Szemed Tükrében [Ereri/Riren]

3. fejezet

Levi szemszöge:

Most hogy egy kicsit beszélgettem Erennel rájöttem hogy kifejezetten kedves és aranyos. Csak úgy sugárzik belőle a jóindulat. És nem utolsó sorban imádom a mosolyát.

Megálltunk az iskola elött.

-Levi, látsz valahol egy halványkék színű autót?-kérdezte tőlem. Körbenéztem, majd közöltem vele hogy nincs olyan színű jármű.

-Ajj... anya még nincs itt-sóhajtotta. -Megvársz?-kérdezte olyan ártatlansággal amilyennek nem lehet nemet mondani.

-Persze-feleltem.-Amúgy holnap bejöhetnél a suliba-folytattam kedvesen.-Hallgathatod az órát, én pedig írok jegyzetet, amit lemásolunk neked és otthon anyukád felolvassa neked, mit szólsz? És akkor se te, se én nem unatkoznánk.-igyekeztem a lehető legbarátságosabb lenni, mivel elég félénknek tűnik.

Boldogan elmosolyodott.-Igen!-vágta rá egyből.-Csak izé... majd megkérdem anyut-folytatta egy kínos mosoly kíséretében ami engem is megmosolyogtatott.

-Nyugi, mindenben segítenék-mondtam kedvesen, majd megláttam a nemrég említett halványkék autót.

-Azt hiszem jöttek érted-szóltam neki, majd ebben a szent másodpercben megszólalt a becsengő. Basszus! Itt vagyok kint és még át se öltöztem... Nem baj... talán elnéznek nekem egy kis késést.

Eren rám nézett gyönyörű szemeivel.-Bocsi hogy feltartottalak, menj nyugodtan, szia-mosolygott, mire én is elköszöntem és futottam az öltözőbe. Életemben nem öltöztem még ilyen gyorsan.

Eren szemszög:

Hamarosan meghallottam anya hangját, majd odajött hozzám és megölelt.

-Szia kicsim.-mosolygott, majd én is köszöntem neki.

-Hogy mentek a dolgozatok?-kérdezte, ám ebben a pillanatban megéreztem a lábamnál ugráló Marcipánt.

-Szia kis picikeee- kezdtem gügyögni neki-Hiányoztam?-kezdtem simizni a puha szőrét. A kis cukiság az arcomat kezdte nyalogatni, imádom.

-Szerintem jól sikerültek-feleltem végül anyukámnak. Anyuuuu-kezdtem bele a könyörgésbe, hogy másnap hadd mehessek iskolába.

Levi szemszöge:

Épphogy beértem, épphogy. Csupán pár másodpercen múlt, de megcsináltam. Előbb értem be mint a tanár. Ezzel a gyors öltözéssel már a bemelegítésem is megvolt. Végül hamar eltelt a tesi, mivel nagyrészt csak fociztunk.

Az öltözőben elkezdtünk visszaöltözni.

-Srácok..tudjátok....Eren nem csal a dogáknál, csupán vak-nyögtem be mire mindenki rám nézett. Vegyesen ragált mindenki. Volt aki hitetlenül, volt aki együttérzően, voltak akik döbbenten vagy éppen sokkosan néztek. Viszont voltak akik kifejezetten felidegeltek. A nagy ,,menő" csapat gúnyosan nézett.

-És te ezt el is hiszed annak a nyomoréknak?-kérdezte az egyik gúnyosan.

-Tuti csak tetteti-kontrázott a másik.

-Ha meg tényleg vak az a szerencsétlen, miért nem jár olyan suliba ahol ilyen nyomorékok vannak?-gúnyolódott a harmadik.

Hirtelen olyan ideges lettem hogy lendületből be is vertem az egyiknek. Természetesen kaptam válaszul egy gyomrost, de én sem hagytam annyiban a dolgot.

Végül nagy nehezen a többi fiú választott szét minket, mielőtt a tanár tette volna. Akkor ráfáztunk volna ha megtudja hogy verekedtünk.

-Eren lehet hogy holnaptól jön rendesen suliba-sziszegtem ingerülten, forrt bennem a düh. Csak a rajtam csimpaszkodó három fiú tartott attól vissza hogy ne essek neki újra azoknak a seggfejeknek.

-Ha bárki bántani meri majd, élve kibelezem-morogtam vészjósló tekintettel, ami ahogy láttam sokakat megrémisztett. Tudjátok, kicsi a bors de erős, és ez rám is igaz, a többiek is jól tudják, főleg a srác akinek most éppen vérzik az orra. Befejeztem a mondandóm és kisétáltam az öltözőből. Aznap már senki sem szólt hozzám, érthető okokból.