Shigadabi: Szerelem első látásra

Segítsetek, kérlek!

*Tomura szemszöge*

......Segítsenek rajta!.......
Kin?
......Így el fog vérezni!........
Ki vagy?
......Mi a neve uram?........
Todoroki Shouto......Segítsenek rajta!.......Ő a bátyám szerelme.......Tomura.......
Én? Shouto? Hol vagyok?
......Vigyék a műtőbe!........

Felriadtam és felültem az ágyon, de nem a szobámat láttam. Mintha egy álomból keltem volna fel. A falak, a tárgyak, minden fehér. Felemeltem a takarót és végignéztem magamon. Tele vagyok kötésekkel. Kórházban lennék? Az ágy szélére néztem és megláttam a felemás hajú srácot, ahogy alszik az ágyon egy zsebkendőt szorongatva a kezében és a könnyei eláztatták a paplant.
-Á, Tomura! Hát felkeltél!-Hallottam az ajtóból a másik srác hangját és reflexből fordítottam oda a fejemet.
Midoriya állt az ajtóban egy csokor virággal a kezében és könnyek kezdtek folyni az arcán.
-M-Midoriya mi a baj?-próbáltam felállni, de amint elhagytam az ágyat a lábaim összecsuklottak és a földre estem, felborítva az infúziót és a plusz vért.
Az ágyamon szunyókáló srác felrezzent és ijedten kapta fel a fejét, majd könnyes szemmel szaladt hozzám és segített visszakerülni az ágyba.
-Ne hararagudj Tomura, de Touyat nem tudtam elérni. Ha hívtam, kinyomta, az üzeneteimre pedig nem reagált.......Tényleg nagyon sajnálom!-hajolt meg Shouto, mire akaratom ellenére is elszomorodtam.
-Ugyan, most nem is kell látnunk egymást......Pontosabban fogalmazva.......Nem akarjuk látni egymást.......
-M-miért? És mi történt? Mesélj el mindent!-néztek rám mindketten kissé feldúltan.
Már nyitottam a számat a választ mondva, de egy ápolónő nyitott be hozzánk.
-Elnézést, de lejárt a látogatási idő.
-Rendben, köszönjük.-álltak fel, majd rám néztek.-Még bejövünk és majd mesélj el mindent! Szia! Gyógyulj meg!-mondták és kimentek.
Az ágy nem volt messze az ablakból így egy ideig láttam, ahogy kézenfogva hazamennek.

Hallottam az ajtó becsukódását, biztos a nővér ment ki.
Pár percig csak meredtem, hol magam elé, hol néztem a kötéseket, hol pedig figyeltem az infúzió vagy éppenséggel a vér csöpögését.
Ránéztem az ágy melletti kis szekrényre. Tele volt ajándékokkal. Pár csokor virág, pár csoki, meg egy levél.
Már magamhoz vettem volna a papírt, mikor az ajtó kinyílt.
-Szóval tényleg felébredt.-jött be egy orvos és helyet foglalt mellettem.-Kér valamit? Enni-, innivalót?
-Nem, köszönöm.
-Minden rendben van? Fáj valamije?
-Nem.
-Szerencséje volt, hogy Todoroki-kun ott volt a közelben és hívta a mentőket. Így is majdnem meghalt. Emlékszik mi történt magával? Annyit tudunk, hogy mély vágások voltak magán, többet Todoroki-kun se tudott mondani.
-Nem is kell tudni egy öngyilkosságról....-komorodtam el.
-Meg akarta ölni magát?-méregetett az orvos.
-Meg......De.......Pont Shouto-hoz igyekeztem utána......Rájöttem, hogy ő segíthet és talán minden jóra fordul.
-Értem. Még pár napig bent kell maradnia, aztán nagy eséllyel elmehet.
-Rendben, köszönöm a segítségét.
-Igazán nincs mit.-húzta el az ajtót.-Ja és még valami! Mi a teljes neve? Annyit tudunk, hogy Tomura és pár kollégám azt mondja, hogy hasonlít Shigaraki-ra.
-Heh-mosolyodtam el.-Ha megmondanám nem jönnék ki jól.
-De meg kell tudnunk.
-Majd elmondom doki, nyugodjon le!-fordultam oda kissé pszihopatán, majd el is ment.

Visszatértem a levélhez az asztalon. Magamhoz vettem és elkezdtem olvasni:
Szia Tomura!

Reméljük ezt elolvasod. Shouto sietett a segítségedre, amennyire csak tudott de még így is azt mondták az orvosok, hogy lehet nem éled túl, de mi bízunk benned.
Itt van pár ajándék, tudjuk, hogy nem éppen a legjobbak, meg hogy nem eszel sokat, de azért reméljük, hogy örülsz nekik!
Majd ha felépülsz látogass meg minket, nagyon hiányzol.

