[ soukoku novellák ]

[ megérte ] 1.

[a/n] Legalább négyezer szó, amit két részre szedtem.
Trigger warning: öngyilkossági kísérletek, depresszió, csak a szokásos...
Talán jó a vége. Talán.

Tizenöt évesek lehettek, mikor először történt.
Két hónapja tehette be őket Mori két egymás melletti lakásba, azzal, hogy tizennyolc éves korukban kiköltözhetnek amerre akarnak, de ez jó kiindulópont az életükben.
Chuuya miután egyik este reménytelenül dörömbölt Dazai ajtaján, berúgta azt és először legyökeredzett a lába, mikor a partnerét a kötélen függve találta.
A barna hajú fiú undorító hangokat adott ki; nyáladzott és a szeme élettelennül rángott.
A szoba összességében rendezett volt; a Mori-tól kapott kabátja a tárolóján függött, a padló tiszta és tulajdonképpen rossz szag sem terjengett.
Egyedül a haldokló tette tönkre az összhatást.
A kötél amire felakasztotta magát, a plafon és a padló közti nagy távolság miatt hosszú volt.
Chuuya-nak gondolkodni sem volt ideje.
Nem is saját akaratból üvöltötte a társa nevét.
Megragadott egy ollót, ami Dazai szekrényén volt, képességét használva feljutott a plafonra és onnan vágta le a szövetet.
Leugrott a plafonról és karjaiba zárta a torkát szorongatva leesett, fennakadt szemű társát.
Chuuya látott rosszabb dolgokat is ennél.
Hiszen ő maga is embereket ölt, maffiózó volt.
Tényleg nem volt oka a gyorsuló szívverésének, az izzadtságának és a lihegésének sem; mégis önkívületi állapotba került.
Meg sem bírt moccanni, csak szorította magához a másikat.
Hirtelen Dazai erőteljesen felköhögött és kinyitotta a szemét; méltatlankodva és haragosan, mégis üresen meredt a másik hideg, kék szemeibe amik most igazi halálfélelemről árulkodtak.
Chuuya elrettenve nézte a másik nyakát; a friss vörös folt mellett még legalább négy nyom volt rajta.
- Most mégjobban utállak ezért - Dazai hangja el-elfúlt ahogy beszélni próbált.
Chuuya összerezzent a másik éles szavai miatt, ami vissza is rántotta a valóságba.
Az ágyra lökte partnerét és bement egy pohár vízért a fürdőszobába; kissé még remegő kezekkel vágta le Dazai mellé.
- Ezt most rádönteném, annyira gyűlöllek- még mindig elfúló hanggal beszélt - De nem pazarolom rád az értékes vizet.
- Csak igyál aztán gyere le, küldetésünk van. - morgott Chuuya és már az ajtó felé vette az irányt.
- Ez túlságosan fájt. Többet nem csinálom - a kalapos megtorpant ennek a mondatnak a hallatán, de a lábai a következő pillanatban sietve pakolták magukat egymás után, szinte már menekült a helységből, ki a szabadba.
Ezután minden úgy ment ahogy szokott, úgy tettek mintha mi se történt volna, de Chuuya mégis aznap este a társa ajtaja előtt üldögélt órákig, mire Dazai - mintha megérezte volna hogy a másik ott van - betessékelte.
Hajnalig a társa ágyán ültek és sokszor kezdtek el beszélgetni; amiről ott szó volt, köztük maradt és soha nem hozták szóba többet.
Pláne nem azt, hogy a végén mindketten elaludtak és a vörös hajú Dazai karjaiban ébredt reggel.
Undorodva sietett ki a szobából tagadva a teljesség érzését amit akkor érzett.
Akkoriban hallott először a lélektársakról, pár nappal azelőtt beszéltek róla Hirotsu-val; azelőtt elhallgattatta a hangot a fejében, mielőtt beletemette volna magát a feltételezésekbe.
