Passzolom!

Shanica

Figyelni, ez az emberiség evolúciójának fennmaradásának a kulcsa. Figyelni a gyengébbekre es megtámadni a megfelelő pillanatban a nagyobb ragadozót. Az őskor óta ezt tettük. Megfigyeltünk a legerősebb, legveszedelmesebb ellenfél harcmodorát és fejlődtünk, majd egyszer legyőztük.
Nekünk is ez volt a tervünk, fejlődni, hogy le tudjunk körözni mindenkit és kijussunk a Női Japán Nemzeti Középiskolai Röplabda Tornára. Erről álmodozom, amióta 5 évesen a kezembe vettem a röplabdát. Apám régen eljutott a Nemzetiig a csapatával, először ő tanitgatott, majd amikor alsó-középbe jártam végre csatlakoztam egy csapathoz. Imádtam játszani, csak akkor éreztem igazán teljesnek magamat. Volt amikor a nagybátyám megkérdezte, hogy miért nem vívok azzal a reflexszel, amivel a természet megáldott. Számomra egyszerű volt a válasz: a Csapat miatt.A röplabdában számíthatok a társaimra. Mindig! Ott voltak velem, amikor sírtam és együtt sírtunk, ott voltak, amikor nevettem és akkor együtt nevettünk. A nap 24 órájában számíthattam rájuk, de most legtöbbjükkel elveszítettem a kapcsolatot, mivel már a Karasuno középiskolában kezdek idén.

Megálltam a tükröm előtt. Tele volt aggatva mindenféle emlékekkel. mozijegyek, vonatbérletek, képek barátokkal és családdal mindenhol, ahová elutaztunk. Megállapodott a tekintetem egy ősöreg képen, amin még a kicsi voltam és úgy kapaszkodtam az Apukám és a bátyám kezébe a tengerparton, mintha mentőövek lennének. Hihetetlenül hasonlítok apámra, míg, a bâtyám Anyám vonásait örökölte. Hiányzik az a nyaralás, bár nem emlékszem túl sokra, de tudom, hogy akkor nagyon boldogok voltunk. Visszatettem a fényképet a helyére, majd végignéztem a tükörképemen. A sulis egyenruhát viseltem: sötétkék szoknya, fehér ing és fekete blézer. Ezeknek az összhatása tökéletesen kiemelte a telt karcsú alakomat. A hajammal nem kellett sokat bajlódni, mivel be van kis tincsekbe fonva, így csak összefogtam egy kontyba. Tussal kihúztam a félig ázsiai félig afro szememet.
Hát, igen, én ilyen különleges vagyok. az ázsiai anyukám az egyik külföldi munkaügyi utazásán találkozott afro-amerikai apámmal, aki visszajött vele japánba. Mint egy tündér mese!
A telefonom csörgése rántott vissza a gondolataimból.Ránéztem a kijelzőjére, amin a legjobb barátnőimmel vigyorgunk. Ideje volt,hogy elinduljak, már elmúlt fél hat. Lerobogtam a konyhába, ahol már az anyukám a szokásos reggeli előkészületeket folytatta. Felpattantam az egyik bárszékre és a számba tömtem a fél palacsinta adagomat.
-Kincsem,azért rágd meg!-nevetett fel Anyu,amikor megfordul és a lányát látta, palacsintával betömött szájjal.
-Mmmhhhmmm-bólogattam,majd nyeltem egy óriásit.természetesen a torkomon akadt egy kis falat, így elkezdtem fulladozni, mire Anya egy pohár narancslevet rakott elém. Könnyezve megköszöntem és nagy kortyokban lenyeltem a folyadékot.
-Kiakar ilyen korán megfulladni?-lépett be hozzánk Apa is, majd nyomott egy puszit a homlokomra, majd megölelte anyut is.
Hirtelen csengettek, bár szerintem helyesebb lenne azt mondani, hogy valaki csimpaszkodott az ajtó melletti szerkezeten.
-Ez csak Atsuko és Junko lehet!-tette elém az uzsonnámat Anyu.
-Köszönöm! Szeretlek titeket.-kaptam fel az összes cuccomat és a farmer jekimet.
- Iskola után hívd fel a bátyádat! - kiáltott ki még a konyhából Apu, mielőtt kiléptem volna a teraszra a barátnőim elé, akik a nyakamba ugrottak.
