Passzolom!

Asahi

Soha nem tett még bennem ekkora benyomást egy lány, mint Kimura Shanica. Mégis mitől dobog ennyire a szivem, ha arra gondolok, amikor elmondtam neki, hogy én vagyok a Karasuno ásza és láttam a szemében a döbbenetet.
-Asahi, mégis hol jár az eszed?-förmedt rám Daichi, mert már a harmadik labdát hagytam ki fogadásnál. Napok óta figyelmetlen vagyok.
Na, én is jól kezdek….
-Bocsánat! Összeszedem magam- igazítottam meg a kontyomat.
-Azt ajánlom is, két hét és edzőmeccs az Aobajosai középiskolával- dobott meg egy labdával Tanaka.
-Így is simán lekörözlek, te idióta!- vigyorodtam el, mire Ryu egy rántással lehúzta magáról a pólót és elkezdett felém jönni ördögi fejjel. Nem kellett volna nevetnem, de nem bírtam megállni.
-Tanaka, vedd vissza a pólódat, ne most mutogasd magad. A lányok majd úgy jobban értékelnek. -mondta türelmesen Suga. A feldühített fiút, csak a lányok szó rántotta vissza a valóságba.
-Igenis!- rángatta fel a felsőjét, de valahogy ezt is sikerült elrontania, Noya már fetrengett a röhögéstől.- Yuu, ne röhögj, inkább segíts kijutni a felszínre.
-Bocs, de túl jó nézni a szenvedésedet!-fulladozott a liberónk. Végül Ennoshita segített neki. Amint Ryu újra kapott levegőt rögtön Noyara ugrott és feldöntötte a lendületével.
Néhány percig néztük, ahogy egymást rángattva gurultak arrébb, majd ismét Ennoshita segített nekik lenyugodni. Csak egy szokásos edzés.
-Rendben- tapsolt kettőt Daichi, mire nagyjából rend lett a csarnokban. - Vissza a játékhoz.
-Igenis- keltek fel a többiek és néhány egymás felé vetett grimasszal visszasétáltak a helyükre.
-Elég legyen!- kiáltott fel újra a kapitány, amint észrevette, hogy Noya bemutat Tanakának.
Yamaguchin volt a sor, hogy szerváljon. Látszott ezen az első évesen, hogy nem bízik a saját testében. Majd segítünk neki. Viszont a nyitás technikája jó, átlagos, de jó úton halad, hogy lehetetlen legyen fogadni a kezdéseit. Bár még egyszerűen a labda alá tudta tenni a kezét Noya. Ő átjátszotta Suganak. A harmadéves hezitált, mivel észrevette, hogy nem kérem a labdát.
Kérjem a labdát? Noya megmondta, hogy addig nem engedi leesni a labdát,amíg én meg nem ütöm. Kérnem kell a labdát. És ha blokkolnak? NEM, AKKOR IS KÉRNEM KELL.
-SUGAAA!-ordítottam,feltéve a kezemet, mire a feladó felém nézett és egy kisebb mosoly kíséretében feladta nekem. Magasra, kicsit messzebb a hálótól, ezzel a labdával három blokkolón is át tudok ütni, úgy, mint egy ász.
A labdám szenzációs pontossággal közeledett felém. Nem pörgött, így teljes erőből elütöttem. El Tsukishima, Tanaka és Kageyama kezei között. Óriási robajjal csapódott le az ellenfél térfelén. Mindenki ámulva nézett rám. Főleg azok, akik tudták, hogy miért léptem ki tavaly év közepén, csillogó szemmel és mosolyogva, sőt vigyorogva vizslattak.
Hátra fordultam Noyahoz és meghajoltam előtte. Értetlenül bámult le rám.
-Köszönöm, hogy vissza hoztál ide- egyenesedtem fel, majd mustrálni kezdtem a kipirosodott tenyeremet. -Már majdnem elfelejtettem, hogy milyen érzés látni a magas fal mellett elsuhanó labdát.
