Boku No Hero Academia: Star Knight Deku

3. Évad. 10. Fejezet: A Béke Szimbóluma!

Nem! Ez nem lehet! Nem akarom elhinni! Ez egy rossz álom! Basszameg! Valaki keltsen fel! Nem! Nem fogom hagyni, hogy ez történjen! Elkezdtem a két kezemmel nyomni a szívét, hogy rákésztessem a dobogásra. Aztán ujjaimat speciális tartásba vágva készültem újraéleszteni. Ennek sikerülnie kell. Már indítottam volna a csapást, amikor egy női kéz fogott meg. Ochako volt az. Eltört a mécses és hozzábújva sírtam, mint egy gyerek. Ő csak átölelt és hagyta, hogy kijöjjön.

Hosszú percek teltek el így. A mentők és a rendőrség is kiérkezett. Ideje volt mennünk. Felemeltem a fejem és elindultunk. Magamban éreztem a teljes körű ürességet. All Might, a példaképem és tanárom nem élt többé. Ránéztem a többiekre. Kacchan teljesen ki volt akadva. Csak nézte, hogy a mentő viszi el All Might testét. Az ő bánata a bűntudattal keveredett. Persze, sejtem, hogy érez. Miatta halt meg. Szörnyen érezte magát mindenért. Urahara is sírt, de velem ellentétben némán. Az egyik hős felvetette, hogy menjünk vissza a kórházba. Csak bólintottam és Ochako kezét megfogva indultunk el, hogy megvizsgáljanak minket. Utánunk mindenki elindult. Végigmentünk az utcákon. Minden ember, aki az adást nézte teljesen le volt fagyva. Láttam síró embereket. Nem tudtam őket vádolni vagy gyengének hívni. Egy kissrác jött oda hozzánk sírva. Valószínű, hogy a szülei nem vették észre, hogy elrohant. Tsuyu odament hozzá, leguggolt és átölelte. Az ő szemei is könnyben úsztak, mégis, képes volt egy vadidegen fiút átölelni. Ez volt All Might tanításainak egyike: Segítsünk másokon, még akkor is, ha magunk nagy bajban vagy bánatban vagyunk.

Napok teltek el. A U.A.V. Akadémia szünetet rendelt el a gyász miatt. Mindenki épségben jött ki a kórházból. Egy közeli parkban leültünk a fűre és beszélgettünk ugyan a jövőt illetően, ám mindenkinek a fejében a másnapi temetés járt. Senki nem akarta elhinni, hogy a legendás hős meghalt. Annyira abszurd volt, hogy néha azt vártam, hogy ránk mosolyogva érkezzen a társasághoz. Mégis, holnap fogják temetni. Emiatt van tanítási szünet. Az edző tábor fel lett függesztve, bár szóba került, hogy folytatni fogjuk a határaink feszegetését. Urahara se nekem, se Ochakonak nem rendelt el edzést. Amióta kiengedték a kórházból, a régiség kereskedésben bebunkerezte magát és semmire nem hajlandó reagálni. Ezen nem lepődtem meg, hiszen Urahara egyetlen barátját veszthette el. Ám, amin meglepődtem, de azon kurvára, az Kacchan reakciója. Sejtettem, hogy túlreagálja, de ez már a következő lépcsője. Miután ő is lelépett a kórházból, eltűnt. Se telefonra, se messengeren nem válaszol. Eijirot kértem meg, hogy beszéljen vele, de ő sem járt sikerrel. Mirio sem jött elő lakásából, noha annyit írt nekem, hogy össze kell szednie a gondolatait. Eléggé kétséges volt az Akadémia jövője is, hiszen eléggé elborult a szar.

Másnap reggel felkeltem az ágyamban. Ochako mellettem feküdt, karjaival teljesen átkarolt. Láthatólag aludt. Megcsókoltam ajkait és felkeltem. Ő magzatpózba vágta magát, mintha a plüssmackóját szorongatná. Aranyos látvány. Főztem egy adag kávét. Mivel anyám nem volt a konyhába, tehát eléggé korán keltem fel. Mire visszaértem a két bögre kávéval, Ochako már felébredt.
- Jó reggelt, drágám. – köszöntöttem és átadtam neki az egyik bögrét.
- Neked is, hősöm. – reagált rá és megcsókolt, majd elvette a bögrét. Ismét egymáshoz bújtunk és úgy ittuk meg a kávénkat. Noha egyikünk sem sírt, messze nem éreztük jól magunkat. Anyámon ellenben napok óta látható, hogy megviselte a halál esett. Tegnap azon agyalt, hogy kivesz az akadémiából, de nem volt értelme immár. Mialatt csöndben egymáshoz bújva merengtünk, eszembe jutott a legutolsó beszélgetésünk.

2 évad utolsó fejezeténél járunk. All Might nem ok nélkül jött a játékterembe. Nem azért, hogy kikapcsolódjon a virtuális térbe, hanem beszélni akart velem kettesben. Kicsit félrevonultunk, hogy a hangzavart elhagyjuk. Emberi alakban volt, tehát senki nem ment hozzá autogramot kérni.
- Hallottam a tovább képzésről. A fejlődésed szinte mérhetetlen. Bár, nem vártam tőled mást, Midoriya fiam. – mondta és vállamra tette a kezét. – Viszont, egy valamire megkérlek. Ha történne velem valami, akkor kérlek, vidd tovább tanításomat és bölcs szavaimat.
- Mi ez a hozzáállás, All Might? Mi fog veled történni? Hiszen te vagy a legnagyobb hős. Bármelyik gonosz meglát, egyből inkább megy a dutyiba.
- Tudom, hogy áll a szénám. Viszont... - All Might felhúzta a felsőjét egy kicsit, hogy mutassa a sebet, ami miatt korlátozva tudja használni erejét. – Egyre kevesebb ideig használhatom ezt a formát. És nem valószínű, hogy megérem azt, hogy te elhagyd az Akadémiát.
- Úgy érted, hogy... - kicsit megdöbbentem, ám hirtelen elnevettem magam. – Igazi mókamester vagy, elismerem. Biztos most kapom vissza a fogadásunk elvesztését. Nem fogsz meghalni, és még ha korlátozott ideig tudod használni az One for Allt, akkoris seggeket rúgsz és rágózol. Még akkor is, ha a rágód elfogyott.
All Might a mondatomon elmosolyodott és átölelt.
- Értékelem a bátorságodat, kölyök. Viszont, volna itt más is. Hallottam, hogy összejöttél Ochakoval. Mindig maradj mellette és okozz neki sok boldogságot.
- Köszönöm szépen. – mondtam elvörösödve.
- Inkább én köszönöm a potya pénzt. Midnight rosszra tett tétet. Most annyi pénzt bukott el, hogy ráment a fél tanári fizetése. Minden kollegával és pár diákkal is fogadott.
Felnevettem. Ochako is odajött hozzánk. A nagy hős ekkor témát váltott.
- Nincs kedvetek holnapután eljönni velem az I-Szigetre? Mindketten biztos...
Még mondatát sem volt ideje befejezni, mert mindketten igent mondtunk rá.