Hallgattam, mert az igaz szóból nem kért senki,
És a hazugságnál szebb a hallgatás.
Hallgattam, mert bölcsebb akartam lenni,
És hittem, nincs más megoldás.
Hallgattam, és sokak terhét magamra vettem,
Hogy a saját pokluktól mentsek meg barátokat.
Hallgattam, és csak kényszerből nevettem,
De azt is csak, hogy ne bántsak másokat.
De a fojtó csend, mit magamnak tettem,
Meglapulva sorára várt.
És őszinte hang nem hallatszott benne,
A csendel csak hamis üresség járt.
És sötét hangfoszlányok,
Melyek magukkal hordozták a hazugság minden szavát.
A sötétben egy tiszta hangra várok,
De nem látok mást csak homályt.
És hirtelen egy őszinte hang, zenés,
Körbe nézve megtörlöm könnyes szemem.
És ekkor a fájdalmas felismerés
Végig söpör a szívemen.
A hang nem más, mint fájdalmas zokogás,
Mit a magány félelme kísért.
De könnycsepp koppanást is
Csak hamis sajnálat kisért.
YOU ARE READING
verseim
Poetry"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek...
