Úrnőm, Katica /MIRACULOUS FANFICTION/

Erősítés

Zavaromban a torkomra forrt a szó, ígyhát csendben figyeltem, ahogy Katica odasétál hozzám, megáll tőlem kábé két méterre, és végigmér. Még soha nem volt alkalmam ilyen alaposan szemügyre venni. Éjfekete haja, két copfba kötve omlott a vállára. Szeme engem vizslatott. Az a csodás szem engem figyelt! És az ajkai rózsaszínen csillogtak miközben beszélt... Várjunk csak... KATICA HOZZÁM BESZÉLT!!!
- Hahó! - szólt csilingelő hangja - Figyelsz te rám?
- H-ho-hogy én? Ööö... P-persze... - én most komolyan dadogok?! Ráadásul az ő jelenlétében?
- Akkor miért nem válaszolsz?
- Én... Hát... M-mi is volt a kérdés?
Erre ő a szemét forgatta, aztán megismételte a kérdést:
- Ki vagy, és mit csinálsz itt?
- Feketemacska! - vágtam rá, a legkézenfekvőbb választ, elvégre a ruhám is erre az állatra emlékeztetett. - Oké, ez gondolom a neved - mondta Katica - És mégis mit csinálsz itt? És miért van nálad a macska talizmán?
- A talizmán... Én... Kaptam.
- Kitől?
- Ööö... - miért kellett már az első találkozásunk alkalmával ennyit beszélnem vele annélkül, hogy elájulnék?!
- Fu mestertől! - segített be Plagg gyűrűmből jövő hangja.
- A mester küldött téged? - vonta fel a szemöldökét.
- Ezek szerint - gondoltam, de kimondani már nem bírtam semmit, úgyhogy csak bólogattam. Erre rántott egyet a jojója zsinórján, az pedig kiengedett a szorításából.
- De hát miért?
- Hát... Hogy a segéded legyek.
- Nem, úgyrértettem, hogy miért a macska talizmánját adta ki? Eddig azt mondta, hogy azt megőrzi, nehogy valaki az enyémmel egyszerre szerezze meg.
- Az miért baj?
- Nem kaptál gyorstalpalót mi?
- Ööö... Hát ilyen szintűt nem.
- Oké... Tehát ha mindkettőnk talizmánját egyszerre használja valaki, akkor... - nem tudta befejezni ugyanis csipogott a fülhallgatója.
- Hoppá! Mennem kell, különben még a végén a levegőben változom vissza, és lezuhanok. Viszlát!
Utána akartam kiáltani, hogy mondjak valamit... De hát mit? Fogalmam sem volt mit mondjak neki. Legalább már nem tekint rám ellenségként... Az is valami... Mikor hazaértem, nem tudtam nyugton maradni az izgatottságtól. Elfogadott segédjeként... És újra találkozni fogunk... Újra beszélhetek vele... A nap további részében alig bírtam magammal, ugyanis folyton őrá gondoltam. Nem mintha nem ezt tettem volna minden egyes nap három éven át, de most valahogy más volt. Talán a tudat, hogy találkozhatok vele... Az lehetett az oka. Miután megvacsoráztam, és átöltöztem a pizsamámba úgy döntöttem, hogy titokban járok egyet a háztetőkön. Előhívtam Plagget, aki számára rengeteg sajtot raktam az egyik szekrénybe, hogy sose éhezzen, és átváltoztam Feketemacskává. Annak tudatában ugrottam ki az ablakon, majd tovabb egyik háztetőről a másikra, hogy reggelig senki nem fog benyitni a szobámba. Pár perc múlva már ott is voltam a Dupain-Cheng villánál. Katica szülei ugyanis cukrászok voltak, és már azelőtt se voltak szegények, mielőtt a lányuk titka kiderült volna. De most annyi pénzt gyűjtöttek a rendszeres vásárlóknak köszönhetően, hogy fél év alatt majdnem olyan gazdagok lettek, mint az apám. Legalábbis ránézésre, de valójában nem tudtam mennyi pénze van összesen apámnak, és a Dupain-Cheng család vagyonáról se tudtam sokat, csak azt hogy milliós nagyságrendű. Amint megérkeztem a villa kertjének pázsitjára, beindult egy hangos riasztó, egy reflektor világított a szemembe, és hegyesvégű vasrácsok emelkedtek ki körülöttem a földből. Pár másodpercig döbbenten álltam, majd a riasztó leállt, a fény kihúnyt, és a rácsok is visszasüllyedtek a földbe. Rögtön ezután Katica ért földet előttem, kezében egy távirányítóval.
- Neked aztán sok eszed van, Feketemacska! Azthitted nincs riasztórendszer?
- Ööö... Hát... Ebbe nem gondoltam bele... - vallottam be, szégyentől vörös arccal.
- Mostmár úgyis felkeltetted egész Párizst, úgyhogy mindegy.
