommal. Persze már kívülről teljesen más lettem, és a napszemüveg se segít. Levettem magamról a kiegészítőt, majd a fiú felé intettem. Ahogy elindult felém, szívem őrült tempóba kapcsolt, és bárhogy próbáltam magam nyugtatni, sehogy nem ment.
Megállt előttem, és egy enyhe mosollyal nézett le rám.
-Szia. -köszönt, majd széttárta karjait. Értetlenül bámultam a fiút egy darabig, majd félve megöleltem. NamJoon azonnal szorosabban húzott magához, majd eltűrve a hajamat a fülem mellől a fülembe súgta;
-Hiányoztál. Mindennél jobban. -suttogta, amitől kirázott a hideg. Könnyek szöktek szemem sarkába, és szorosabban bújtam a fiúhoz.
-Te is nagyon hiányoztál, Nam... -suttogtam, majd halk sírásba kezdtem. Nagyon örültem, hogy újra láthatom őt.
-Menjünk valami csendesebb helyre.. Mindenki minket bámul. -hallottam meg NamJoon kuncogását, majd eltolva magától letörölte könnyeimet.
***
Beültünk egy kis kávézóba, és kerestünk egy csendesebb sarkot, ahol nyugodtan tudtunk beszélgetni.
-Megváltoztál. -mosolygott rám a fiú kedvesen. -Felnőttél.
-Te is megkomolyodtál. -küldtem felé egy kicsi mosolyt.
-Tetszik a hajad színe. Nagyon illik hozzád. -tette kezét az enyémre. Szívem a reptér óta folyamatosan gyors tempóban dobog mellkasomban, gyomromban pedig ott voltak a pillangók.
-Neked pedig jól áll a barna. -az igazat megvallva irtó szexi. De ezt nem mondhatom csak úgy neki, még férre értené...
-Köszi. -nézett a szemembe. -Hol maradt az a beszólogatós HaeRa, akit megismertem?
-Az emberek változnak. -vontam meg a vállam.
-Fél éve sincs, hogy elköltöztem. -kuncogott fel. -Ez ám a drasztikus változás.
-Azaz. -bólintottam mosolyogva. -Mesélj csak. Milyen az egyetem?
-El se fogod hinni.. Alig van szabadidőm. A lányok folyton futnak utánam, lekaparhatatlanok. Még a könyvtárba is követnek a kis moszkitók.
-Akarod, hogy megtépjem őket? És akkor talán leszállnak rólad. -nevettünk fel.
-Nem kell, JungRyung már rajta van az ügyön. -vette le kezét az enyémről.
-Ki a halál az a JungRyung? -kérdeztem felvont szemöldökkel. Valahogy rossz érzés járt át.
-Egy igen jó barátnőm. -gondolkodott el mosolyogva.
-Á, értem. -néztem rá kissé gyanakvóan.
-Csak nem féltékeny a kis HaeRa? -kezdett el gügyögni nekem a fiú. -Zabáljam meg.
-Féltékeny a jó édes anyukád. -dobtam hajamat hátra. -Elfogadtam, hogy a magány visz majd a sírba. -mondtam drámaian.
-Magány? -nevetett fel NamJoon. -Úgy is találsz valakit. Habár nem is kell keresni. Közel van.
-Igazad van, az itt dolgozó fiú elég jóképű. -gondolkodtam el. NamJoon arcáról leolvadt a mosoly, helyette felvont szemöldökkel bámult rám. -Mi az? Valami rosszat mondtam?
-Pakolj, megyünk. -állt fel.
-Mi? Hova? Miért nem jó ez a hely? -kérdeztem értetlenül.
-Keressünk egy kocsmát. Inni akarok veled, mint régen. -húzott fel, majd kézen fogva kiráncigált a kávézóból.
***
-Hihetetlen vagy, NamJoon! -foglaltam helyet a kis asztalnál. Nam leült velem szembe majd kért két üveg soju-t. -Miért nem volt jó a kávézó?
-Csak. Most inni volt kedvem, nem kávézgatni. -felelte egyszerűen.
-Aha.. Értem. -igazítottam meg a hajam. Miért akarok előtte ilyen ellenszenves lenni? Mióta vagyok ilyen? Talán azt akarom neki mutatni, hogy nem fogok azonnal a karjaiba ugrani, és inkább a kemény nő szerepét választom?
-Na és veled mi a helyzet az egyetemen? -támaszkodott meg az asztalon.
-Semmi különös igazából. Szereztem egy barátnőt.
-Az igen! -lepődött meg NamJoon. -Ügyes kislány vagy te. -kuncogott fel. -És nagyon szép.
Most le akar venni a lábamról. Ne hidd azt fiam, hogy azonnal lábaid elé borulok pár bók hatására!
-Ugyan már. -forgattam meg szememet. -Nem most kell nyomni a bókokat.
-Ne tettesd az elérhetetlen királykisasszonyt. Nem áll jól. -hajolt kicsit közelebb.
-Chh, honnan tudnád. Hisz már rég találkoztunk. A fiúk folyamatosan randira hívnak, és még akkor se szállnak le rólam, ha élből elutasítom őket. -mondtam enyhén dicsekedve.
-Te meg visszautasított őket, mi? Élvezed, hogy másokat lekoppintasz, mert veled is ezt történt, vagy mi?
-Mi bajod van, NamJoon? -kérdeztem ingerülten.
-Te vagy a bajom! Amióta itt vagyok, folyamatosan úgy viselkedsz, mint valami beképzelt kurva!
-Persze, ez az én hibám, jól van. -fordultam el mérgesen. -Tudtommal te hagytál magamra!
-Miért, mit kellett volna tennem? Az egyetem az első! -ahogy elhagyta ez a mondat a száját, elhallgattunk mindketten. -Sa-sajnálom, én csak...
-Ne sajnálj semmit.. Én voltam a hülye. -ráztam meg a fejem.
NamJoon csöndben iszogatta a kihozott alkoholt, közben én toltam magamba a rövid italokat. Utoljára is vele ittam, és épségben túléltem az estét.
***
Jó kedvvel ballagtunk NamJoon szállásáig. A recepciós nehezen, de odaadta a kulcsokat, majd felmentünk a szobába.
-Ez igen, fiam! -néztem körbe a szobában.
-Túl sokat ittál, kislány. -ölelt át hátulról a fiú, majd nyomott egy puszit a nyakamba.
-Te se fogtad vissza magad. -suttogtam, majd megfordultam, hogy a szemébe nézhessek.
Igazából egyikünk se józan, így inkább próbáltam elnyomni a mérhetetlen vágyat.
Eldőltem a nagy francia ágyon, majd felsóhajtottam.
-Nagyon hiányoztál. -feküdt le mellém a fiú, majd magához húzott.
-Te is hiányoztál. De tudod, hogy ma este nem lesz semmi. -tettem mutatóujjamat ajkára, majd elmosolyodtam.
-Tudom. -bólintott, majd megfogta csuklómat, és elhúzta a kezem. Közelebb hajolva hozzám ajkait enyémekre nyomta, és lágyan csókolni kezdett. Benne volt minden fájdalom, szomorúság. Ez akkor azt jelenti, hogy minden rendben van köztünk...?