Shigadabi: Szerelem első látásra

Család

*Dabi szemszöge*

-Apaaaaa!-szaladt be hozzánk ordítva Hitomu és Kaito, egyből rám ugorva.
Mit ne mondjak, reggel 8 van és most keltem én is, meg szerintem Shiga is.
-Mmmm....Zaklassátok anyátokat....-nyögtem ki végül álmosan és befelé fordultam, a párnába fúrva arcomat.
-Milyen anyjukat, baszo......us kulcs?-javította ki párom a "baszom a szádnak" induló kérdését.
-Hehe, tudod te azt jól. Te vagy az anyjuk, mivel te vagy a lányosabb.-kuncogtam és összeborzoltam kék tincseit.
-Az engem nem érdekel...De amúgy miért is zaklassanak engem?-fonta össze kezeit mellkasa előtt és egyik szemöldökét felvonta.-Gyerekek egy picit feküdjetek mellém. Ezek szerint "anyunak" dolga van apucival.-nézett a gyerekeinkre, majd perverz vigyorral nézett végig rajtam az utolsó szónál.
Hirtelen elpirultam, köpni-nyelni nem tudtam váratlan huncutságára, de végül csak önelégülten elvigyorodtam és állánál fogva feljebb emeltem fejét, hogy szemeimbe nézzen.
-Milyen dolga, hm?-kérdeztem tőle perverzen, minél izgatóbban. Egy kacér vigyorral végignéztem, ahogy arca szép lassan paradicsom vörös árnyalatot vesz fel.-Gyerekek, legyetek szívesek egy kicsit kimenni. Anyunak és apunak sürgős dolga akadt.-néztem a két fiatal korúra.
-Rendben, de utána gyertek!-válaszolta komolyan Hitomu, majd kézen fogta testvérét és kiszaladtak a szobából.
-Toga néni vigyáz addig rátok!-üvöltöttem utánuk, amit egy "oké" fogadott mind Hitomu-tól és Kaito-tól és egy "hogy vinne el a búbánat" Toga részéről.
Párom ezalatt meg se moccant, csak próbált lenyugodni.
-Na hol is tartottunk?~-másztam fölé és lágyan megcsókoltam.
-Nh...nem inkább a gyerekekre kéne figyelni?...-kérdezte összeszorított szemekkel, miközben mind kezeivel, mind lábaival átkarolt.
-Neked nincs olyan, hogy én idő?-vontam fel egyik szemöldököm.
-Oh, kussolj már! Anyai ösztönök, hogy csapna el egy autó, te perverz állat.
Erre a mondatára csak nevettem egyet, majd óvatosan puszilgattam nyakát, közben arcát simogattam. Éreztem, ahogy picivel szaporább lesz lélegzete, viszont az ellazulást is éreztem. Mióta örökbefogadtuk a két lurkót, ő egész nap sürög-forog, ezért is neveztem el anyukának. Teljesen olyan benyomása van. A régi énjének, aki csak a videó játékokkal foglalkozott, meg azzal, hogy beszerezze a számára ártalmas dolgokat se híre, se hamva. Folyton mos, főz, takarít és a gyerekekkel játszik. Sose láttam azóta szomorúnak, mindig mosolyog.
Mivel éreztem, hogy elég fáradt, így nem is mentem tovább a játékban, csak simogattam és puszilgattam, hogy minél jobban ellazuljon és tudjon végre egy kicsit pihenni.
Nem telt bele sok időbe el is nyomta az álom. Tovább simogattam fejét, hogy érezze jelenlétem, viszont kis idő múlva én is elaludtam.