-Ha rajtam múlik nem fogod egy ideig abba hagynia a röplabdát.-vigyorgott a mellkasára bökve.
-Héé, Asahi.-kiáltott Ryu.- Közönséged is volt.
Oldalra fordítottam a fejemet, ahol a lány röplabda csapat állt a kétszárnyú ajtóban. Valószínűleg a mellettünk lévő tornaterembe készültek, amin csak az egyiken keresztül jutunk át. Végigjáradtam a tekintetemet a lányokon, egy valakit keresve. Kimura a másodéves feladóval beszélgetett eddig, de most ugyanolyan csodálkozó tekintettel ácsorgott. Amikor észrevette, hogy figyelem elkapta a fejét s tovább beszélt a szőke hajú lányhoz.
Ez mi volt? Miért tette ez?
A lányok megdicsértek, majd tovább vonultak. Ellenben én csak pislogtam utána.
-Asahi?-szólított meg Suga.
-Igen?-szempillantás alatt visszatértem a testembe és a “Mama” felé fordultam.
-Ő az a lány?
-Milyen lány?-nevettem fel kényszeredetten.
-Aki miatt ilyen szétszórt vagy- mosolyodott el mindentudóan Suga.
-Nem én nem, …..vagyis nem tudom…..Bár….Áhhh.-ráztam a fejem és tagadtam teljesen eredménytelenül.
-Mire gondoltál, az ütésed pillanatában?- lépett közelebb.
-Arra, hogy együtt röpizek vele-ismertem be kelletlenül.-Tudom hülyeség, hogy úgy érzek ahogy egy szinte idegen iránt, de mintha felébrednék, ha rá gondolok.
-Nem kell magyarázkodnod, megértem -rázta a fejét, majd lopva Daichi irányába nézett.
-Tényleg, veletek mi van?-biccentettem.
-Szünetet tartunk, ennyi.-szomorodott el egy pillanatra az örök vidám feladó.
-Ne fecséreljétek el az időt, ez az utolsó évünk.-feleltem komoly képpel.
-Azumane, neked nem áll jól a komoly alakítás. Te mindig a szégyenlős, mosolygó kis srác maradsz, aki mindig is kicsit vadabbnak akart kinézni, mint amilyen.-nevetett fel jóízűen. a pillanatokkal ezelőtti rossz kedvnek már nyoma sem volt az arcán.
-Ha ha ha-vigyorogtam rá erőltetetten, majd nevetgélve indultunk meg a klubszoba felé, hogy átöltözzünk.
-Add azt vissza!-hallottuk Tsukishima hangját már a folyosó végéről. Összeráncoltam a homlokom.
-Már megint mivel húzták fel Tsukkit?- morgolódott Suga.
-Fogadjunk, hogy elvették a fejhallgatóját- nincs sok minden, amivel fel lehet idegesíteni a szőke első évesünket, azonban, ha hozzáérünk vagy a fejeséhez, vagy a szemüvegéhez, akkor harap.
-Agyon ütöm őket. -kapcsolt anyuka módba az ezüst hajú srác. Tipikus Suga.
beléptünk a szobába, de azonnal meg is torpantunk, mert egy tornazsák repült el előttünk.
-Mégis mit műveltek, idióták? Hányszor mondtam, hogy ne csináljátok ezt?- csattogott oda Suga kitépve Noya kezéből a magas szőke szemüvegét,  aki szinte vakon tapogatózott, ezt követően eléhelyezkedve visszatette az orrára.
-Bocsánat!- hajtotta le a fejét a két engedetlen másodéves. Kellemetlen érzés, ha az a nyugodt feladó egyszer csak bepipul, de biztos, hogy tekintély parancsoló
-Legközelebb meg ne lássak, semmi ilyesmit- szólalt meg most már nyugodtabban.
A srácok fejrázással jelezték, hogy nem fog még egyszer megtörténni, majd elsiettek a cuccokért és elsonfordáltak a kijárat felé.
