Shigadabi: Szerelem első látásra

A segítség

*Dabi szemszöge*

-M-mire gondolsz?-kérdeztem értetlenül.
-Hát...Hogy ez tényleg segít?
-Hogy ne segítene? Nem kell ettől félned. Csak beszélgetsz az orvossal és megfogadod a tanácsait.
-De....A mostani...Csak rosszabb lett...Plusz egy gyilkosság, egy halott egyenlő plusz egy hanggal, újabb szenvedéssel...
-Plusz egy hang? Az...áldozataid hangját is hallod?
-Igen....
Hirtelen köpni-nyelni se tudtam a válaszra. Most mondjam azt, hogy akkor mostantól nem ölhet? De hát valahogy meg kell védenie magát. Minden áldozata hangja kíséri és szidják. Valami megoldás biztos van.
-Ő volt az idióta. Segítenie kellett volna, nem becsmérelni. Rá főleg ne figyelj.-mondtam és közben megfogtam kezét, hüvelykujjammal kézfejét simogattam, hogy ezzel is megpróbáljam nyugtatni. Ő csak bólintott, teljesen rám bízva a dolgot.

Elmentünk még pár pszihológushoz. Páran megint felismerték és nem vállalták. Páran visszamondták, hogy ezen nem tudnak segíteni és csak az elmegyógyintézet segíthet rajta, de az se biztos. Szinte már kezdtem én elveszíteni a reményt, amit párom már 15 éve elvesztett. Hirtelen eszembe jutott, hogy hiába nem szereti Doktor, még segíthet neki. Konkrétan van egy házi orvosuk, biztos segíteni fog, ha más nem utasítás után. Megragadtam párom kezét és egyből abba az irányba kezdtem menni, ahol Sensei-e lakik.
-D-Dabi, hova megyünk?-kérdezte meglepődve, amit meg is értek.
-A segítségedhez. Tudom, hogy ez most már segíteni fog.-mondtam, majd tovább siettem vele.
-D-de Dabi, erre Sensei-ék laknak.
-Tudom, ezért is megyek erre.
-M-mi? Doktorhoz akarsz vinni?-ahogy kérdezte hallottam hangjában a félelmet. Kétséget kizárva retteg Doktortól, amit meg is értek azok után, hogy miket mondott neki.
-Igen, de ne aggódj. Megvédelek. Nem fog mégegyszer bántani és segíteni fog. Ebben All for One is biztosan segít.-mondtam, közben kézfejét simogattam, hogy ismét megnyugtassam. Csak egy bólintással válaszolt és üres tekintettel meredt maga elé. Megálltam, elengedtem kezét, majd szorosan átöleltem. Minél jobban magamhoz szorítottam és nyakához bújtam, próbálva visszatartani könnyeimet, hisz most neki nagy szüksége van egy erős emberre, aki nem érzékenyül el és bízhat benne. Ez az ember egyedül én vagyok jelenleg, hisz maximum még két személy lenne ilyen, Kurogiri és All for One, de ők nincsenek itt és nem is biztos, hogy teljesen tudnak mindent. Mondjuk ez nálam se biztos, de ez mindegy. Hátát simogattam, közben beszéltem hozzá.
-Nyugi, semmi baj sem lesz. Én itt vagyok és mindig itt leszek veled. Szeretlek és mindentől megvédelek. Mostantól minden rendben lesz, nem kell tovább szenvedned.-ismételgettem a mondatokat, hogy megnyugtassam. Pár rántgatózás...pár halk szipogás és pár mély levegővétel. Az érzés, ahogy pólóm válla átázott számomra szívszorító volt. Párom ismét összetört és vállamon sír. Mit kéne tennem? Mit kéne mondanom? Mi segítene? Itt állok, ölelve síró páromat és semmit se tudok tenni, hogy segítsek rajta. Miért? Miért nem vagyok képes rá?
Ötlet híján csak sszorosabban öleltem magamhoz és tovább ismételgettem az eddigi mondataimat, de még kibővítettem azzal, hogy mennyire szeretem, mennyire hiányozna, ha nem lenne, mennyire örülök, hogy vele lehetek, vele szeretném leélni az életemet és hogy milyen hálás vagyok érte.
-D.....Dabi.....é....én fé....f...félek.....-hallottam meg párom sírástól remegő és akadozó hangját.
-Mitől? Miért félsz?-próbáltam lehető legmegnyugtatóbb hangomon kérdezni.
-Mi....m...mindentől.....H...hogy fe...f...feleslegesen t...töröd magad.....H....hogy n...nem fo...f...fogok me...m....meggyó...gy...gyógyulni.....H...hogy Doktor me....m....megint mérges l...le...l...lesz....H... hogy Se....S....Sensei csa.....cs....csalódni f... fog......-nyögte ki ezt a pár mondatott. Két oldalt megfogtam arcát, magam felé fordítottam és lágyan megcsókoltam, majd mélyen szemeibe néztem.
-Ne félj. Minden rendben lesz. Meg fogaz gyógyulni, ígérem. Nem felesleges semmi se, amit érted tehetünk, hidd el. Doktort nem hagyom, hogy mérges legyen és All for One biztos nem csalódna benned soha, de soha. Ő is szeret téged, fiaként tekint rád. Nincs az az isten, hogy téged ő csalódásként élne meg akár egy másodpercre is.-mondtam, közben arcát simogattam hüvelykujjaimmal.
Párat szipogott, mielőtt válaszolt volna.
-Ú....úgy go...g...gondolod?-kérdezte még mindig könnyezve és szipogva.
-Nem gondolom, hanem tudom.-nyomtam puszit ajkaira, majd tovább öleltem magamhoz és puszilgattam fejét, amíg meg nem nyugodott.
-K...kö...k... köszönöm...-nyögte ki lezárásképp.
-Ne köszönd. Ez csak természetes, a legalapabb dolog.-mondtam, majd puszit nyomtam homlokára.-Mehetünk, életem?
Szóbeli válasz helyett csak bólintott egyet. Ahelyett, hogy megint megfogtam volna felkaptam és úgy sétáltam vele tovább, amire persze zavarba is jött.
-D-Da-D-Dabi, nehéz vagyok. Te-t-tegyél le!
-Nem-nem. Csont sovány vagy, egy tollpihe nehezebb, mint te.-mondtam, majd itt lezártam a "vitát".

