Lassan sétálok a réten,
Az eső éppen csak csepereg.
De nem zuhog, hogy minden gondolatom elűzze végre,
És cikázó gondolataimról könnyedén lepereg.
Kocsik verik rám a sárt,
Miközben az út szélén megyek
És nincs is más az arcomon,
Csak könnyes, sáros szemek.
És a föld, máskor porzik a lábam alatt,
De most cuppogva nyeli el.
És a sár, beteríti hátamat,
Azt üzeni, menjek el.
De nem megyek, mert várok,
Valakire, aki nem felel.
Az eső könnyedén itthagyja amit teremt,
Tombol egyet, majd hazatér.
Neki ez a föld már semmit sem jelent,
És senki sem kérdezi miért.
Csak én, itt egyedül.
Vihar, mond meg miért.
És válaszul a menydörgés elül,
S az ég végleg lezárja szívét.
Kutyák ugatnak, az eső is eláll.
És nem marad más csak a sáros magány.
YOU ARE READING
verseim
Poetry"Verseket nem azért írunk és olvasunk, mert menő. Azért írunk és olvasunk verseket, mert valamennyien az emberi fajhoz tartozunk, az emberi faj pedig tele van szenvedéllyel. Az orvostudomány, a jog, a közgazdaság... ezek mind nemes dolgok, kellenek...
