Shigadabi: Szerelem első látásra

Magány

*Tomura szemszöge*

-KÉSZ! ENNYI FELADOM!-fakadtam ki és az ágyamra ültem, felhúzott térdekkel, amiket a karjaimmal öleltem magamhoz, az arcomat pedig eltemettem, nehogy valaki meglássa, miként fakadok ki.
-Mi a gond, Shigaraki Tomura?-szaladt be Kurogiri a szobámba aggódó tekintettel, már....ha egy féreglyuknál van egyáltalán olyan, hogy arckifejezés.
-FELADOM! AZ EGÉSZET! EZ NEM NEKEM VALÓ! AZ EGÉSZ GONOSZTEVŐ DOLOG.......nem.....nem is az........ámblokk az e-egész.....a-az egész élet.....nem nekem való.....-fakadtam sírva.
-M-mégis miket beszélsz?
-Akkor......meg kellett volna halnom......s-sokkal jobb lett volna m-mindenkinek. Ha nem......ha nem léteznék, nem.....nem aláztak volna meg téged is kétszer........All Might......és a Hősgyilkos is.......
-Hogy engem? Shigaraki Tomura, én nem azért vagyok veled, mert nekem valaki megparancsolta, hanem azért, mert így láttam jónak az egészet. Meg amúgy is....mi az, hogy az egész élet nem neked való? Még szerelmes se voltál! Ha lesz valaki, akivel szeretitek egymást minden rendben lesz, és meglátod, milyen fontos is vagy valójában.-felelt, majd kiment a szobámból.

Hogy engem valaki szeressen? Felejtsd el Kurogiri! Egy ilyen emberrel.....nem is.....egy ilyen szörnyeteggel, mint én ki akarna kapcsolatba lépni? Még maga az élet se szeret, nemhogy egy másik ember.

Így ültem az ágyamon a gondolataimmal, kezemben az apámmal, míg el nem aludtam.....így, ahogy vagyok, egy ilyen kényelmetlen pózban.
Álmodtam valamit. Az álmomban az emberek között álltam, miközben bármerre nézek  semmi mást nem hallok, csakis a következőket: "Senki se fog téged szeretni! A saját családod is itthagyott, mert utálnak! Inkább haltál volna meg!"
Felriadtam. Ziláltam, izzadtam, remegtem. Mintha csak meg akartak volna ölni. Remegő kezeimmel az arcomhoz nyúltam. Nedvességet éreztem rajta. Nem, ezek nem az izzadtság miatt vannak az arcomon. Könnyek, ismételten sírok.

*Dabi szemszöge*

Már több éve, hogy otthagytam a családom és hogy a nevem már nem Touya, hanem Dabi. Nem vagyok hős, de nagyon gonosztevő sem, legalábbis mások szerint, na mindegy. Amennyire csak tudtam, az évek alatt tönkretettem a testemet, legyen szó, felvágásról, átszúrásról vagy éppenséggel felgyújtásról.

Tegnap néztem a hírekben a példaképem, a Hősgyilkos halálát és Shigaraki Tomura szövetségét. Az a Tomura......elég ronda. Nem kellett látnom az arcát, ahhoz, hogy eldöntsem. Ronda és kész! És most nézz ide! Min agyalok? Hogy csatlakozzak-e a csapatához?! Holnap megyek meglátogatni. Kiváncsi vagyok mit hozhatok ki ebből. Lefeküdtem, lehunytam a szememet és lassan elaludtam.

Egy álmom volt. Az álmomban ott álltam Shigarakival szemben és beszélgettünk. Minden olyat mondtunk, mint ami egy állásinterjúban is elhangzik. Mikor már a végén jártunk és ott járt, hogy felvegyen-e felállt. Lassan odajött hozzám. Valamennyivel alacsonyabb volt, mint én. Megállt előttem, levette a kezet az arcáról, majd rámnézett. Az arcára nem emlékszem jól, illetve homályosabb is volt, lehet azért, mert nem ismerem az arcát, nem tudom. Így álltunk egymással szemben, én döbbenten, ő pedig vigyorgott rám, majd lábujjhegyre állt és megcsókolt. Pár pillanat múlva visszaereszkedett és ezt mondta nekem: "Nem fogsz többé egyedül lenni. Egy nagy terhet fogsz mostantól cipelni. A szerelem terhét."
Itt keltem föl és elgondolkodtam. Én? A szerelem terhét? Ráadásul Shigaraki lesz a szerelmem? Egy másik srác? Jó, ferdehajlamú vagyok bevallom, de akkor is! Shigarakival?! Azzal a ronda senkiházival?! Soha! Fogtam magam és visszafeküdtem ezzekkel a gondolatokkal együtt.