Skyfall

6.rész

Zack szemszögéből:

Éppen a kanapén ülünk nálunk és Aiden is itt van. Összehívott egy gyűlést miszerint nagyon fontos dologról kell beszélnie velünk, de eddig csak fel-alá járkálgat.
-Aiden befejeznéd a séta-fikát és elmondanád végre hogy mi olyan életbevágó?- szólt rá Lídia.
-Ja igen, persze hogyne. A helyzet az hogy... azt hiszem tudom ki az ismeretlen farkas.-mondta majd hallgatott.
-Mondd már!-kiáltott rá egyszerre a húgom és Erick.
-Lorelin...-nyögte ki végre.
-Hogy miiii?- kérdeztük.
-Az nem lehet.
-Ez biztos?
-De hát azt már észrevettük volna.-ilyen és ehhez hasonló hozzászólások záporoztak és egyre nagyobb hangzavar lett.
-ELÉG!-szóltam rájuk.- Hagyjátok, hogy Aiden beszéljen... Nos? Miből gondolod hogy Lorelin az?
-Hát először is reggel végig aludt három órát és amikor megkérdeztem hogy mi a baj, akkor azt mondta hogy későn feküdt le, mert segítenie kellett egy "ismerősén". Másrészt pedig amikor az a srác az ebédlőben felborította morgott egyet. És szerintem az átlagos emberek nem morognak rá másokra.
-Hmm...ez tényleg érdekes, de nem hiszem, hogy ő lenne az.-mondta Erick.
-Már vagy 2 éve az osztálytársunk azért ennyi idő alatt csak feltűnt volna. A szaga sem olyan és eddig semmi jel nem utalt rá.-mondtam el véleményemet én is.
-És mi van akkor ha csak nagy az önuralma? A szagát meg ellehet fedni. Ha már van benne jártassága simán. És az éjszakai segítség annak a bizonyos "ismerősének"? Lehet,hogy tényleg ő segített Samen.-szólt bele a vitába James is.
-Mindegy. Biztosak még nem lehetünk benne, addig pedig nyitva tartjuk a szemünket és az orrunkat hátha valami árulkodó jelet ad.- tanácsolta Lídia.
-Rendben. Akkor ezt megbeszéltük. Köszönjük Aidennek az információkat. Most pedig....dobpergééés. EGYÜNK!-mondta Sam mire mindenkiből kitört a nevetés.

Lorelin szemszöge:

Másnap volt nulladik óránk így hatra már bent ültem a suliban ugyanis fél hétkor csengetnek. Mivel hamar beértem ezért úgy gondoltam ellátogatok a zene terembe, hisz ilyenkor úgy sincs bent senki...
Hát tévedtem, mert amikor fordultam volna be a szobába meghallottam, hogy valaki éppen zongorázik méghozzá a Für Eliset...

Visszaemlékezés:

Hazaértem az oviból és már rohantam is  a szobámba. Pár perccel később apa jött be hozzám. Láthatta hogy sírtam, mert leült az ágyamra és átölelt.
-Mi a baj Manci?-kérdezte.
-Az oviban kint voltunk az udvaron, mire odajött hozzám az egyik nagy csoportos fiú, belelökött a sárba és azt mondta, hogy a disznóknak a dagonyában a helye-kezdtem el újra sírni.
-Jajj de hát ez butaság kincsem. Nagyon szép vagy és egyáltalán nem hasonlítasz egy malacra. Meg se forduljon a fejedben egy pillanatra se hogy csúnya lennél. Azt a fiút meg majd elintézem ne aggódj.
-Köszi apu.
-Te vagy az én kis hercegnőm és bármitől megvédelek. Én mindig itt leszek neked.-nyomott egy puszit a fejemre.-Most pedig gyere velem. Mutatok valamit.-azzal elkezdett egy szoba felé húzni. Amikor beértünk egy hatalmas zongorát láttam magam előtt. Apa leült a hangszer elé és elkezdett rajta játszani egy csodaszép dalt.
-Ennek a címe Für Elise.
-Nagyon szép volt apa.
-Szeretnéd ha megtanítanám?
-Igeeeen.
-Akkor gyere pattanj ide mellém. Ez az E hang ez pedig a...- magyarázott én pedig hallgattam. Egész este ott ültünk és játszottunk...

Visszaemlékezés vége

-Hé! Mi a baj? Minden oké? Lorelin válaszolj kérlek mert kezdek aggódni.- az emlékeim rabságából Aiden hangja szakított ki.
-Igen persze csak elbambúltam. Ne haragudj nagyon szépen játszottál.
-Köszönöm. De látom, hogy nem vagy jól hisz sírtál. Most komolyan mi a baj?- kérdezte mire az arcomhoz kaptam. Észre se vettem, hogy eleredtek a könnyeim.
-Nem nincs semmi tényleg. Most megyek...-indultam mire megfogta a karom és visszarántott.
- Valami bajod van mert az ember nem kezd el csak úgy a semmi miatt sírni. Úgyhogy most szépen leülünk ide és addig fel nem állunk amíg el nem mondod hogy mi a probléma.
-De el fogunk késni az óráról.-próbáltam kifogásokat keresni.
-Nem érdekel. Ha el kell lógnom az egésznapot azért hogy jobb kedvenc legyen, akkor azt fogom tenni.
Sóhajtottam egy nagyot majd leültem mellé.
-Tudod... apukám egyszer amikor csúfoltak az oviban azzal vigasztalta meg hogy eljátszotta a Für Eliset. Nekem annyira tetszett hogy elkezdte megtanítani és egész este ott voltunk a zongora előtt. Csak eszembe jutott ez az emlék ahogy zongoráztál és kicsit elérzékenyültem. Ennyi az egész.-szipogtam.
-És...történt valami az apukáddal hogy ennyire megviselt?
-Erről most tényleg nem szeretnék beszélni. Mennem kell órára.-azzal elrohantam.
-De várj...!- akart valamit még mondani de én csak futottam tovább egészen a termünkig.

Tudom, tudom. Nagyon ritkán vannak részek amit sajnálok 😔. De nagyon köszönöm, hogy ennek ellenére is olvassátok ezt a szar valamit. 😘