Skyfall

7.rész

Lorelin szemszöge:

Amikor odaértem a teremhez, gondoltam egyet és inkább az erdő felé vettem az irányt. Átváltoztam és csak rohantam egyre beljebb a sűrűbe, hátha egy kicsit ki tudom szellőztetni a fejem.

A múlt kegyetlenül rántott vissza minden egyes alkalommal. Fogva tartott a sötét karmaival és húzott egyre mélyebbre, míg már szinte alig kaptam levegőt. Tudtam, hogy már sosem lehetek olyan önfeledt és gondtalan, mint az előtt. Hogy is lehetnék...

A gondolataimból az rántott ki, hogy megbotlottam valamiben és a nagy sebesség miatt elég nagyot zakóztam beverve ezzel a fejemet. Majd egyik pillanatról a másikra eltűnt a föld a lábam alól. Nem zuhantam, hanem emelkedtem felfelé. A mancsaim tehetetlenül lógtak és hiába ráncigáltam őket, mozdulni sem tudtam.

Csapdába estem.

Ez volt az utolsó gondolatom mielőtt elnyelt a sötétség...

Pár órával később:

Hangok. Mindenfelől. Mintha körbe lennék kerítve. Valami hideg nyomja a hátam majd amikor meg akarnék mozdulni éles fájdalom nyilal a fejembe.

-ÁÁÁ. Hogy rohadna ketté...- szitkozódtam magamban.
Kinyitottam a szemem és láttam, hogy egy ketrecben vagyok, körülöttem pedig a falka a suliból. Na cseszd meg. Ez így nem jó. Nagyon nem jó...

Szerencsére még mindig farkas alakban voltam így nem tudtam felfedni kilétem.

Zackék észrevették, hogy felkeltem.
-Nézzétek! Felébredt.- kiáltotta Lydia.
-Figyelj! Most biztos ki lehetsz akadva és nem értesz semmit... -kezdte az alfa- de muszáj volt téged idehoznunk. És mivel nem ismerünk, nem tudjuk, mennyire vagy veszélyes. Sosem láttunk még errefele. De jó lenne, ha átváltoznál és meg tudhatnánk végre, hogy ki vagy.
Erre csak a fejemet ráztam.
Nem tudhatják meg ki vagyok...

Gondolkozz Lorelin! Gondolkozz! -morfondíroztam magamban.
Átváltozni nem tudok, hiszen akkor rájönnének a titkomra. A szökés nem opció, mert pont arról szeretnének megbizonyosodni, hogy nem vagyok veszélyes. De ha rögtön nekiugrok a ketrecnek, azt fenyegetésnek fogják venni. Akkor nincs más hátra mint a farkashang...

- Nem akarok senkit sem bántani, de ezt igazán leszűrhettétek volna abból, hogy nemrég megmentettem az egyik társatokat. - szólaltam meg mély tónosú hangomon, talán még kicsit lenézően is.- Mellesleg az a ti bajotok, ha nem figyeltek eléggé, ugyanis én már 2 éve itt lakom. Egy léleknek sem ártottam és nem is áll szándékomban. Most pedig, ha megengeditek, szeretnék békében távozni. -mondtam diplomatikusan.
Nem akartam balhét, de el kellett engedniük. Nem maradhattam itt.

- Nos... Rendben. De szemmel fogunk tartani ezentúl. -egyezett bele az alfa.- Erick nyisd ki a ketrecet kérlek.

Az említett odalépett a kulccsal hozzám majd kinyitotta az ajtót. Én gyorsan a bejárat felé vettem az irányt, de mielőtt kiléptem volna rajta visszafordultam a falkához, kacsintottam egyet majd elindultam futólépésben haza.

Az ahogy a szél a bundámba kap és a sötét éjszakában egy-egy szentjános bogár felröppen, ezzel bevilágítva az erdő mélyét....Valami leírhatatlanul felemelő érzés.

Mikor hazaértem, felmentem és vettem egy hosszú fürdőt, mert úgy éreztem rám fér. A meleg víz kissé perzselte bőrömet, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. A párás levegő megtelt a vanilliás szappanom illatával. Az agyam pedig kikapcsolt egy kis időre.

Miután ezzel is megvoltam, lementem a konyhába, csináltam magamnak egy forrócsokit pillecukorral és leültem a kanapéra filmet nézni. Valamikor a film felénél bealudhattam, de nem nagyon tudott érdekelni. Kimerült voltam és az álomvilág túlságosan hívogató volt. Így végül beadva a derekamat elaludtam.

Egy héttel később:

A falka tényleg betartotta az ígéretét, ugyanis akárhányszor az erdőben jártam összefutottam valamelyikükkel. Legtöbbször csak messziről bámultak. Már kezdtek nagyon idegesíteni, de nem tudtam ellene nagyon mit tenni. Igyekeztem óvatos lenni, hogy arra azért ne jöjjenek rá ki is vagyok. Jobb ha a háttérben maradok. Így is nagyobb most a felhajtás körülöttem, mint amekkorát valaha is akartam. Csak abban tudok bízni, hogy egy idő után leakadnak rólam és minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Most is épp az iskola padját koptattam. Azt hiszem töri óra volt. Nem tudom pontosan mivel a padtársam tekintetét folyamatosan magamon éreztem, ezzel kizökkenve a ....... Igazából semmiből, mert amúgy sem figyeltem az órára. Idegesen doboltam a lábammal, majd amikor már megelégeltem a folytonos bámulást megszólaltam.
- Mi van?- igen én és az udvariasság az két külön dolog.
- Semmi. Miért kérded?
- Talán mert egyfolytában rám mereszted a szemed?- akadtam ki egy kicsit.
- Csak gyanús vagy.
- Én? Na és ugyan miért? Nem csináltam semmit.
- Még...
- Mi az hogy még? Egy átlagos tinilány mégis mi a faszomat tudna csinálni? Megtölteni a suli folyosóit konfettivel és kiskutyákkal? Mondjuk ez nem is olyan rossz ötlet...- gondolkodtam el.
- Na igen ez igaz, de egy dolgot kifelejtettél.- mondta mire kérdőn néztem rá- Azt, hogy te nem vagy egy átlagos tinilány. Te egy vérfarkas vagy...

Nagyon sajnálom és tudom, hogy mindig csak bocsánatot kérek és ígérgetek amit persze sosem tartok be. Úgyhogy mostantól nem ígérek semmit. Nem hitegetek senkit. Egy kicsit elakadtam a történettel és egy kis időbe telik míg kibogozom a szálakat és normálisan összerakom a fejembe hogy mit akarok leírni. Tehát rész jön amikor jön. Ez van. Bocsánat, de azért igyekezni fogok. Akit pedig még mindig érdekel a könyv és olvassák azoknak köszönöm szépen. Sokat jelent.

Puszaaa
Bee