Úrnőm, Katica /MIRACULOUS FANFICTION/

Remény ami reménytelen

Figyelem! A történet jogai az enyémek ugyan, de akár minden más fanficben a szereplőket nem én birtoklom. Adrien, Marinette, és társaik jogaival Thomas Astruc, a ZAG, és hasonlók rendelkeznek, akik a Miraculous Tales of Ladybug and Cat Noir című sorozatot kreálták. Na mostmár olvashatod!

______________________________________

Adrien szemszöge:

Adrien Agreste vagyok. Párizs leghíresebb modellje, akinek kő gazdag apja van, nem jár iskolába, és lányok ezrei rajonganak érte. A legszerencsésebb tini aki valaha a Föld színét taposta. Legalábbis aki rámnéz ezt hiszi. Pedig nem is tévedhetnének nagyobbat. Igaz, hogy az apám gazdag, igaz hogy modell vagyok, igaz hogy nem járok suliba igaz az is, hogy imádnak a lányok. De nem vagyok szerencsés. Kisgyerekkorom óta az egyetlen barátom Chloé Bourgeois, aki folyton hozzám dörgölőzik, és azt hireszteli, hogy járunk. Nem járhatok iskolába, és így nem szerezhetek tapasztalatot a hétköznapi életből. Az apám nem is beszél hozzám, csak ha nincs más választása. Anyám nincs. És ami a legrosszabb... Hogy szerelmes vagyok. Bizony, én a modell, a híresség, a szépfiú a szerelem miatt aggódom a legjobban. Ugyanis nem akárkibe estem bele, hanem Párizs szuperhősnőjébe, a világ legszebb, legokosabb, és leghíresebb lányába, az egyetlen és utánozhatatlan Katicába, vagy másnéven Marinette Dupain-Chengbe. Fél éve tudódott ki a személyazonossága, amikor legyőzte Halálfejet, a Párizst évek óta fenyegető szupergonosztevőt. Ez persze csak rontott a helyzetemen, ugyanis ő iskolába jár, és ott biztos sok szépfiúval találkozik, akik közül kedve szerint válogathat. Miért is látna meg engem? Hozzá képest én egy senki vagyok. Nem is ismerem személyesen. Ha valaha is találkoznánk csak egy rajongó lennék a szemében, semmi több. Ezekkel a keserű gondolatokkal keltem fel reggelente, és feküdtem le esténként. De mégsem tudtam mást szeretni. Hátha mégis észrevesz engem... Elvégre Párizs minden második utcáján az arcom száz négyzetméteres másolata díszeleg. Hátha...

A fotózás szokás szerint rémunalmas volt. Valami édességmárkának csináltunk reklámot, ha jól tudom. De persze csak műcsokoládékat, és műcukrokat nyomtak a kezembe, hogy azokkal vigyorogjak a kamerába, hiszen nagyon szigorú étrendem van. Egészen addig kattogtak a kamerák mígnem egyszercsak kirobbant a mellettünk lévő épület fala, és egy hatalmas dinoszaurusz képett ki a lyukon. Egyesek sikoltozva menekültek előle, mások döbbenten bámulták a nagy szörnyet. Csak egy valaki tudott ilyesmit művelni, az pedig a már fél éve bujdosó Halálfej volt. De az ő varázserejét adó talizmán már Katica birtokában van. De ő nem csinálhatja, hiszen éveken át küzdött azért, hogy béke legyen Párizsban, miért dúlná fel a várost azután, hogy elérte a célját? Az egésznek nem volt semmi értelme, de nem volt időm a magyarázaton agyalni, ugyanis a stábbal együtt én is belevegyültem a menekülő tömegbe. Az emberek kirohantak a lépcsőházakból, és mindent hátrahagyva menekültek a pusztítás elől. A legtöbben az eget kémlelték, hátha felbukkan Katica, de a lány nem volt sehol. A tömeg besodort egy utcába, majd miután befordultunk egy sarkon nekiütköztem valakinek. A lány majdnem elesett, de én elkaptam a kezét és bocsánatot akartam kérni, de akkor ránéztem az arcára és felismertem. Ott állt előttem Marinette Dupain-Cheng, az egykor Katica álnéven tevékenykedő hősnő, a szerelmem akiről álmodztam és a kezemet fogta.
- Mi folyik itt? - kérdezte miután újra rendesen lábra állt.
- Itt? Hát... Egy... Dínó - mondtam zavartan. Hirtelen nem tudtam tisztán gondolkozni, és a szívem hevesen vert. Az éjfekete hajú szépség arcára elszánt arckifejezés ült ki, és a szemem láttára öltötte fel hősi alakját.

Folytatása következik...

______________________________________

Szervusztok! A későbbi részek hosszabbak lesznek majd, ez csupán megalapozta a történetet, de azért remélem tetszett! Az előző könyvemre csupa pozitív visszajelzést kaptam, úgyhogy remélhetőleg ez is elnyeri az emberek tetszését. Na viszlát!