*Toga szemszöge*

-Rendben kicsik, mit szeretnétek csinálni?-kérdeztem őket a tőlem telhető legbarátságosabb hangon.
-Legozzunk!-mondták szinkronban és szaladtak is szobájukba. Utánuk sétáltam és leültem a földre.
-Építsünk egy várat!-mondta Hitomu, azonban azonnal Kaito is megszólalt:
-Ne! Én egy pónit akarok építeni!
Ha azok ketten végeznek, én a saját szemükkel fogon megfojtani őket. Rám hagytak két gyereket, holott én magam is gyereknek számítok. Annyira értek ehhez, mint Jin-kun személyiségei az összefogáshoz. Mély levegőt vettem, majd rájuk néztem.
-Egy pónit hamarabb megépítünk, mint egy várat. Kezdjük a pónival, aztán megcsináljuk a várat is, ígérem.-mosolyogtam rájuk.
-Toga néni olyan okos!-visítottak egyszerre, én pedig nem győztem csitítani őket, hiszen tudtam, hogy szüleik a játszadozás helyett biztos inkább aludni mentek.

Igazából egyik remekmű se telt sok időbe, hisz nagyon egyszerű formában képzelték el, de így is olyan büszkék voltak rá, mintha legalább múzeumba állítanák ki.
-Mutassuk meg anyuéknak!-kiáltott Hitomu és már szaladt is szüleik szobája felé, ezen mozdulaton testvére is osztozott.
-Ne! Várjatok ne za-fejeztem volna be a mondatot, de hiába. A két kópé már navy robajjal berontott a két alvó sráchoz és ott ugráktak, hogy "Anya, apa, nézd, nézd milyen szépet építettünk!". Tomura-kun arcán még a sokk látszott, szíve biztosan kihagyott pár ütemet és csak úgy kapkodta a levegőt. Dabi-kun pedig szokásához híven még csak szemeit dörzsölgette és mormogott egy "mi van már?"-t.
-Bocsiiii, nem tudtam leállítani őket.-vakartam idegesen a tarkómat.
-Mmmm....Talán....Ismétlem TALÁN megbocsájtok.-mondta a magasabbik.
Ránéztem Tomura-kunre, hogy ő mit mondd, de szerencsére ő már felocsúdott és ott játszott gyerekeikkel.
-Anya, ma mit fogunk csinálni?-kérdezte Kaito picit meghúzva a kék hajú srác ruháját.
-Nem tudom, szívem, nem agyaltam rajta. Ti mit szeretnétek?-kérdezte, de válasz helyett csak csodálkozó szempárak meredtek rá, miszerint nekik fogalmuk sincs.
-Mi lenne, ha elmennénk a vidámparkba? Majdnem minden fontos dolog ott történt. Ott lettünk nagyon jóban, ott csókoltátok meg először egymást. Biztos jó lenne egy kicsit nosztalgiázni.
-Ebben igazad van. Menjünk is!-csillant fel Dabi-kun szeme és ki is pattant az ágyból.
-Ez nektek is megfelel?-nézett a két kisebbre Tomura-kun, akik nagy izgalommal bólintottak és szaladtak is készülődni, amiben az anyuka címet kiérdemelt srác, ahhoz híven segített is nekik.

Örültem, hogy ötletet tudtam adni, már az úton voltunk. Én a srácok mellett sétáltam, Tomura-kun, Dabi-kun pedig a kicsikkel egy láncot alkotva haladtak.
-Meséljétek el nekünk a történeteteket!-törték meg a kicsik a csendet.
-A történetünket?-zavarodott össze főnökünk.
-Mhm. Ahogy apuval és Toga nénivel megismerkedtél. Mindhárman egymásra néztünk, majd elmosolyodtunk.
-Az nem való kisgyerekeknek.-mondta Dabi-kun.
-De mi már nagyok vagyunk!-akaraskodott az a kettő.
-A cenzúrás változatát elmesélhetjük.-kuncogott Tomura-kun, mire a kicsik csak még izgatottabbak lettek és minden figyelmüket rá irányították, hogy minden kis részletet jól a fejükbe véssenek.-Nos az úgy kezdődött-kezdett a történet elmesélésébe.

VÉGE