Egy pillanatig se álltunk meg, csak mentem, amíg oda nem értünk mesteréhez. Megálltam az ajtó előtt, hisz biztos nem csak úgy be lehet jutni ide, egy nagyon feltűnő, elegáns helyre, ahol a legnagyobb gonosztevő lakik. Páromra néztem segítségkérően, hogy most mégis mi a faszhoz kezdjek. Egy kiskutyát megszégyenítő tekintettel néztem rá, hogy ugyan legyen már szíves legalább egy hangyafasznyi infót elejteni a bejutással kapcsolatba, ha már nem enged be a picsába. Kuncogva szállt ki karjaimból, majd valamit szöszmötölt a bejárati ajtónál, végül kinyitotta és befele mutatott mindkét karjával, még mindig kuncogva. Én is elmosolyodtam, ahogy kuncogását hallottam, egyrészt mert tényleg vicces volt a szituáció, hogy a nagy és hatalmas, macsó, "semmi se állítja meg" férjét megállítja egy kicseszett bejárati ajtó, másrészt mert örültem, hogy előző szomorúságának semmi nyoma és kuncog egy ilyen szituáción, mintha semmi baja se lett volna soha az életben. Megfogtam kezét és bementem az épületbe.
-Na vezess, mert olyan vagyok itt, mint kacsa a sivatagban.-mondtam és felnevettem.
-A mi a miben?-kérdezte értetlenül.
-A kacsa a sivatagban. Tudod, a kacsa az a...háp, háp, háp, ami csak úgy teper a vízen. A sivatag meg az a kurva nagy homokos szar, ahol konkrétan nincs víz és kurva meleg van.
Nos igen, szerintem a tökéletes leírást adtam meg ennek a két dolognak.
-Jaj, igen, tudom, már megvan.
Hangosan röhögtem el magam, hogy ebből megértette. Tényleg egy zseni, ha ezt megérti.

