Szemed Tükrében [Ereri/Riren]

5.fejezet

Levi szemszöge:

Az eltelt hetek alatt egyre jobban összebarátkoztam Erennel. Igen, barátzóna, taps nekem. Igyekeztem közeledni felé, de nem hiszem hogy nagyon feltűnt neki. Lassan mindennapossá váltak nálunk a puszik és az ölelések, amik nagyon jól esnek nekem. És igen, a hetek alatt menthetetlenül beleszerettem, igazi gyökér vagyok.

Szombat délután csörgött a telefonom. A telefonra néztem amin Carla neve villogott. Felvettem.

-Szia Levi-szólt bele az említett személy. -Ma este éjszakás vagyok a munkahelyemen, át szeretnél jönni és esetleg itt aludni Erennel?-kérdezte.

-Persze, az szuper lenne-mondtam boldogan, hiszen megint Erennel lehetek.

-Nagyon köszi, majd segíts neki mindenben ahogy szoktad-mondta kedvesen-6 fele jöhetsz is.-tette hozzá.

-Rendben, megyek, viszlát-mondtam vidáman majd leraktam.

Sietősen összepakoltam a dolgaim, majd háromnegyed hatkor villámként suhantam Erenékhez.

Becsengettem, Eren nyitott ajtót. Boldogan megöleltük egymást és bementünk. Megfogtam a kezét hogy felkísérjem a lépcsőn.

-Izé... ez a mi házunk, tudom hogy mi hol van-mondta kínosan mosolyogva.

-Ja öhm izé oké-gyorsan elengedtem. Gondolhattam volna, igazi szerencsétlen vagyok. Miért mindig pont az ő közelében bénázom?

Végül felmentünk a szobába és leültünk az ágyra.

-Levi...-szólalt meg halkan.-Még sose mertem megkérdezni anyát... de...milyen színű a szobám?-suttogta.

Szorosan magamhoz öleltem.-Kék-suttogtam neki.

-Olyan színű az ég, igaz?-bújt hozzám közelebb.

-Igen-kezdtem simogatni a haját.

-Mesélsz kicsit a szobámról? A környezetről...?-kérdezte félénken mire teljesen ellágyult a szívem.

-Persze. Van egy szép világosszürke szőnyeged, oldalt végig világos szekrények a vannak, a nagy ablakod elött egy íróasztal. Az ágyad krémszínű.-suttogtam neki lágyan.

Felém fordította a fejét.-Te milyen vagy?-kérdezte óvatosan.

-Fekete hajam van, világos bőröm, és szürkéskék szemeim.-megmosolygatott ahogy elkezdte fogdozni a hajam.

-Puha-súgta.-Tetszik.-mosolygott, majd lágyan megsimította az arcom mire hevesebben vert a szívem.-Nagyon sima az arcod, a bőröd pedig puha.-folytatta. Olyan édes. Lágyan végighúzta a kezét az arcomon, megfogta az orrom, kitapintotta az arcélemet, mindent. Gondolom próbálja elképzelni milyen lehetek. Bárcsak látna... bár lehet ronda lennék neki.

-Tudod...jó lenne újra látni-suttogta, mire elszorult a torkom.-Már volt három műtétem hogy újra lássak...mindegyik kudarc volt-mondta szomorúan.-És fájt is a felépülés. Anya szerint lenne egy új fajta műtét...de már nem merek belemenni...-bújt közelebb hozzám mire szorosabban öleltem magamhoz.

Lágyan megsimítottam az arcát.-Ha szeretnéd, mindenben támogatlak és veled leszek-súgtam neki lágyan,nyugtatóan.