Jobbulást!
Shouto, Fuyumi, Natsuo, Izuku, Hawks, Endevaor

Huh? Hawks és Endevaor? Ez kezd érdekes lenni. Tettem vissza a levelet és megpróbáltam aludni.

Még jópár napig bent tartottak, viszont Shouto-ék minden nap bejöttek, így tudtam velük beszélni, viszont abban megegyeztünk, hogy csak azután mesélek, miután hazaengedtek.

-Rendben, holnap már mehet haza, viszont holnap már mindenképpen meg kell mondania a nevét!-ment ki az orvos.
A nevemel bajban leszek.....-gondoltam, majd elkezdtem követni, bicskámmal a ruhám alatt. Milyen f@szom kórház az, ahol nem veszik észre, hogy ott egy f@szom bicska a ruhámban?!
Szerencsémre pont a raktárba ment. Követtem és óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, majd nyakánál fogva a falhoz szorítottam.
-M-maga meg m-mit művel?!-kérdezte idegesen, de arcán ott ült a félelem.
-Azt mondta, hogy páran azt hiszik én vagyok Shigaraki és a nevemet kérdezte.....-kaptam elő a bicskát-Nos.....-tágítottam ki szemeimet, pszihopatán vigyorogtam és felemeltem a jobb kezemet a bicskával.-Én vagyok Shigaraki Tomura!-állítottam bele a fém tárgyat, majd többször szúrtam bele, hogy biztos meghaljon.
Miután megbizonyosodtam a haláláról, leszedtem magamról a kötéseket, kiszedtem a varratokat és átöltöztem. Most a hulla elrejtése nem érdekel.....Értem hozzá öt ujjal és egy perc alatt elbomlott, egy kicsit pedig eligazítottam a maradt port, hogy ne legyen annyira feltűnő, a vért pedig a kötésekkel takartam.

Visszamentem a cuccaimért, majd egyenesen a bárba mentem.
-Shigaraki hol voltál? Sehol se találtalak!-szaladt elém és tette kezeit vállaimra Kurogiri.
-Gomen, gomen! El kellett gondolkoznom, tudom, hogy sok időbe telt, de most már jól vagyok.-pakoltam le a cuccaimat, majd az ajtóhoz léptem.-Viszont most megint elmegyek. Szia!-léptem ki.

Elmentem Todoroki-ékhoz, ahogy megígértem.
Semmit se kellett csinálnom, ugyanis Fuyumi már messziről meglátott és kiszaladt elém.
-Úristen Tomura, hogy vagy? -nézett rám aggódva.
-Jól köszi.
-Gyere! Mesélj el nekünk mindent!-vezetett be a házba, ahol mindenki,-kivétel Endevaor és Hawks, mert nem voltak otthon-jött a hogy vagyok, mi történt kérdésekkel.
-Nos, dióhéjban. Kiszabadult a Hősgyilkos, akit én utálok, Dabi viszont szereti. Este betört hozzánk, én majdnem megöltem, Dabi ezen kiakadt és szakított velem. Ez megnövelte a depressziómat, meg akartam ölni magam, de rájöttem, hogy ti lehet tudtok segíteni, de elájultam a vérveszteségtől és most itt vagyok. Huh....-kapkodtam levegőért.-Szóval. Segítsetek, kérlek!-tettem össze könyörögve a kezeimet és meghajoltam.
-Szerintem Dabi nem gondolta komolyan....-szólalt meg Midoriya.
-Á, Touya Onii-chan inkább a példaképe pártját fogja.....-válaszolt Shouto.
-El kéne neki magyarázni.-ötletelt Natsuo.
-Nem hallgatna ránk....-ellentkezett Fuyumi.

Pár percig még ötleteltünk, majd egy magasabb és erősebb férfi kezét éreztem a vállamon, mire mindenki halál sápadt lett.
-Vele nem lehet szavakkal beszélni, csak tettekkel.-szólalt meg.
-Minek segítesz nekem, Endevaor?-néztem a magasabb férfire.
-Mert rájöttem, hogy ki is vagy valójában és mi is történt veled. Ezután már nem tudok rád teljes gonosztevőként nézni.
-Na ki vagyok?
-Shimura Tenko.
-B@zd meg.......Honnan tudod?
-Körbenéztük az emberek adatait és megtaláltuk az adataidat, bár csak a kép miatt jöttünk rá.-jött oda a 3. számú hős is.
-Aha.......

Még beszélgettünk eltérve a témától. Most már ők is családtagként tekintettek rám és mindent megbeszéltünk ezzel kapcsolatban, majd megegyeztünk, hogy jövő héten úgy teszek, mintha hős lennék és Shouto-val, Izuku-vel, Endevaor-ral és Hawks-sal legyőzzük a Hősgyilkost. Addig is megkértek, hogy maradjak itt velük éjszakákra is.