- Én... Sajnálom... Nem akartam...
- Semmi baj. Egyébként mit keresel itt?
- Hát... Téged.
Felkucogott. Engem pedig elvarázsolt. Hogyan tudhat valaki ilyen édesen kuncogni?
- Ugyan miért? Csak nem egy rajongóval van dolgom? - mosolygott. Elpirultam. Egyrészt a mosolyától, másrészt a kérdéstől amit feltett.
- Nem! Dehogy! - feleltem gyorsan - Én nem vagyok a rajongód, nem is érdekelsz! VAGYIS DEHOGYNEM ÉRDEKELSZ! Csak... Tudod... Én... Szóval nem...
Ismét felkuncogott, amitől melegség járta át a szívemet.
- Nem kell szégyellni, egy szuperhősért valószínűleg én is legalább ugyanennyire odalennék, ha nem jobban.
Mielőtt válaszolhattam volna, a ház ajtaja kinyílt és egy nagytermetű férfi, valamint egy kis termetű nő rohant ki az udvarra. Mindketten hálóruhát viseltek, és látszólag nem voltak jókedvükben.
- Apu, anyu! - szólította meg őket Katica - Nyugi! Vaklárma!
Erre azok megtorpantak előttem, és szemügyre vettek. Ezek tehát Katica szülei. Jó benyomást kell keltenem. Megköszörültem a torkomat, és megszólaltam:
- Jóestét! A nevem Feketemacska. Katica újdonsült segédje vagyok! Önök bizonyára Katica szülei! Örvendek a találkozásnak! - azzal előre léptem, és a kezemet nyújtottam feléjük. Haboztak, aztán egymásra néztek, de végül mindketten megrázták a kezem.
- Akkor ezek szerint nincs veszély? - kérdezte a férfi.
- Nincs, nyugodtan alhattok tovább - felelte a lányuk. Ezek után megnyugodva tértek vissza a házba, Katica pedig vállon bökött.
- Szóval van kedve a sunyi betolakodónak a házban folytatni a beszélgetést? - kérdezte.
- Ööö... Persze - mondtam. Sunyi betolakodó? Ezt remélem csak viccből mondta! Katica felszökkent a háztetőre és beugrott egy ablakon, én pedig követtem. Becsukta utánam, és visszaváltozott. Ekkor zavarba jöttem. Vajon tőlem is elvárja ugyanezt?
- Foglalj helyet! - mutatott egy gurulósszékre. Miután leültem, és körülnéztem arra kellett rájönnöm, hogy a lánynak hasonló árú holmijai vannak a szobájában, mint nekem.
- Szóval miért jöttél? - kérdezte Katica.
- Hát... Én... Ööö... - fogalmam sem volt mit mondjak. Megint.
- Inkább egyszerűen betudom a dolgot annak, hogy a mai mondandóm vége érdekelt, jó?
- Ö... Hogy... Ja... Igen...
- Tehát, ha a két talizmán erejét egyesíti valaki, az az ember isteni hatalomra tehet szert.
- Tessék?! De hát ez... Ez...
- Megdöbbentő? Hihetetlen? Király? Igen, nekem is ezek jutottak először az eszembe. De ha ezt az isteni hatalmat valaki használja valamire, azt az univerzum ellensúlyozza. Ha megment valakit, valaki más kerül veszélybe, ha épít valamit, valami más összeomlik, ha teremt valamit, valami más eltűnik, és így tovább. Ez az erő szörnyű árral járhat, ugyanis nem lehet befolyásolni a következményt. Ezért kell megvédeni a talizmánokat.
Ezért nem értem, hogy a mester miért ezt a talizmánt adta neked.
Miután a lány a mondandója végére ért, egy darabig emésztettem a hallottakat, aztán rájöttem hogy tátva maradt a szám, úgyhogy gyorsan becsuktam.
- Katica... - szólaltam meg tétován.
- Hívj csak Marinettenek! A kilétem egy ideje már nem titok, úgyhogy nincs értelme az álnévnek.
- Oké... Szóval... Marinette... Én már tudom, hogy te ki vagy... De te nem tudod, hogy én ki vagyok... Jó ez így?
- Persze, hogy jó. Nem kell felfedned magad előttem, csak ha akarod. Az én kilétem is titok kellett volna maradjon. Tégy ahogy jónak látod.
- Igenis...

Folytatása következik...

______________________________________

Szervusztok! Kedves ladrien34, derVivien, HNori1, ElektraDatto, és ElsaParker16, hogy máris olvassátok a könyvet! Remélem tetszeni fognak majd a későbbi részek is! És ha egyszercsak eltűnök (lesz ilyen néha), akkor az azért van mert kifogytam a mobilnetből, vagy sok más dolgom van, de nem kell megijedni mert igyekszem legkésőbb egy pár héten belül újra feltölteni részt. Most azthiszem egy darabig nem lesz ilyen, de gondoltam szólok. Viszlát!