-Néha örülök, hogy nem vagyunk ellenségek, ijesztő tudsz lenni. Pedig ki nem nézném belőled.-oldalogtam el a szekrényemhez mosolyogva.
-Addig örülj-derült fel egy pillanatra Suga arca. -De most már készülj, nemsokára mennünk kell.
A narancssárgára zománcozott állványokról leemeltem a ruháimat, és elindultam a csapok irányába. Frissítően hatott a hideg víz az izzadt bőrömön. Gyorsan megmosakodtam és felöltöztem. Daichiék kint vártak rám.
-Végre!- kelt fel a földről Tanaka, amikor kinyitottam az ajtót.
-Nem hittem, hogy még ma elkészülsz- nyöszörgött az alacsony liberó.
-Ha ilyen hajad lenne, megértenéd!- fogtam a számba a hajgumimat, hogy normális kontyba eszkábáljam a kusza loboncomat.-Megnézzük a lányokat?
Tanaka vigyorogva felsandított rám. -Ugyan miért. Megfogott az egyik újonc csajszi?
-Csak, mert úgyis sok időnk van még a becsöngőig.- felelte vállrándítva.
-Felőlem- egyezett bele Noya, de láttam rajta, hogy ő tökéletesen kiigazodik a szeszélyes személyiségemen.
Hinatavál és a morcos Kageyamaval kiegészülve lépünk be a tornacsarnokba, majd felmásztunk a lelátóra. Négy új arcot láttam a bemelegítő lányok között. Noyanak és Tanakanak majd kiesett a szemük, ahogy a legtöbb lány elkezdtek futni. Már meg is kapták a mezüket. Kimurán egy tökéletesen rásimuló 10-es mez feszült. Mindenki fekete, fehér és narancs színbe pompázott.
Az elsőévesek a csapatkapitánnyal és a tanácsadóval beszélek. Mindegyiküknek csak úgy ragyogott az arcuk. Tudtam, hogy miről beszélnek, már egyszer én is átestem ezen az izgatottságon.
-Felmérjük, hogy melyikőtöknek, milyen a képessége, melyik poszton a legjobb és oda helyezünk el titeket- fejezte be a magas csapatkapitány, aki tulajdonképpen Tanaka nővére volt. Amikor először megláttam Kaedet rögtön észrevettem a hasonlóságot az öccsével.
-Köszönjük- hajoltak meg szinkronban a kezdősök.
-Rendben, akkor gyerünk melegítsünk be!- tapsolt kettőt, mire a többiek is beszálltak a körök futásába. Kaede körbe pillantott, hiszen hallotta, ahogy berontottunk a terembe. Mosolyogva megrázta a fejét és elindult felénk, amire a futók is felfigyeltek. Shanica is felnézett. Egy aprót intve köszöntem neki, ez az apró pillanat is elég volt neki, hogy kiessen a ritmusából és botladozzon egy sort. Ezt meg kellett mosolyognom.
A barátnői belekaroltak és nevetve tovább kocogtak.
-Ryu és a bandája, csak nem hiányoztam?- vigyorgott Kaeda.
-Dehogy, tesó, ne is álmodozz!- hajolt ki a korláton Tanaka és összeütötte az öklét a lányéval.
-Sziasztok- végig stírölte a csapatot új tagok után kutatva.-Látom nálatok is van egy kicsi frissítés..
-Van, de közel sem olyan sexik, mint a tieid- kacsintott Nishinoya, Kaede nevetve megrázta a fejét.
-Yuu, nem változtál semmit, pedig már abban reménykedtem, hogy megkomolyodsz-indult vissza a csapatához a fiatal nő.
-Ez teljesen esélytelen !-kiáltok utána, mire még hangosabban kezd nevetni.
Kettőt tapsolva maga köré gyűjtötte a lányokat és beosztotta őket csapatonként. Felálltak a pályára, ekkora Ukai edző is meg érkezett.
-Ha bemelegítettetek, felőlem kezdhetitek.-lépett fel a szokott helyére , a háló egyik oldalán lévő zsámolyokra.