Onnantól végleg visszaállt minden a régi kerékvágásba.

Tizenhat évesek lehettek, mikor Chuuya az éjszaka közepén hörgéshangokat hallott a szomszédlakásból.
Minden pillanattal egyre idegesebb lett.
Rágyújtott.
Mióta Dazai mellett lakott (legalább egy éve), még sosem hallott ilyesmit...pedig a falak elég vékonyak voltak köztük.
- Kussolj már, faszfej!
Biztos sokat ivott.
Egy idő után bekapcsolt egy rock számot annak érdekében, hogy békésen szívhassa el a cigarettáját.
Ám nem segített.
Rossz érzése volt.
Fél perc örlődés után egy nagyot szívott még a papírba tuszkolt dohányból.
- Basszameg - morogva pattant fel, a cigit a hamutartóba nyomta és a ajtó felé vette az irányt; gyorsan szedte a lábait.
Nagyon rossz érzése volt.
Az ajtó megint zárva volt, így ismét egy nagyot rúgott a faburkolatba, amit az évben már ötödjére illesztettek újra - természetesen a vörös hajú idegzsák miatt.
A másik nem volt sehol, így egyből a mosdója felé vette az irányt.
Mielőtt odaért volna, csak egy pillanatra a szeme sarkából észrevett egy üres dobozt - gyógyszeres dobozt.
Tágra nyíltak a pupillái, és berontott a mosdóba, a másik a földön találta, szó szerint a hányásában fetrengve.
A hányásában, ami véres volt.
Chuuya lábai magától cselekedtek, mint tizenöt éves korukban.
Nem érdekelte semmi, csak a tény miszerint Dazai most tényleg meghalhat.
A gravitációt használva hurcolta végig Dazait a motoráig, majd a következő pillanatban szélsebesen parkolt le a Port Maffia főépülete előtt.
Eszeveszetten tépte ki az üvegajtót társát cipelve, aki már ijesztően mozdulatlan volt.
Minden másodperc számított.
Ahogy megpillantott két maffiózót, eszeveszetten kiabálni kezdett velük.
Ahogy azok felé rohantak, elsötétült a világ.
A következő pillanatban a vörös hajú egy széken ébredt, az első dolog amit érzett egy kéz szorítása.
Ahogy bevillantak neki az előző események, felkapta a fejét a pittyegő gépek zajára, amik abban a pillanatban egy kőt ejtettek le a szívéről.
Hajnalodott.
Végigpillantott a szürkéségben barna hajún, aki most annyira nyugodtnak tűnt; mintha azt hitte volna, hogy már meghalt.
Elégedetten vigyorgott.
"Most sem sikerült meghalnod, te seggarc! Gyűlölj!"
Mori torokköszörülésétől ami a háta mögül jött, majdnem leállt a szíve és reflexből egy tollat hajított a hang forráspontjához, de mikor hátrafordult a vigyorgó főnökével (kezében a tollal) találta szemben magát ellenség helyett.
- Sajnálom, Főnök. Nem volt szándékos.
- Ugyan, Chuuya-kun. Bármitől és bárkitől megvédjük a lélektársunkat- még ha önmagukról vagy magunkról is van szó...
Chuuya idegbeteg tekintettel, eltorzult arccal fejezte ki kiakadását.
A mondat a fejében ismétlődött
- Pont azért védem meg, mert gyűlölöm. Megakar halni. És megakadályozom, mert azzal jobban kiszúrok vele. Ő nem lehet a lélektársam. Kizárt dolog.
Mori sóhajtva az ablakhoz lépett; Yokohamában a nap első sugarai gyönyörűvé tették az égboltot.
Chuuya látta, hogy az ablaküvegben őt nézi.
