PROMISE - NAMJOON FANFICTION 2.ÉVAD

Fájó emlékek

Lüktető fejjel keltem fel a hideg padlóról. Fejemet fogva álltam fel, és barátnőmre néztem, aki még békésen feküdt, félig a földön.
Kivonszoltam magam a konyhába, ahol megittam egy pohár hideg vizet. A nappaliban eldőltem a kanapén, majd a plafont kezdtem el bámulni. Vajon hogy lehet Nam? Gondol rám? Szeret még?
***
-HaeRa.. -hallottam meg Nam szomorú hangját magam mögül. Megfordultam. Megláttam kezében a fehér papírt, majd kétségbeesetten néztem szerelmem szemébe.
-Nam... -eredtek el könnyeim. Namjoon közelebb lépve hozzám ölelt át szorosan, majd fülembe suttogta a számomra legszörnyűbb mondatot ''Felvettek''. Örültem, hogy az ország egyik legjobb egyetemén tanulhat majd, de az nagyon messze van. Az ország másik felén. Sírva omoltam barátom karjaiba, nem szégyellve a sírást. Namjoon vállai is néha megrezdültek, és halk szipogását is hallottam. Sirt.

Kikísértem a repülőtérre. Kezeiben két nagy bőröndöt szorongatott. Megállva lerakta nehéz cuccait, majd magához vonva szorosan átölelt.
-Annyira sajnálom, HaeRa... Remélem tudod, hogy mennyire szeretlek, és, hogy mennyire hiányozni fogsz. -kicsit eltolt magától, hogy szemeimbe tudjon nézni.
-Nem kell sajnálnod, Nam.. Örülök a boldogságodnak. -simítottam végig arcán, majd közelebb hajolva hozzá ajkaimat övéihez nyomtam. Ez a csók csupa szomorúság és fájdalom volt. Soha nem akartam elengedni... De... idő volt.
-Mennem kell.. -hajtotta le fejét a fiú, majd felemelte bőröndjeit. -Ég veled, Szerelmem. -küldött egy utolsó mosolyt felém, majd végleg eltűnt.
***
Halkan sírva bámultam a fehér plafont, mikor meghallottam Seo hangját.
-Ra, minden okés? -ült le lábamhoz a lány, aggódó tekintettel.
-Igen, persze. -töröltem le könnyeimet, majd felültem. -Kész idegroncs vagyok, tudom..
-Ez természetes, egy szakítás után. -tette kezét kezemre barátnőm.
-Istenem, miért ilyen kegyetlen a szerelem? -kezdtem el újra sírni.
-Nem tudom, de remélem soha nem leszek szerelmes. -ölelt át a lány szorosan.
-Én se akarok szerelmes lenni, soha többé... -motyogtam, majd meghallottam telefonom csörgő hangját.
Felpattantam, majd elkezdtem keresgélni a telefonomat. Amint megtaláltam, nagyot dobban a szívem. Namjoon volt az. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Felvegyem? Vagy hagyjam?
-Vedd már fel, istenem! -csapott hátba barátnőm. Remegve elhúztam a képernyőt, majd fülemhez emeltem a készüléket.
-Igen? -szóltam bele erőtlenül.
-HaeRa.. -hallottam meg Nam szomorú hangját. -Örülök, hogy felvetted.
-Miért hívtál? -kérdeztem remegő hanggal.
-Őszi szünetben haza megyek egy kicsit. Remélem, láthatlak majd. -hangjából enyhén érezhető volt a boldogság, de a szívemnek ugyan úgy fájt.
-Persze. -mosolyodtam el. Szívem gyorsabb tempóra kapcsolt, és úgy éreztem, ott helyben meghalok.
-Akkor majd találkozunk... Szeretlek.. -az utolsó szót suttogva mondta, így éppen, hogy hallottam mit mondott. Megszakítva a vonalat estem a földre, sírva mint egy ötéves.
-Óóóó, a kis HaeRa szerelmes, milyen aranyos... -hallottam meg Seo hangját mögülem. -Ugyan Ra, ne sírj már. -simogatta hátamat barátnőm.
-Ezek öröm könnyek. -törölgettem szememet, de könnyeim nem akartak elállni.
-Találkozni fogtok, igaz?
-Igen.. -mondtam, majd újult erővel felálltam. Megtöröltem szememet, és barátnőmre néztem.
-Mi ez az elszánt tekintet? -kérdezte kuncogva barátnőm.
-Ha találkozok vele, vagy szakitok vele, és mindent befejezek vele kapcsolatban, vagy elintézem, hogy egy része velem maradjon.