Mindenki elhelyezkedett a saját helyén és már kezdtek is. Hikaru, az egyik másodéves lány nyitott. Nem a legerősebb játékos, de az ugró lebegői gyilkosok. És természetesen egy ilyennel kezd. Nem is várom, hogy a túloldalon koncentráló Shanica beleérjen.De mégis... Hihetetlen gyorsasággal a labda mögött terem és az alkarjáról elpattan a bőr kötésű tárgy. Igaz, rossz irányba, de mégis csak egy ugró lebegővel kellett szembenéznie, szinte öngyilkosság megpróbálni az első napon ilyet fogadni. Mi, fiúk visszafojtott levegővel figyeljük, ahogy a labda messzebb esik a hálótól, de a másodikos feladó lány utána fut és feladja annak a lánynak, aki még reggel kísértem Shanicával együtt. Felugrott és lecsapta a labdát, erős volt de nem irányította eléggé, így  nem jó helyen esett le és ezzel pontot szerzett a másik csapatnak. Asuko (azt hiszem, így hívják) a combjára csapott és szomorúan lebiggyesztette a száját. Ehhez a mozdulathoz egyértelműen idős volt, de rajta mégis jól állt.
-Azt hiszem beleszerettem!- kiáltott Tanaka drámaian a szívére tette a kezét. Enyhén hangosra sikeredett, mert a lány felnézett a lelátóra és elpirult, majd egy kis puszit dobva elfordult, erre a szerelmetes Rómeo ájulást színlelve hátradőlt a székeken.
-Nagy idióta vagy!-rázta meg a fejét az éppen megérkezőDaichi, majd felrángatta az addigra földön fetrengő srácot.
-Ha nem engem kísér el az őszi bálba, akkor végem. - nyafogott tovább Tanaka.
-Majd én segítek, elhívjuk őket! - ajálnotta Noya, mire a földön fetrengő srác felnézett és megörülve a barátjának a nyakába ugrott. Természetesen újra a padlóra kerültek, egymást csapkodva.
-Fiúk, ez mind szép és jó, de figyelni szeretnék. - förmedtem rajuk, talán egy kicsit gorombábban, mint ahogy terveztem. A hangom után csak néma maradt.Talán még soha nem emeltem fel a hangomat, ha velük beszéltem, akkor is nyugodt voltam, ha éppen órák óta ordibáltak vagy hisztissé válnak egy fontos mérkőzés miatt. Nem akartam velük durva lenni, ők a családom. Bocsánatot is kértem, de a feszültség mégis ott lebegett közöttünk. És nemcsak a lelátón, hanem a pályán is izzik a levegő. Látszott az új tagokon, hogy mennyire elszántak a bizonyítási vágytól, Shanicát figyeltem, folyamatosan a technikáját szugeráltam, hogy ne rontson vagy nehogy hibát vétsen. Szerencsére nem tette. Tökéletes volt. Bizonyosan érezete a tekinetetem súlyát, mert pontszerzés után rögtön felém nézett, bele a szemembe. Volt valami kölünleges az arcvonnásaiban. Egyszerre mérges és tudakozó. Nem tudtam, hogyan reagáljak, így csak elkaptam a fejemet, mert enyhén sokáig bámultam és a nyitásra koncentráltam. Folytatódott az edzőmeccs.
Hosszabnál hosszabb labdamenetet láttunk, ennél izgalmasabb felvételi játszmát még nem láttam. Minden egyes pontért meg kellett szenvedniük. Izzadságban úsztak és idáig lehetett hallani a levegővételüket, csak úgy ziháltak. Talán nálunk is jobb csapatot állítottak össze.