- Épp hogy megtudtam menteni. A veséje és a mája nagyon károsult. Mire kimostam a gyomrát, lehetett vagy hajnal kettő. Elég kemény mérget ivott meg. - végre felé fordult és a nyíltan szemébe nézett - Chuuya-kun, bőgve ájultál el abban a pillanatban hogy ideértetek, de mégsem tudtam a kezeteket ketté szedni. Tudod, különleges eset a ti-
Chuuya szemei összeszűkültek, és felállt, elengedve társa ujjait, amikről teljesen megfeledkezett.
- Távozom.
Mori sóhajtott.
- Ne tedd. Szüksége van rád. Nélküled már rég halott lenne, nekem meg még kell az utódom - az ajtó felé indult - Magatokra hagylak. Dazai munkaszünetet kap egy hétre, te pedig három napra. Elég sokkoló élmény lehetett...
- Főnök - Chuuya hangja kétségbeesett volt, megállította a férfit - Ez maradjon köztünk, hogy én hoztam be. Ez az idióta nem tudhatja meg hogy én vagyok a-
- Rendben-rendben - ásított Mori, félbeszakítva a fiút - Közös titkunk. Két napig kétlem hogy ha felébred is, eszméleténél lesz.
Chuuya megvárta míg a főnöke kimegy az ajtón és összerogyva a széken kifújta a levegőt.
A gépek pittyogása sem nyugtatta meg eléggé, a másik mellkasára hajtotta a fejét.
A szívdobogást hallgatva újra elálmosodott és engedett elnehezedett szemhéjainak.
Próbált nem gondolni a beszélgetésükre Morival.
Mégis egy mondat és egy kérdés állandóan a fejében visszhangzott:
Bármitől és bárkitől megvédjük a lélektársunkat - még ha önmagukról vagy magunkról is van szó.
Dazai napokkal hamarabb épült fel, mint ahogy Mori kiszámította.
Chuuya mintha megérezte volna mikor ébred fel a másik; öt perccel azelőtt sikerült lelépnie, mielőtt a barna hajú zavartan kinyitotta kerek szemeit.
A vörös hajú úgy tudta, hogy Dazai sosem szerzett tudomást arról, hogy hogy került be.
Mori pedig sosem mondta meg Chuuya-nak, hogy Dazai állandóan az ő nevét motyogta álmában.

Tizennyolc évesek lehettek, mikor még mindig szomszédokként éltek, de már utolsó hetekben voltak - hangosan, falakon át veszekedtek.
Chuuya haja és szexualitása már Dazai csesztetésének alapvető eleme volt - főleg azután az incidens után, hogy a vörös egy éjszaka részegen férfit hozott fel a lakására és Dazai nyitott rájuk.
Ez az incidens nem volt elég régi sztori ahhoz, hogy Dazai ne állandóan ezért piszkálja.
Chuuya pedig papolhatott a nőkről akiknek a nyögését hallgatta néha már rendszerességgel - legalább hétfajta női hangot hallott az azt megelőző hét során - a barna hajúnak mégis feljebb állt.
Természetesen állandóan a halálba kívánta Dazait és ez átlagosan benne volt minden második mondatában, amit a másikhoz fűzött.
Sok dolog volt, ami miatt elhidegültek egymástól látszólag véglesen.
Dazai társasága mostmár Oda és az az Ango volt, akit szívből gyűlölt, ő pedig a normálisabb (vagy pont hogy őrültebb) maffiatagokkal iszogatott és kocsmázott, akárhányszor csak tehette.
Az egymás iránt érzelmeik a gyűlölet tetőfokára hágtak - Chuuya hozzászokott ahhoz hogy Dazai megbízhatatlan, kiszámíthatatlan és undorító volt, belemagyarázni sem próbált dolgokat.
Pár nappal mielőtt kiköltöztek volna a Mori által fenttartott kicsi lakásaikból, Chuuya-t pakolás közben, Dazai ajtaja előtt elhaladva elöntötte az az érzés, amit nem érzett az utóbbi két évben.
Most viszont túl intenzív volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyja.
Zenét hallott a szomszéd lakásból.
Dazainak épp kipakolnia kéne, pont úgy ahogy ő teszi!
