Szemed Tükrében [Ereri/Riren]

1.fejezet

Csörgés. Zaj. Nyöszörögve fetrengek, míg végül fáradtan nyitom ki a szemeimet. Vajon mi csörög?-gondoltam. Hamar rájöttem mi adja ki a hallást károsító hangokat. Gyorsan elhúztam a telefonomon az ébresztőt a kikapcsolás irányába. A fejem visszazuhant a puha párnámra. Ott helyben vissza tudtam volna aludni. A puha takaróm, mégpuhább párnáim fogságába estem. Öt perc szundi után végül megembereltem elernyedt izmaimat, és nagynehezen felültem. Körülnéztem a szobában. Csodálatos rend mindenhol, pont ahogy szeretem.

Miután felhúztam a redőnyt és bevetettem az ágyamat, első utam a fürdőbe vezetett. Megmostam az arcom majd a tükörbe néztem. Az éjfekete hajam kócos volt, mintha egy tornádó ment volna keresztül rajta. Acélkék szemeim még álmosan csillogtak, csak úgy áradt belőlük a fáradtság, mondjuk az utóbbi az egész testemről elmondható. Bőröm továbbra is sápadt, olyan vagyok mint valami hulla. Bár jelen esetben úgy is érzem magamat. Végül sóhajtva rendbeszedtem magam, felöltöztem és reggeliztem.

Újra hétfő... Borzalmasan gyűlölőm a hét legelső napját, mivel a hétfő annyit jelent hogy újra suli. Minden héten újra és újra ez az a nap ami indítja a szenvedést. Főleg mivel a tanárok 99%-a úgy gondolja hogy a hétvége arra van hogy a gyerek tudjon tanulni a hétfői és keddi témazáró-sorozatra amivel megrohamoznak minket. A mai nap sem volt másképp, ma történelem, és kémia témazárót írtunk, és egy biológia röpdogát. Mivel nincs nagy társasági életem ezért mindre volt időm készülni.

Felkaptam a táskám és az előző nap vásárolt buszjegyemet, és a buszmegállóhoz sétáltam. A buszom furcsa módon időben érkezett, megtömve emberekkel. Valaki suliba megy mint én, van aki dolgozni, de pár nyugdíjas néni lehet éppen a piacra megy. Felkászálódtam én is a nagy sárga szörnyetegre, hogy aztán az egyenesen a pokolba vigyen.

Leszálltam a buszról, így végre friss levegőhöz juthatott a szervezetem. Unottan sétáltam be a pokolba, a pokolba ami tele van démonokkal. Igen, a tanárokra gondolok, tisztelet a kivételnek, a mi sulinkban a tesitanár, a rajz és az irodalomtanár kap helyet a kivételek között, ők a mi kis őrangyalaink a sok démon között.

 Végül ma is beléptem az oly rettegett iskolám kapuin. Felbattyogtam a második emeletre, azon bellül a huszonegyes terembe. Helyet is foglaltam a bal oldali padsorban, a harmadik padban. Ilyenkor sajnálom hogy alacsony vagyok, szívesen ülnék hátra, egyedül, ahol senki sem zaklat. Apropó zaklatás, meg is érkezett kedves szemüveges barátom, Hanji személyben. Mivel nem volt vele kedvem beszélgetni, és amúgy is kémia témazárót írtunk, igen, első órában, ezért a kémia füzetembe temetkeztem egészen becsengőig.

Becsengő után vettem csak észre hogy itt van az az Eren gyerek is. Magántanuló, csak témazárókra jön be. Semmit nem tudunk róla, mindig az első padban ül...éééés...mindenki utálja. A szülei biztos valami pénzes emberek lehetnek. Nem, nem ezért utáljuk. Azért mert a tanár minden dogánál segít neki, kivétel nélkül mindegyikben. Biztos le lettek fizetve vagy tudom is én. A mai nap is odaült a tanár mellé és folyamatosan beszélt hozzá, ketten szépen megbeszélték a dolgozatot, Erenke pedig egy újabb ötössel gazdagodik, míg én az utolsó kérdéssel szenvedek. Hamarosan megszólalt a csengő, pont sikerült befejeznem a dolgozatomat.

Második órában túlestünk a töri dogán is, majd indultam volna a tesiöltözőbe, ám valaki akkora lendülettel jött belém hogy mindketten seggre ültünk a hideg padlón.

-Normális vagy ember?!-emelem fel a hangom egyből, mivel azért fájt a padlóval való találkozás.

Jobban szemügyre vettem hogy ki tarolt el engem, természetesen a mogyoróbarna hajú szerencsétlenséggel találtam szembe magam. Láthatóan ő még nem dolgozta fel az eseményeket, mivel eddig meg se mukkant.

-B-bocsánat...-szólalt meg végül halkan, dadogva. Őszintén szólva cseppet sem érdekel hogy milyen kis szánalmas, inkább nézzen az orra elé és akkor nem kerülünk mindketten ilyen helyzetbe. Már rég ott lehetnék a nyomorult öltözőben erre még ez is bezavar.

Nem bírtam visszatartani az indulataimat, lehet hogy a fáradtság miatt, lehet a két témazáró miatt, de nem ment, ki kellett adnom a dühömet.

-Tán vak vagy hogy nem bírsz normálisan menni?!-kiabáltam le a nálam tíz centivel magasabb fiút, mire az összerezzent. Kis beszari. Itt ül a földön, azt se tudja mit kezdjen magával.

-H-hát...i-izé....ami azt illeti...igen-suttogta félve, nagyon halkan.

---------

Sziasztok! Íme az első fejezet, remélem felkeltettem az érdeklődéseteket!Ha tetszett, csillagozz, kommentelj nyugodtan! :)