Boku No Hero Academia: Star Knight Deku

1.Évad 1. Fejezet: Egy új hős születik.

A nap lassan ment le, jelezve, hogy nemsoká sötétedik. Egy elhagyatott játszótér kellős közepén, az egyetlen álló hintán, amit a vandálok nem vertek szét, egy kis srác ült. Zöld haját lebegtette a szél, de ő ebből nem érzékelt semmit. Még mindig fejében hangoztak azok a mondatok, amiket példaképe mondott. „Képességek nélkül nem lehetsz hős!" Miért vele cseszik ki az élet ennyire? Miért jelölt ki olyan lehetetlen, elképzelhetetlen utat...

Na jó, itt álljunk le! Nem elég, hogy a narrátor egy újonc, de az, hogy ennyire random és nonszensz szöveget kapjon?! Áh, látszólag nekem kell kezembe vennem a dolgokat. Akkor, kedves olvasó, vágjunk is bele. Hogy ki az a srác, aki a hintán magába van roskadva? Én volnék, Midoriya Izuku. Hogy értsétek, anno miért voltam kétségbe esve, elmesélem történetem. Utazzunk vissza az időbe, hogy megértsük a változásokat.

NEM! Ne annyira vissza! Fenébe! Jajj, mennyire édes kisgyerek voltam akkor! Mindig elmosolyodok, ahogy látom magamat gyerekként. Szóval ugorjunk előre oda, ahová én akarom!

Na igen, akik ismernek, biztosan látták, hogy imádtam All Mightot, a legendás hőst és a béke megtestesítőjét. Én is olyan akartam lenni, mint ő. És a sors úgy hozta, hogy találkoztam is vele. Csak amikor feltettem a kérdést, hogy lehetek-e hős úgy, hogy nincs szuperképességem, akkor kaptam a hideg zuhanyt a pofámba! „Nem lehetsz szuperhős Quirk nélkül!" És visszatértünk a jelenbe. Hogy rövid voltam? Mit vártál? Most komolyan, csak azok olvassák el ezt a művet, akik azt is tudják, hogy mit ettem a harmadik évad akárhanyadik részében, szóval felesleges a bagólesőmet járatni. Inkább folytassuk, ahonnét az a fatökű narrátor kezdte el. Hazafele menve, mintha egy gép lettem volna. Nem éreztem és nem is gondolkodtam. Megcsörrent a telefonom. Anyám írt. Azt kérte, hogy vegyek pár dolgot a közértben. Sóhajtva vettem tudomásul és kerülőt téve mentem arra. Ám, utamat egy ismerős, de kellemetlen meglepetés várta.

Bakugo Katsuki, vagyis Kacchan. Egy igazi tirpák, ha engem kérdeztek. Mondjuk, van mire, elvégre, abszolút éltanuló volt. És emellet neki volt képessége. Ez a két párosítás annyira nem kellemes a részemről. Most sem hagyott békén.
- Mi van, vesztes? Hallom, hogy te is a U.A. Akadémiára jelentkeztél. Hogy akar egy ilyen kis porba fingó képességek nélkül jelentkezni oda, ahova csak hősök jelentkezhetnek?
Kezdtem unni a szokásos dumáját. Egy hónapja kekeckedik velem és úgy használ, mint egy foci labdát. És még van annyira jószívű, hogy két barátját is hozta, csak azért, hogy röhöghessenek rajtam. A hangulatom miatt valahol itt szakadt el a cérna.
- Takarodj előlem! Bűzlesz!
- Mit merészelsz mondani?- kérdezte Bakugo sistergő szemekkel.
- Oh, bocsánat, Kacchan! Csak azt mondtam, hogyha az orrom könnyezne, már rég túl lenne a Titanicon.
Két társa elképedve nézett rám. Végül elnevették magukat. Bakugo fortyogott az indulattól és nyakamat megragadva falhoz vágott.
- Vigyázz a szádra, te kis tetű. Mert ha nem, akkor találkozni fogsz az alkotóddal?
- Kivel? Koheiel? Yamashitaval? Vagy azzal a Ragna nevezetűvel, aki alkotja jelenleg ezt a szart?

Bakugo nem tudott erre mit lépni szóban, így maradt a régi módszereinél. Kezével elkezdte a szokásos durrogtatást, amit előszeretettel használt akkor, ha a szavaihoz fenyegetést is akar használni.
- Jobb, ha lemondasz az álmodról, te gyökér! Mert ha nem és meglátlak az akadémia területén, akkor olyat kapsz, amit nem vágsz zsebre. Megértetted?
Ekkor pattant el az agyam.
- Idefigyelj, Szőke Herceg! Engem te csak ne utasítgassál, mert nálad is nagyobb hős leszek. Játszhatod a nagylegényt és a keményet, de engem nem tántoríthatsz el attól a céltól, hogy....
Gyanítom, hogy a megnevezésre lett ennyire mérges, mert úgy vágott pofán, hogy a fogaim körmérkőzést játszottak a bennmaradásért, de elengedett.
- Nesze neked, te nagy hős!- mondta Bakugo, miközben a társai nevettek. Egyelőre elég volt nekik ennyi szórakozás gyanánt és leléptek. Én szabályosan untam már a szemétkedéseiket, de nem tudtam ellene tenni. Az osztályból senki nem védett meg, mert képességek nélkül születtem. De ekkor fogadtam meg magamban, hogy ha lehetőségem lesz rá, felkenem poszternek, amit meg eladok a fenébe. A fangörlök pénzéből meg meggazdagszok. Leporoltam magam és elmentem vásárolni. Ám a fizetésnél vettem észre, hogy az a piromán tetű benyúlta a pénzem. Szerencsére a boltos azt mondta, hogy ha kell, holnap kifizetem. Hálás voltam érte.