Passzolom!

Asahi

-Sziasztok. Megjöttem!- dobtam bele a kulcsomat a többi közé. Válasz nem érkezett a szüleimtől, de valaki más meghallotta az érkezésemet. A hugom mosolyogva rohant felém, én leguggoltam és tárt karokkal vártam az én egyetlen szépséges Amayamat.
-Milyen napod volt, Napsugaram?- nyomtam egy puszit az arcára, mire ő kuncogva mesélte el, hogy milyen szépeket rajzoltak az oviban.
-Meg is mutatod nekem? -raktam le a sózsákot, mire azonnal kilőtte magát a szobája felé és egy köteg papírral tért vissza.
-Nézd, Asahi! Ezt az előbb csináltam. Tetszik?- dugta az orrom elé az egyik tengerről festett képet.
-Istenem, Amaya, egyszerűen túl ügyes vagy a korodhoz képest! - borzoltam össze a haját, ami teljesen az enyémre hasonlított. -Csöppség, Anya hol van?
-Kint a kertben! - mutatott a nyitott erkélyre, ahol lágy szellő lebegtette meg a halvány kék függönyöket.
-Köszi. - simogattam meg a hátát és kiléptem a szabadba, hogy köszönjek nekik.
A családom szereti a természetet, így a házunkban mindenhol található valamilyen fajta növény, és a kertünk maga a növény édenkert.
-Gyönyörű vagy ma is! - léptem oda az egyik teraszon felállított ülőgarnitúrához, amin éppen Anyám helyezkedett el és nagyban dolgozott.
-Ó, Drágám. Köszönöm, de igazán nem kell az anyádnak füllentened - emelte fel a homlokára a napszemüvegét.
-Ugyan, te is tudod, hogy igazat mondok.- mosolyodtam el. - Apa?
-Későig dolgozik, tárgyalása van New Yorkkal. - kelt fel a helyéről és besétált a konyhába, mire én követtem.
-Értem. Segítsek valamiben?- nyúltam egy narancsért a gyümölcsös kosárba.
-Ha később elvinnéd Lunát sétálni, azt megköszönném. - nyitotta ki a hűtőt előpakolva a vacsorát.
-Persze, hogyne. - bontottam fel a citrus héját.
-Hálás vagyok érte. - lépett hozzám és megpuszilta az arcomat, majd Amayáért kiáltott.
-Felmegyek.- szedtem össze a cuccaimat, amit megérkezéskor dobáltam el. Felslattyotam az emeletre és bedőltem az ágyamba. A zenét rögtön bekapcsoltam és végig feküdtem a párnáimon.
Hova vigyem Kimurát az állatkert előtt?
Hát, igen. Néhány napja Kimura beleegyezett a randiba és megbeszéltük, hogy az állatkertezés előtt találkozunk és majd kiderülnek a dolgok. Hihetetlenül izgulok. Remélem nem fogom elrontani. Ijedten fordultam át a másik oldalamra.
Mi lesz, ha nagyon megbántom?
Most már nem tudtam racionálisan gondolkodni. Szaggatottan vettem a levegőt és szabálytalanul süllyed-emelkedett a mellkasom. A hangok teljesen összefolytak körülöttem, éreztem, ahogy Luna ugat mellettem, de a hangját nem hallottam. Másodpercekkel később édesanyám szaladt be és mellém ült az ágyra. Hátamat simogatta nyugtatásként.
-Semmi baj. Itt vagyok, nem lesz semmi baj. - reszketve vettem el a felém nyújtott vizet és gyógyszereket. - Ez már a második ma. Egyre gyakrabban vannak rohamaid, Asahi.
-Sajnálom. - lihegtem a szavakat.
-Ugyan, kérlek. Erről nem te tehetsz.- simogatta meg az arcomat, majd felkelt az ágyam sarkából.- Most próbálj meg pihenni.
Erőtlenül bólintottam. Nagyot sóhajtottam, amikor becsukta maga mögött a szobám ajtaját. becsukom a szememet, hátha el tudok aludni, mire hirtelen a matracom besüpped. Egy vajszínű szőrcsomag ugrott rám és kezdett el nyalogatni.
-Én is szeretlek, Luna.- motyogtam. Váratlanul elkezdett rezegni a telefonom. Nem számítottam senkire. Nagy nehezen elő kotortam a táskám aljáról a készüléket. A szemet dörgöltem, mikor bekapcsoltam, meglepődve bámultam magam elé. Nishinoya üzent nekem, az üzenetben csak egy telefonszám volt. Nem kellett sokat gondolkodnom, mire rájöttem, hogy kié is a szám. Gyorsan visszaírtam.

A.: Ezt miért kaptam meg?

N.: Tudod te azt!

A.: Nem, nem tudom.
    És ehhez túl fáradt vagyok.

N.: Ugye nem amiatt?

A.: De, igen.
    Az előbb is volt egy rohamom.