Atsuko az a tipikus gyönyörű lány és tudja is. Selymes, barna haja és tökéletes alakja van. Junko teljes ellentéte Atsukonak, ő félénk és visszahúzódó, de hihetetlenül okos és szemfüles. Ők mentenek meg mindig attól az érzéstől, hogy egyedül vagyok. Különbözők vagyunk, de éppen ez a legjobb a társaságunkban, teljesen megnyílunk egymás előtt.
-Naaaa, az első nap az új suliban!- visongott Atsuko levéve a napszemüvegét.
-Igen, irtóra izgatott vagyok! -karoltam beléjük és a megálló felé irányítottam őket. - Mik a terveitek idénre?
-Fel fogok szedni egy bomba srácot. - jelentette ki tökéletes magabiztossággal Atsuko, nem is lepett meg.
-Egy bomba srácot? - nevettük el magunkat Junkoval.
-Hogyne. Helyes arc, kigyúrt test, népszerűség - részletezte, majd rám sandított- Neked is szerzünk egy pasit.
-És te, Junko? - fordultam az eddig csendben lévő lányhoz.
-Nem is tudom. Az biztos, hogy a röplabda klubon kívül jelentkezek a rajz szakkörre is.-mosolyodott el halványan Junko-Shanica, neked, pedig kötelező a fotó szakkörre is jelentkezned.
-Nem is tudom. Sok lenne az nekem-fintorogtam.
-Ne már, olyan gyönyörűen kreatív vagy, ha a fényképezésről van szó.
-Majd modellkedek neked és észhez térsz!-állt be egy olyan túlzott pózba, ahogy a vörös szőnyegen szoktak. Nevetéstől hangosan szálltunk fel a megérkezett buszra. Rögtön a szokott helyünkre sietünk. De az ablak melletti négyes már foglalt volt. Nem szoktuk meg, hogy ilyen korán rajtunk kívül legyen valaki a járműben. Viszont, most egy hosszú barna hajú fiú ült ott, egy óriási fejhallgatóval a fején. Ütemre mozgatva a fejét. felnézett rám, végigmért, majd elmosolyodott. Egyszerűen nem tetszett ez a fajta mosoly, így nehézkesen hátat fordítottam és elhelyezkedtem az előtte lévő négyes egyik ülésén. Erre persze kaptam a barátnőimtől a furcsa pillantásokat. Nem olyannak ismernek, aki feladja a napi szokását, vagy hagyományát egy egyszerű kis nehézség miatt.
-Idősebb nálunk, magasabb, erősebb, logikátlan lett volna belekötni. - feleltem a fel nem tett kérdésre.
A többiek csendben figyelik, ahogy morfondírozok. Teljes csend ült a buszban, csak a motor zúgása hallatszott.
Miért zavar ennyire a mosolya? Még mindig érzem a tekintetét a tarkómon, meglepően jó érzés. Francba!
Őszintén azt kívántam, hogy soha többet ne lássam ezt a srácot. Bár fogalmam sincs miért.
-Shanica, minden rendben? Naon komoly fejet vágsz! - érintette meg a kezemet Junko, mire összerezzentem.
-Igen, persze, csak izgulok. Mi van, ha engem nem fognak beválogatni a csapatba? Mi van, ha nem érem el a megfelelő szintet a libero posztra?
-Nyugtass meg, hogy ezt most nem is mondta ki, csak képzelődtem! - nézett fáradtan Atsuko Junkora.
-Te vagy a korosztályod egyik legjobb liberója, hülyék lesznek nem beválogatni- hagyta figyelmen kívül Junko az előbbi mondatot és inkább az én nyugtatásommal foglalkozott, mert tudja, hogy idegesen sokkal rosszabbul teljesítek. Akkor bepánikolok és minden idegszálam megtorpan, ez senkinek sem jó, főleg nem egy meccs helyzetben.
-Be fogjuk bizonyítani, hogy igenis érdemes vagy a posztra-a mondat végén hálásan rámosolyogtam és korallzöld szemébe nézve egy köszönömöt suttogtam el.
