Utolsó percek (Befejezett)

14.

Bakugou szemszöge :

Kurva jó.. Pont azzal a rohadt Dekuval kell takarítanom. Nem hogy Eijirou lenne itt. Az biztos hogy jobban szórakoznék mint ezzel.

Mikor már a vége felé jártunk, Deku közelebb jött hozzám. - B.. Beszélhetnénk kicsit? - állt meg előttem. Vagy két fejjel alacsonyabb mint én szóval lenéztem rá. - Kacchan.. Ezt már egy ideje el akartam neked mondani.. - tartott egy kis szünetet majd folytatta - Én.. Én szeretlek Kacchan. Mindig is szerettelek! - mondta tekintetét az enyémbe fúrva, majd hirtelen ajkait az enyéimre tette. Lesokkoltam. Nem tudtam mi történik velem. És ez után jött a legrosszabb. Hallottam ahogyan nyílik az ajtó. És Eijirou lépett be rajta. - Ei ez nem az aminek látszik. - estem kétségbe. Láttam ahogyan könnyek gyűltek a szemében. Majd elrohant. Ellöktem magamtól Dekut és utána rohantam. - EIJIROU! VÁRJ! - ordítottam. De nem hallotta. De én hallottam, hogy kezdi nehezebben venni a levegőt. És elkezdett szédelegni.
Majd mikor kiért a suliból futott tovább. Egyenesen az út felé. Még gyorsabban futottam és mikor utol értem volna... Jött egy kocsi. És egyenesen Eijirounak csapódott. Felordítottam.
Ahogyan oda értem a vörös hajúhoz fejét az ölembe vettem és elkezdtem szólongatni - Eijirou. Válaszolj. Ei.. Ei... Kérlek.. Válaszolj te hülye.. - a szememből kiszökött egy könnycsepp. Majd mikor láttam, hogy fejéből ömlik a vér még jobban kétségbe estem - VÁLASZOLJ MÁR TE KICSESZETT IDIÓTA! - ordítottam zokogva. Ajkaimat az övére tapasztottam. Vér.. Vér ízét éreztem puha ajkain. Homlokomat az övének támasztottam és úgy beszéltem hozzá - Kérlek.. Eijirou.. Ne.. Ne hagyj itt.. Szeretlek.. Szeretlek te idióta. - szipogtam.

Lépéseket hallottam magam mögül. Hátra pillantottam - Deku.. - szűrtem ki fogaim között annak a rohadéknak a nevét. - A TE HIBÁD TE BÜDÖS BUZI! (nem mintha én nem lennék az..) - ordítottam arra a zöld hajú köcsögre.
Pár per és meg is érkeztek a mentők. Nagy vonalakban elmondtam nekik mi történt. - Ez a fiú rohamot kapott. Mi baja van? Beteg? - nézett rám a mentős. Bólogattam - I.. Igen. - nyögtem ki nehezen. - Milyen betegsége van? - esett kétségbe a férfi. - N.. Nem tudom. Nem tudom pontosan mi baja van. Annyit tudok hogy az anyjától örökölt valami szart. Agydaganatot vagy mi a szart. Meg még van valami faszom betegsége amitől vért hány. Vagy fasz tudja miért van ez.. - mondtam majd elgondolkoztam. - EZT MIÉRT NEM MONDTA HAMARABB? - kezdett el kiabálni velem a férfi.

Szél sebességgel értünk be a kórházba és Eijirout vitték is a műtőbe - Csak ne legyen semmi bajod.. - kezdtem el megint sírni - Faszom. Nem vagyok egy gecis kiscsaj hogy folyamatosan bőgjek. Tch. - morogtam eés lassan de sikerült elállítani könnyeimet.

Már vagy öt órája itt ülök. És semmi.
Majd meglátom az orvost aki Eijirout műtötte. Azonnal felé rohanok - Na? Mi az? Hogy van? - érdeklődtem - Nyugodjon meg uram. A baráta állapota stabil. Volt egy kisebb repedés a koponyáján, de nem lett más maradandó sérülése. - mondta halkan a férfi. Egy kő esett le a szívemről. Jól van. Él..
Nem lehet szavakba önteni hogy most milyen boldog vagyok. - Be lehet hozzá menni? - érdeklődtem. Csak megrázta a fejét - Sajnálom. Még altatásban van. Ha felébred azonnal értesítem. - mondta majd elvonult.

Szóval újra leültem. És vártam. Vártam hogy bemehessek ahhoz a fiúhoz akiért az életemet is oda adnám.