Percek óta csak labdapattogás és cipődobogást hallottunk. Minden ütés után valaki a földön feküdt, hogy vissza tereljék a bőr tárgyat a hálóhoz. 23-24 a piros mezesek javára, ahol a végzősök és a másod évesek zöme. Már a meccspontnál járnak, de még most sem tűnik, hogy az állóképességéjük végéhez érnének. És főleg Shanica, minden labdáért ugrott, vetődött és gurult. Eszméletlen a lány. Persze lehetett arra számítani, hogy az idősebb, a jobban összeszokott csapat nyer, de akkor is észbontó versengés. Csak két pont különbséggel nyertek. Mindkét gyülekezet mosolyogva összefutott, pacsizott, majd átmentek a háló alatt és az ellenfelet is megdicsérték.
-Hát, csajok, ez eszméletlen mérkőzés volt!- tapsolt Kaeda, aki eddig Ukai-kun mellett állt a hálónál.
-Jól mondja Tananka! - bólogatott elismerően az edző. - Bemutatom a menedzsereteket, Banito Hayashit és a másod menedzsert, Nagaru Chiet.
-Sziasztok!- intett a Hayashi, majd a maga elé tolta a srácot, hogy ő is köszönjön. Elég félénk, de azt hallottam, róla, hogy igazán jó megfigyelő és lelkiismeretes. A csapatát az információkkal és a racionális gondolkodással segíti előre.
-Szóval- lapozgatott a füzetében Chiet. -Feljegyeztem néhány meglátásomat, hátha segít fejleszteni a játéktudásotokat. Ha szabadna felolvasnám.
Természetesen mindenki bólintott, és megköszönték a fáradságos munkát.
-Rendben, akkor...Miyato Riku -olvasta fel a nevet, mire egy alacsony barna hajú lány meghajolt.-Eddig minden évben liberó voltál, rengeteget fejlődtél. Szinte tökéletes a fogadások, keress valakit, akivel gyakorlod az alkarérintéses feladást.
-Igenis!- hajol meg újra Riku.
Szóval vele kell versenyezni Shanicának a posztért. Ez nem valami remek hír. kiemelkedő ő is.
-Zwakao Izanami.- egy vörös, göndör hajú lány lány lépett előre. - Center létedre nagyon jól megy a fogadás, az egykezes átadást kellene még fejlesztened. De teljesen nyugodtan mondhatjuk, hogy te vagy még mindig a Karasuno Női csapatának az ásza.
Izanami komorna bólintott, miközben mi megtapsoltuk őt .
-Hirosati Chiharu- folytatta a felsorolást Chiet. Egy mosolygós szemüveges lány kezdett el nagyogat ugorva jelentkezni. - Rendben, nyugi. Szóval, az energiád bármelyik meccshelyzetnél jó jöhet, de túl sokszor kalandozol el, így rengetegszer nem pontosak az érintések, de a tavalyi évhez képest rohamosan nőnek a képességeid.
-Köszönöm- vigyorgott a másodikos csaj.
-Hirosati Chiharu, fejleszd a gyorsakat.. -nézett a papírjára a srác- Sugita Emikoval. Kettőtöknek nagyon hasonló az ütemetek és a technikátok, meglátjátok gyönyörű ütéseket hozzhattok ki ezekből az edzésekből.
-Igenis!- válaszoltak szinkronban a lányok, ezt követően lepacsiztak egymással.
-Murato Yuriko, Kyosi Natsumi, Morioo Usagi és Matsuda Atsuko törekedjenek az összehangolt támadásra, ha hibátlanul fog menni, lehetetlen lesz fogadni.
A lányok egymásra nézve egyeztek bele az új ötletbe. Lehetett látni, hogy a Shanica mellett álló lány, Atsuko majdnem összerogy a boldogságtól, hogy beválogatták ebbe a támadásba, így Shanica biztatóan megfogta a kezét és rá mosolyogott. A szeme úgy csillogott, mint egy kisgyerek, amikor megtalálja a hőn szeretett játékát, amit évek óta nem talál.
-Fukuto Hikaru, az ugró lebegővel, már így is gyilkolsz. Csak így tovább!
-Köszönöm!-pironkodott a lány.
-Kimura Shanica. - csak most vettem észre, hogy Shanica visszatartja a lélegzetét. Enyhén félhetett, hogy nem tett semmi elfogadhatót az első edzésen.