Az út további részét nevetvetéssel és beszélgetéssel töltöttük, viszont szinte végig éreztem magamon az idegen srác szemét. Amikor bemondták a mi megállónkat, abban reménykedem, hogy ő ne szálljon le velünk, hanem menjen tovább. Sajnos nem jártam sikerrel és ugyanakkor léptünk le az álló buszról.
-És most merre? - álltunk ott enyhén tanácstalanul.
-Ha a Karasuno jöttetek, akkor egyenesen fel a dombon,majd az utca végén jobbra. El sem lehet téveszteni, de jöhettek velem is. -szólalt meg mögöttünk valaki. Mind a hárman megpördültünk a tengelyünk körül. A buszos srác volt az. Most már a nyakán volt a fejhallgatója, készen arra, hogy tovább beszélgessen velünk. Ő is a Karasuno egyen ruháját viselte és meg kell hagyni, jól is állt neki a fekete.
Shanica, ne kalandozz el!
-Köszönjük, de mi is oda...-kezdtem visszautasítani az ajánlatot, de Atsuko megelőzött.
-Az nagyon jó lenne-villantott meg az a híres szépségkirálynő mosolyát.
-Akkor, erre!-mutatott a megfelelő irányba. Nem szándékoztam egyedül maradni ezzel a sráccal, aki láthatóan idősebb, mint egy középiskolás. Persze mint minden tervemet ezt is keresztülhúzta Atsuko. Mintha direkt azt akarta, hogy beszélgessek vagy, hogy kettesben legyek vele.
-És hogy hívnak?- kérdezte meg néhány kínos perc séta után.
-Kimura Shanica. Téged?
-Azumane Asahi.
-Hanyadikos vagy egyáltalán, mert harmadikosoknál is idősebbnek nézel ki- kérdeztem, és csak későn esett le, hogy milyen pofátlan vagyok.- Uramisten, bocsánat, nem így értettem.
-Nem, semmi baj-nevette el magát zavartan.-Már elég sokszor megkaptam ezt. Viszont tényleg idősebb vagyok az átlagnál. A szüleim egy évre magukkal vittek külföldre és így a kihagyott évemet ismétlem.
-Hova mentetek?-érdeklődtem. Mindig az volt a vágyam, hogy beutazzam a világot, azzal, akit a világon a legjobban szeretek.
-Amerikába, a Mexikói-öbölhöz, ott tanultam meg spanyolul is.
-Tényleg- ámultam el.-Hisz az egy nagyon nehéz nyelv.
-Csak türelem kell hozzá- szegény Azumanenek már az egész arca pirult a dicséretemtől.-Jól hallottam, hogy a buszon a röplabdát emlegetétek?
-Talán hallgatóztál?-vontam fel a szemöldököm, mire ő visszakozva rázta a fejét és össze-vissza dadogott.
-Nem.....Soha...Csak, izé....Pont abba maradt a zene....és ....hallottam.- idegeskedett Azumane, nehogy valami rosszat mondjon.
-Jól van, nyugi már. És, igen. Mindhárman fogunk jelentkezni a röplabda klubba. Ez a játék hozott minket össze- mutattam a lányokra mögöttem- Talán mi különbözünk a legjobban a világon, de a sport mégis összetett minket. Fontosabbak nekem, mint hinnéd.
-Teljesen megértem, nekem is van néhány ilyen pillanatom- mosolyod el ,biztos valami szép emlék jutott eszébe.
-Te is röpizel?-néztem nagyot.
-Hát, valami olyasmi. Én is a Karasunonál játszom.
-Várj, mit mondtál, hogy is hívnak?
-Azumane. - vonta fel a szemöldökét a srác.
-Hisz te vagy a Karasuno ásza! - tudtam, hogy ismerős a neve, de nem hittem, hogy innen. Megtorpantam. Nem hiszem el, hogy vele beszélek
-Valami baj van?-Lépett mellém Junko.
-Igen. Nem. Talán. Azt hiszem. -zavarodtam össze.
-Imádom az egyértelmű válaszaidat- forgatta a szemét Atsuko.
-Oké-vettem egy mély levegő, hogy lenyugodjak, majd elmondtam, amit most tudtam meg. nekik is ugyanúgy leesett az álluk. - Hiszen te hihetetlen vagy! - Soha nem gondoltam volna, hogy az ász egy olyan srác, aki a dicséretbe belepirul, akit könnyen össze lehet zavarni.
