Utolsó percek (Befejezett)

4.

Mikor pár óra múlva vissza jött az idős hölgy azonnal leült mellém egy székre - Kirishima. Te súlyos beteg vagy.. Igaz? - kérdezte halkan. - N.. N.. Ne.. Ne.. Nem. - dadogtam. - Orvos vagyok. Jól tudom. - mosolygott rám. Könnyek gyűltek a szememben - K.. Kérem.. Ne mondja el...senkinek.-szipogtam. - Te vagy az a kisfiú... - suttogta a hölgy - Mi? - kérdeztem - Én ápoltam anyukádat még mielőtt.. - mondta majd együtt érzően megfogta kezemet ráncos remegő kezével - Miért ide jelentkeztél? A betegséged miatt.. Nem lehetsz hős.. - mondta lesütött szemmel. - Amíg élek addig legalább csinálom amit szeretek..-suttogtam. Lassan felálltam az ágyról, megköszöntem mindent és vissza mentem az osztályba - Kirishima - kun! Jobban vagy? Sajnáljuk hogy miattunk lettél rosszul. - jött oda hozzám Kaminari és Mina. - Semmi baj. - mondtam halkan és a helyemre sétáltam. Bakugou felém se nézett. - Bakugou én sajn.. - mondtam volna de felugrott, megfogta a csuklómat és a falhoz szorított - Kussolj be! - ordította arcomba - Ennyit számít a kibaszott barátságunk? Hogy nem vagy képes elmondani hogy mi a fasz bajod van?? - ingerülten húzott magával majd lelökött a földre. Elkezdtem köhögni mert a hátam és a fejem beütöttem. Szám elé kaptam a kezem. Mikor végre abba maradt a köhögés elvettem a kezem. Hát persze hogy vért köhögtem fel... - Tudod mit? Leszarom. Dögölj bele bármi bajod is van. Idióta. - köpte oda a szavakat. Nem bírtam tovább. Könnyeim utat törtek maguknak. Ott ültem a földön és könnyeim megállíthatatlanul folytak. - Tch.. Hisztis kis pöcs. - nézett rám lenézően a szőke.
Nem érdekelt hogy még tanítási idő van. Fogtam a cuccomat és kirohantam az iskolából.

Amint siettem hazafelé megláttam az albérletemhez közel lévő hidat. Egy rohadt magas vas híd ami egy folyó felett megy át. Rengeteg esetet hallottam, hogy emberek ezt a hidat választották utolsó állomásuknak. Sok ember vetett véget ezen a hídon az életének. És kezd nekem is egyre szimpatikusabb lenni...