Szemed Tükrében [Ereri/Riren]

4. fejezet

Levi szemszöge:

Másnap kissé elveszetten álltam az iskola előtt, fogalmam se volt hogy Erent végül elengedte-e az anyukája. Hiába vagyunk már 18 évesek, azért kell az az anyai törődés és féltés, az ő szemükben még mindig kis tipegők vagyunk. Halványan elmosolyodtam a gondolatra és az iskolába érkező gyerekeket és az autókat figyeltem. Egyszer csak megpillantottam azt a halványkék autót. Leparkolt a suli előtt majd kiszállt Eren. Egy egyszerű zöld póló volt rajta egy világos nadrággal.

Gyönyörű alakja van, és nagyon helyes...meg aranyos. Jajj mit ábrándozok én itt? Oké hogy meleg vagyok de nem kéne így rátapadnom arra akivel csak tegnap beszélgettem pár szót!-szidtam magam fejben. Ahogy figyeltem, kicsit hevesebben vert a szívem. Levi Ackerman! Nem lehetsz ekkora szerencsétlen! Éreztem hogy halványan elpirulok. Várjunk,mi? Én sosem pirulok el! Mi van velem basszus?

Arra eszméltem csak fel hogy Eren és feltehetően az anyukája állnak előttem.

-Csókolom-nyújtottam zavartan mosolyogva a kezem. Álltalában nem vagyok ilyen zavart idegenek között, de ő Eren anyukája, fontos a jó benyomás, ezért kicsit túlizgultam a dolgot.-Levi Ackerman vagyok-mutatkoztam be.

-Carla Jaeger, Eren anyukája-mosolyogva megrázta a kezem. Kedvesnek tűnik, és Eren nagyon hasonlít rá. Mármint az arca. Carla szeme világosbarna, a haja pedig feketés.-Te vagy Eren barátja?-figyelt érdeklődve, mire én egy kedves igennel feleltem.

Átbeszéltük a dolgokat, hogy figyelek Erenre és mindenben segítek neki. Végül a jelek szerint elég megbízhatónak talált, így hamarosan elköszönt és kettesben hagyott minket.

Felkísértem Erent a terembe és leültünk. Természetesen mellém ült. Mindenféléről beszélgettünk, nagyon kedves srác. Sokat mesélt a vakvezető kutyusáról is, Marcipánról. Biztos nagyon cuki lehet, én is szeretem a kutyákat. Azt is megtudtam hogy Eren csak Carlával él, mivel a szülei elváltak. Ismerős helyzet, nálunk is ez van. Még kiderült hogy Eren imádja a fagyit és a pizzát. Szóval délután elviszem fagyizni, csak erről ő még nem tud. Nem értem magam. Miért várom azt a fagyizást úgy, mintha randi lenne? Megdobogtatja a szívem az a gyönyörű és boldog mosolya. Nem, nem lehet hogy máris beleszerettem, ez nem így megy. Nem szerethetem hogyha csak két napja ismerem. Vagyis.. eddig is ismertem ha úgy nézzük... Mondjuk mindig is helyesnek tartottam. Várjunk, én most azt bizonygatom magamnak hogy szerethetem két nap után? –Nem is két napja ismered, már év eleje óta többször is láttad- duruzsolta folyamatosan az a kis irritáló hang a fejemben.

Nagyon hamar eltelt Erennel a délelőtt, délután lett. Jött is volna érte az anyukája, csak megbeszéltük hogy még elmegyünk fagyizni. Eren halványan elpirult mikor megtudta hogy elviszem fagyizni. Olyan édes. Lágyan megfogtam Eren kezét hogy vezessem át a parkon, mire az arca egyre csak pirult, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem. Végül a kínos szituációt az mentette meg hogy megérkeztünk a fagyizóhoz.

-Mit kérsz? Van csoki, vanillia, cseresznye, málna, eper, görögdinnye, mangó...-türelmesen végül mind a kb 20 ízt felolvastam neki.

-Görögdinnyét és mangót szeretnék-mondta félénken mire a fagyiárus már nyújtotta is neki a fagyiját. Én egy csokit és egy málnát kértem majd fizettem. Leültünk egy padra és úgy kezdtünk eszegetni.

-Ízlik?-kérdeztem mire halványan mosolyogva bólintott egyet.

-Megkóstolod?-kérdezte pirulva és odatartotta nekem a fagyiját.

-Öhm, persze-mondtam majd óvatosan belenyaltam. Én is megkínáltam a sajátomból. Édes szive olyan kis aranyosan nyalt bele, mint egy kisgyerek.

Mire megettük a fagyit már tiszta olyan volt az egész arca, ami halk kuncogásra késztetett.

-Tiszta olyan vagy-kuncogtam és a kapott szalvétával gondosan letörölgettem az arcát.

Sokat beszélgettünk, nevettünk. Bárcsak ez egy randi lett volna. De nem az volt, hiszen szegény srác miért lenne egyáltalán meleg, vagy legalább biszex? Mennyi ennek az esélye? Túl kevés, szóval hagynom kéne a dolgot. Végül visszamentünk Carlahoz, és mikor elköszönt megölelt! Megölelt! Jó... oké hogy azt mondtam hogy hagynom kéne ezt, de határozottan nem megy, talán nem is akarom kiverni őt a fejemből.