-Viszont nekem sietnem kell, mert kezdődik az első edzésem, és nem lenne jó ötlet elkésnem.-szólt közbe Azumane.
-Persze, hogyne. Menj csak innen oda találunk.- felelte Junko.
-Majd később találkozunk, sziasztok!-köszönt el végignézve rajtunk, majd megállapodott rajtam a szeme és elmosolyodott.
-Szia!-intettem egy kicsit kábán.
Hogy lehet ilyen aranyos mosolya? Nem, szedd össze magad, Shanica. Nem szerethetsz bele az első fiúba, aki szembe jön.
-Shanica. Shan.SHAN!-szólongatott valaki. Megráztam a fejem és a lányokra néztem.
-Mi az?-nevettem el magamat.
-Néhány perce folyamatosan Azumane után nézel. Már meg is találtam a neked való barátot!-visongott Atsuko.
-Most hagyd abba! - ráncoltam össze a homlokom.
-Na, miért? Tökre összeilletek, ugye, Junko? - ijedten néztem a csendes lányra, mert tudtam, ha ők egyetértenek valamiben, akkor az csak is igaz lehet. A fejemet rázva könyörögtem neki, hogy ne tegye.
-Bocsi, de most a szépség királynővel értek egyet. Tényleg aranyos pár lennétek-emelte fel védekezően a kezét, amikor látta, hogy mérgesen elindulok felé.
-Kösz, most hallgathatom egész nap Atsuko magyarazását. - sóhajtottam egyet, ugyanis, ha ő talál egy fiút, akkor egy teljes hétig rajongani fog érte.
-Akkor keresd meg Azumane és aludj el az ölében - vigyorgott gonoszan Junko.
-Hú, ezt még nagyon megbánod, te nő! - kiáltottam fel és utána eredtem az úton.

Könnyen oda találtunk a suliba. Rögtön a titkársághoz gyalogoltunk, hogy jelentkezzünk a klubba
-Hova jelentkeznétek? - kérdezte az előttünk ülő nő. A szemüvege az orra hegyén ült és a fölött nézet végig rajtunk. Nem volt valami kedves tekintete, nem szívesen találkoznék vele még egyszer.
-Röplabda.-felelte Atsuko.
-Mindannyian?
-Igen- bólintottam és átvettem a felém nyújtott papírokat.
-Plusz szeretnénk még egyet rajzra és egyet fotóra.-szólalt meg gyorsan Junko.
Éppen nyitottam a számat az ellenkezésre, de Atsuko megrántva a ruhaujjamat jelezve, hogy csak csendben egyezzek bele.
-A lapra fel vannak írva az időpontok és a helyszínek. Mehettek.
-Köszönjük! - léptünk ki az állott szagú szobából, majd egy padhoz léptünk. Mindegyikünk fogott egy lapot és kényelembe helyezkedve elkeztünk firkálgatni.
-Nem értem, hogy miért csináltátok-néztem fel, amikor befejeztem a röplabda klubbos papír és elkezdtem a fotósat
-Pedig nagyon egyszerű-felelte Atsuko Vártam, hogy folytassa, viszont nem tette, mintha ezt be is fejezte volna.
-Szerintetek fenn van Instant? - vetettem fel a kérdést, mikor már percek óta a papírokat bújtuk.
-Mégis ki? - kérdezett vissza Junko, fel sem nézve a lapokból.
-Hogy ki? A hősszerelmes idős fiúja-vihogott fel Atsuko, ezt a beszólást, csak egy lesújtó pillantással méltatták, mire ő felemelt kezekkel bocsánatot kért.
-Nagy valószínűséggel igen, mert a tinédzserek 90%-a fenn van legalább egy közösségi hálón.
-Nahh, megszólalt az okoska-forgatta a szemét a majrés csaj.
-Csajszi, ez tény!-nézett fel végre a lapból Junko.
-Én tudok jobb kérdést!-rágta a tolla végét Atsuko.
-Mi lenne az?- már előre féltem ettől.
-Mikor beszélsz vele?- Ettől a kérdéstől még bennem is megállt az ütő.
-Beszélnem kellene vele?
-Hát persze!- bólintott Junko is.
-Rendben, csak összefutunk még vele-egyeztem bele.