[ soukoku novellák ]

[ tower ]

Ezt még egy éve írtam és most találtam meg.
Miután nem válaszoltam eddig a negyedik után c. fanfictionomre vonatkozó kérdésekre (mert nem, én sem tudom mi lesz vele, lehet mire befejezem olvasóm se lesz vagy akár már nyugdíjba vonulok de az is lehet hogy holnap impulzívan befejezem a sztorit), itt hagyom ezt nektek kis kárpótlásként.
Meglepetés: lélektársas. Tudom, nagyon eredeti de ez van.

Esőre állt az idő.
Akkoriban olyan teóriák voltak köztudatban, hogy ha egy vihart kint töltesz, közelebb kerülsz a lélektársadhoz.
Dazai Osamu szomorú barna szemei az égre szegeződtek ahogy a zöld, magas fűben ült cigarettával a kezében; akkori kedvese fotózta le egy modern géppel a kezében, hamisan nevetve.
A találkozásaiknak mindig előrelátható jelei voltak; valahogy az egész világ felhőkbe borult és a szélnek is melankólikusabb zúgása volt az ilyen időkben.
Mélyen elgondolkodva szemlélte a felhők szürke auráját és a kék ék halovány maradékát mely két felhő közt vakítóan próbálta felkelteni melankóliájából.
Ha csak az időjárás lett volna a figyelmeztető, talán értelme sem lett volna ezen rágódni, de sajnos ahogy az idejük közeledett, egyre többet is álmodott.
A nő haja mindig színes volt, testalkata vékony, szeme vakítókék, arca gyönyörű.
Aurája tűzvörös. Szerette a kalapokat annak ellenére, hogy nőként nem viselhette.
Dazai tudta, hogy a kapcsolatuk nem evilági volt, sokszor úgy érezte hogy valójában csak halucinál.
Mikor legutoljára testben találkoztak, egy kényszerházasságba kerültek, ám a végén egymásba szerettek és a nő haláláig hűségesek voltak.
A házasságuk első évének végéig.
A férfi sóhajtott.
Írásaiban sosem írt arról, hogy médium.
Öngyilkossági gondolatait osztotta meg mindig és teljesen blokkolni próbálta azt ami volt valójában. Sosem beszélt senkivel az előző életéből megmaradt emlékeiről, nem beszélt az aurákról, az álmairól vagy a nőröl, aki minden álmában volt, de ő túl érdektelen volt a spiritualitással kapcsolatban ahhoz, hogy éljen a tehetségével.
Ami azt illeti, ő az élettel kapcsolatban volt érdektelen.
Azonban mikor meghallotta az akkori kedvese szájából egy új költő feltörekvésének történetét, testét egy olyan erős rázkódás futotta át, mely széthasította az időt és teret, mely nagyobbá tette a kék ég szabad felületét a szürke felhők közt és megnyitotta a kaput a halál felé.
A lány felé nyújtotta az újságot, amiben erről az emberről írtak egy mellékelt fényképpel; izgatottan kereste a lélektársa nevét, hisz tudta, hogy megfogja újból menteni a név, amit a lelkének másik fele kapott és az öngyilkosság megint csak egy régi szenvedély lesz ahogy az előző életében gondolt rá vissza; mikor viszont meglátta a nevet, elsápadt és villámok csaptak le az égből majd szakították lelkét ezer darabbá.
Nakahara Chuuya.
A név egy férfié volt, de az arca régi kedvese finom vonásaiból állt össze és egyszerre hosszú évek után könnyei megindultak; a mellette ülő nő túl elfoglalt volt gondolataival hogy észrevegye és ahogy mesélt a költőről, a szavak melyek elhagyták száját a szuicíd írót csak tovább keserítették.
A másik fele egy házas férfi volt.
Ahogy ő is, mielőtt feleségét elhagyta.
A szél lelkével együtt háborgott és a cigarettacsikket is szinte maga az idő tépte ki a kezéből jelezve hogy mennyire végzetesen elvolt süllyedve ez a hajó.
Ahogy a fűszálak a dombtetőn ölelték át a férfi lábait és kezeit és a patak csendesen csordogált velük szemben, a szemei becsukódtak és előző életének fénypontja halványodott el lelke előtt fokozatosan, mint egy lezárt emlék melynek kulcsát eldobták.
Mikor legközelebb kinyitotta szemét, elhatározva magát rágyújtott.
Hamár szeretők nem lehetnek, lehetnek barátok.
Már kereste elméjében a találkozóra megfelelő időpontot.

A találkozás nem sült el jól.
Chuuya ebben a világban is mint egy tornádó úgy pusztította el a férfit belül.
Mire Dazai kényelmesen érezte magát a másik társaságban az leitta magát és rettenetesen megkritizálta a munkáit; ő maga egy ponton úgy is tett emiatt mintha aludna hogy ne kelljen ezt hallgatnia tovább.
Alig tudta takarni a könnyeit.
— Ha az öngyilkosság tesz boldoggá, inkább öld meg magad de ne hitesd el másokkal hogy ez ennyire ideális, mert magadat megölni kifejezetten szánalomraméltó és nem követendő példa! Remélem legközelebb a halálodat látom az újságban és nem egy új lélekpusztító munkádat! — az utolsó dolog amit Chuuya mondott neki, egy életre megbélyegezte őt.
Ami azt illeti...több életre...
Egy évvel később Dazai öngyilkos lett.
Nem érte meg a negyvenet sem.