Indultunk volna tovább, de nevetésemnek hála a két férfi meghallott minket és lejöttek hozzánk. Azt nem tudom, hogy ilyen gyorsan ezt hyog kivitelezték, mert egy rohadt liftet se látok, pedig van vagy 100 emeletes ez a fos.
-Sz-sziasztok.-köszönt párom, amint meglátta őket. Láttam rajta, hogy legszívesebben Sensei-e nyakába ugrana, hisz az esküvő óta nem látta, ami már jó sok ideje történt, de valamiért nem mert. A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy nevelőapjával egymás nyakába borulva sírnak. Nem értettem az egészet, ezért odaléptem Doktorhoz.
-Mi bajuk lett így hirtelen?-kérdeztem meg a lehető legkedvesebb hangomon.
-All for One nagyon aggódott a kölyökért. Kurogiri elmondta az egész helyzetet a jelenlegi állapotával kapcsolatban és most örül, hogy jól van. Azt hitte már rég halott, azért nem kapunk új infókat.-válaszolta. Kicsit csalódott volt a hangja, de egyben a megkönnyebbültség is hallatszódott benne.
-Értem, köszönöm.-tettem hozzá, majd tovább figyeltem az apa-fia párost, majd kis idő múlva megint megszólaltam.-Ne vegye rossz néven, de Shiga mondott nekem egy-két dolgot magával kapcsolatban, amik nem a lehető legszebb dolgok. Sejti miről beszélek?-fordultam felé nyugodtsággal.
-Persze, hogy tudom.-válaszolta, mintha olyan természetes lenne.
-Miért mond neki ilyeneket? Mivel érdemelte meg? Miért utálja?-soroltam a kérdéseket és még soroltam volna, de megelégedtem ezzel a hárommal is.
-Szó sincs itt arról, hogy utálnám vagy nem szeretném Shigarakit, szimplán csak nem akarom, hogy teljesen hozzászokjon ahhoz, hogy semmi baj se érheti. Egy szavamat se gondolom azokból komolyan, csak azt akarom elérni, hogy erősebb legyen lelkileg, de a visszájára sikerült fordítanom a dolgokat.-válaszolta még mindig teljesen nyugodtan. Meglepett a válasza, teljesen másra gondoltam válaszként, de a lehető legjobbat adta meg.
-Értem. És...akkor tudja miért vagyunk itt, ugye?
-Nem mondanám, de olyan sejtésem van, hogy orvost akarsz Tomura-nak és az él lennék.
-Fején találta a szöget. Több pszihológushoz is elmentünk, de mindegyik valamilyen úton-módon visszautasította más-más indokokkal. De ez mindegy is. Akkor vállalná?-kérdeztem reménykedve, hogy végre meglesz az emberünk és párom végre olyan életet kaphat, amilyet mindig is érdemelt volna. Egy szép, problémamentes, boldog életet.
-Persze. Ez a legkevesebb, amit érte tehetek és amivel kijavítjatom a hibámat.-adta meg a választ. Örömömben könnyezni kezdtem, átöleltem az orvost, majd páromhoz szaladtam, felkaptam és forogtam vele párat. Fülig ért a száj az örömtől és szorosan öleltem magamhoz páromat.
-Hallottad Shiga? Hallottad? Segít neked. Meg fogsz gyógyúlni. Megkapod azt az életet, amit mindig is érdemeltél. A szép és boldog életet. Hallod Shiga? Meg fogsz gyógyulni.-mondtam neki. Örömkönnyeim még mindig folytak és még mindig vigyorogtam. Ránéztem páromra, hogy milyen reakciót váltott ki belőle. Szemeibe könnyek gyűltek, ettől azok kicsit csillogtak, ajkait mosolyra húzta, majd bólintott egyet.
-Igen, igen hallom.-mondta és neki is megindultak örömkönnyei.