Biztos csak zenét hallgatva pakol.
Vagy nincs is ott csak elfelejtette elvinni magával a drágalátos mobilját.
Esetleg tovább marad a lakásban.
Chuuya motyogva nyugtatta magát, míg egy pillanatra elhallgatott a zene és a víz zuhogását hallotta.
Kínos dolog, hogy pont ezért realizálta hogy valami nincs bent rendben, de pontosan tudta, hogy a másik sosem fürdik.
Azonnal kiejtette a kezéből a dobozt amit tartott és mivel az ajtó gyanúsan csukva volt, Chuuya megint a lábát használta a bejutáshoz.
A fürdőszobába futott.
Ahogy bejutott, a másik feküdt a kádban; a barna szemek nem voltak emberiek, és ahogy végigfuttatta a tekintetét Dazai-on, egy dolgon akadt meg a tekintete; a vértől megállapítani sem lehetett, hogy vízben fürdik-e.
Chuuya mostmár nyugodtabban emelte a másik orra elé az ujját; lélegzett.
Ahogy finoman megpróbálta a véres húscafathoz hasonlító kezet kiemelni a vérből, a barna hajú hirtelen magához tért és másik - hasonló állapotban lévő kezét akarta felemelni, ám alig ment.
Chuuya lefagyott.
Dazai elevenen tűrte a fájdalmat.
Mielőtt bármit kiejthetett volna a száján, a barna hajú végigsimított az arcán - a ragadós masszát amit a keze nyoma hagyott bizseregve érezte.
- Kérlek, Chuuya - a hangja halk volt, megtört, szomorú, fáradt és üres. Ilyen tompa még sosem volt - Hagyj.
A könnyek egyenesen a barna hajú erőtlenül feltartott kezére folytak.
- Akkora egy fasz vagy - szipogott Chuuya - Tudod hogy lehetetlent kérsz.
- Ne csináld... - a barna hajú eszméletét vesztette.
A vörös hajú felhúzta meztelen társát a kádban, és feltűrve az ingujját, kabátját ledobva kereste meg a kád dugóját.
Mori megtanította ellátni a mélyebb sérüléseket; Chuuya egész ruhája véres volt egy interakciótól is és a karjai maguktól kezdték a kötszereket keresni.
A haldokló meztelen volt; egy szál kötés nem volt rajta, a teste csúnya volt a sok öncsonkító, bántó és öngyilkossági kísérletekből származó hegektől; az összképet az első munkájukból szerzett három mély heg koronázta.
A vérzést gyorsabban elállította, mint gondolta.
A főnöke mindennek tetejében elutazott és nem vette fel a telefont; nem volt más választása:
Amint sikerült időt nyernie a másiknak, azonnal hívta a mentőket.
Sikeresen "megmentették" Dazai Osamut.
Chuuya a kórházban napokkal később sokszor összefutott Oda Sakunosuke-val; a férfi legalább annyira depresszívnek tűnt mint amilyen Dazai maga volt, de mégis teljesen más. A férfiből szeretetet és jó sugárzott.
Chuuya rühellte. Valahányszor megjelent, azonnal lelépett.
Sokszor nyugtalanította gondolat;
Talán Sakunosuke lenne Dazai lélektársa?
Mire Dazai kikerült a kórházból, a vörös már az új lakásában lakott.
A barna hajú hiába tagadta magában; elviselhetetlen volt számára a csönd, ami a házba költözött a másik elmenetelével.

Odasaku két hónappal később meghalt és Mori beszámolója alapján Dazai elárulta a Port Maffiát.
Utoljára Chuuya találkozott vele a munkahelyükből, miután a barna hajú felrobbantotta a kocsiját (de már akkor is túl részeg volt ahhoz, hogy felismerje);
A vörös hajú (még) négy üveg bor elpusztítása után bőgve átkozta a napot, mikor megismerkedtek és Akutagawa alig bírta hazahurcolni őt.