-Hát, mit is mondhatnék. Egyszerűen elképesztő, ahogy elkaptad az első labdát. Az akarod tökéletes összhangban van az agyaddal és a reflexeid is az átlagon felüli. Bámulatos vagy elsős létére.
Alig tudott megszólalni. Döbbenten állt, még a száját sem tudta becsukni.
Vigyorgok? De miért?
-Asahi, minden rendben az arcoddal? - lökött oldalba Noya.
-Persze, csak… - kezdtem el a mondatot, de ráeszméltem, hogy nem tudom úgy befejezni, hogy a többieknek ne essen le, hogy tetszik nekem ez a csodálatos libero lány. Végül csak megráztam a fejem. - Csak örülök a lányok sikerének.
-Takeni Junko - szólította közben a következő csajt Chiet.- A technikádon csak egy kicsit kell finomítani, de megbízható  vagy a pályán, ami nagyot lök a játékodon.
Junko tisztelettudóan biccentett.
- Csapat, erre most nagyon figyeljetek! Neki - mutatott egy fekete hajú elsőévesre -, Izuki Numakinak sas szeme van, ami azt jelenti, hogy úgy látja a körülötte lévőket, mintha madártávlatból látná.
-Igaz ez? - lépett meglepett arccal Ukai-kun a lány felé.
-Igen, Apámtól örököltem.
-Mit is mondtál, hogy hívnak? - vonta fel a szemöldökét az edző
-Izuki Numaki vagyok.
-Apád Izuki Shun?
-Igen, edző.
-Ő meg kicsoda? - lépett közelebb Banito.
-Egy világhírű kosárlabda játékos. Csapatával még a Csodák Generációját is leverték. Jól mondom?
-Igen, edző.-helyeselt újra Numaki.
-És miért nem kosarazol? - ugrott Numaki arca elé Chiharu.
-Túl sok a közvetlen kapcsolat és az erőszak.
-Hmm, megértem, de ne számíts kevesebb erőre itt sem!- intett Ukai-kun.
-Nem fogok, edző.-hajtotta le a fejét, mintha valami rosszat mondott volna.
A pillanatot a csengő szakította félbe, mire az edző elküldte őket átöltözni, mert kezdődött az első nap.
-Szép munka volt! -intett vissza nekik az edző és elment a senseivel megbeszélni néhány fontos dolgot az új évvel kapcsolatosan. A lányok körbe álltak és a szokásos “Karasuno, repülj!’’ kiáltották, majd elmentek az öltözők felé. Érőt kellett vennem, hogy ne ugorjak le Shanica mellé a lelátóról és nehogy megöleljem.
-Asahi, gyere te is! - szóltak kissé ingerülten, valószínűleg sokadjára.
-Hogyne, persze!- szedtem fel én is a cuccaimat az ülésekről. Még egyszer vissza pillantottam. Végig néztem Kimurán, a tökéletes alakján, a gyönyörűen  szép arcán és a horgolt hosszú haján. Ha nem is találkoznék vele, akkor is megjegyezzek mindent, ami ebben a lányban megtalálható. A fiúk türelmesen várakoztak, amig lebotorkaltam a rengeteg holmimmal a lepcsorol, ezutan a Daichival az osztaly termunk fele vettuk az iranyt. Elköszöntünk a tobbiektol es beléptünk a nap fénnyel telt kisebb szobába. Szinte mindenki a helyen ült, csak néhányan beszelgettek a szomszédjukkal. Lehuppantam az ablak melletti oszlop egyik szekere es feltettem a fejhallgatót. Van olyan, hogy nem is kapcsolom be, csak gondolkodni szeretnek, viszont ha csak itt ülök megpróbálnak beszélgetni velem. Magyarán csupán ott ultem es firkálgattam a füzetembe, míg a tanár be nem lépett. Nem is figyeltem az órára, csak kifelé bámultam és vártam, hogy vége legyen az összes tanórámnak, hátha újra összefutok Kimurával az edzés előtt vagy után.