Dróton rángatott baba

6.rész

~ 1 hónappal később ~

Már vagy 1 hónapja próbálom kideríteni, hogy Dazai hol dolgozik, de semmi. Őt sem, meg a munkahelyét sem találom. Mori nem fog örülni, de ez van.

Gyomorgörccsel kopogtam be hozzá és a megszokott hangon adta meg az engedélyt a belépésre. Lassan kisé remegő lábakkal indultam az asztalhoz. Bár mennyire akartam, hogy ne közeledjen, még is egyre közelebb került hozzám. Egy gombóccal a torkomban ültem le Mori elé.

- Nos, hogy haladsz Black angel-chan? - kérdezte mosolyogva.
- Őszintén uram. Nem jól. - ismertem be.
- Nem jól? - nézet rám értetlenül.
- Egyszerűen nem találom, se Dazait, se a munkahelyét. Alaposan eltüntette a nyomot magáról. - magyaráztam.
- Hiába, Dazai-san még is az egyik legjobb emberem volt. - sóhajtotta.

Már kezdtem megkönnyebbülni, amikor sajnos megint kinyitotta a száját.

- Adok több időt, de mindenképen ki kell derítened kinek dolgozik. - mondta szigorúan. Bólintottam, majd felálltam és elindultam az ajtó felé. Már a kilincsen volt a kezem, amikor Mori utánam szólt.

- Remélem a mi kis babánk megteszi azt, amit parancsoltam. - mondta, éreztem a hangjában, hogy mosolyog. Vissza se nézve kiléptem és sietősen elindultam a kijárathoz.

Mikor a friss levegőt beszívtam megnyugodtam. Jobb lesz, ha sétálok egyet, hogy kizárjak mindent most a fejemből.

El is indultam az utcán. Ahogy egyre beljebb kerültem a városba annál inkább nyugodtabb lettem. Mikor rá néztem egy mellettem elsétáló lányra mindig eszembe jut, hogy neki nem olyan problémái vannak, mint nekem. Átlagosak vannak neki, nekem meg nem átlagos problémáim vannak 18 évesen.

Elmentem a parkba és leültem egy padra. Figyeltem az előttem el haladó embereket. Nekik milyen egyszerűbb az életük. Szabadok és legalább nem fenyegeti senki sem az életüket. Azzal, hogy Dazai előbukkant nem, csak miatta kell félnem. Mori ez után még jobban rángat.

Annyira szeretnék szabad lenni, de nem akarom egyedül hagyni Chuuyat. Ő is mindig mellettem volt, ha én is felszívódnék, mint a bátyám, teljesen egyedül maradna. Mindenki azt hiszi Chuuyara, hogy egy alkoholista, aki csak magával és a megjelenésével foglalkozik. Egyáltalán nem ilyen, csak nem bízik senkiben sem, rajtam kívül, annyira, hogy megmutassa, hogy ki. Én, csak Mori előtt vérzek el abban, hogy ne mutassam az érzéseimet, ő kiszúrja, hogy hogyan érzek mikor az irodájában vagyok vele kettesbe.

Annyira bele merültem a gondolataimba, hogy fel se tűnt, hogy Chuuya a kezét az arcom előtt lengeti.

- Chu..Chuuya? Mit keresel itt? - kérdeztem.
- Még is mit? Nyílván valóan téged kerestelek. - hajolt közel az arcomhoz. Azonnal el pirultam és gyorsan el kaptam a fejemet.
- Miért? - kérdeztem.
- Mert aggódtam érted. - mondta. Lassan vissza fordítottam a fejemet. Még mindig engem nézet, de nem volt már annyira közel, mint néhány másodperccel ez előtt.

Bele néztem az óceán kék szemeibe, amibe mindig megnyugvást találtam.

- A..aggódtál? - kérdeztem zavartan.
- Hát... igen. Dazai el akar vinni valahova. Én pedig félek, hogy elveszítelek. - mondta halkan az utolsó mondatot vörös fejjel, amit gyorsan le is hajtott.
- Még, ha a bátyám elvisz, akkor is vissza jönnék. - fogtam meg a kezét.
- Attól még aggódok. - morogta.
- Nem kell. - álltam fel.

- Gyere! Hazaviszlek. - azzal elkezdet húzni a motorja felé.
- Haza tudok menni gyalog is. - mondtam.
- Minek mennél, ha haza tudsz menni gyorsabban is? - kérdezte.
- Jó, nyertél. - adtam fel.

Mikor oda értünk a lakásomhoz, Chuuya még maradt. Beszélgetünk és nevetünk, mintha az a sok gond nem is létezne.

Bárcsak ne is léteznének....

Tudom, hogy régen írtam, de ha művészeti iskolába jársz akkor nincs időd nagyon semmire, meg rohadt fáradt vagy. Megpróbálok írni a sok óráim ellenére is. Nem, mintha nagyon aktív lettem volna eddig is. Majd hozom a részeket.

Remélem tetszet a rész.🖤