Skyfall

9.rész

Amikor felébredtem egy gyönyörű réten találtam magamat. Várjunk... hogy kerülök én ide? Próbáltam visszaemlékezni, hogy mi történt utoljára. Ááh már megvan. Egy alfával és csatlósával harcoltam és megjelent a falka, majd semmi... És most minden békés ezen a lélegzetelállító tisztáson. Egyedül vagyok. Vagy... Várjunk csak! Az ott... Nem nem nem az nem lehet. Ő nem lehet itt. Uramisten...
- ANYA?!
- Szia kicsim. Te jó ég mekkora lettél. Na de már ide sem jössz megölelni anyádat? Szépen állunk.- kért számon csípőre tett kézzel, én meg már rohantam is felé, mint az őrült. Átvágtattam a magas füvön és amikor odaértem, lendületből anyukám nyakába ugrottam ezzel ledöntve őt a földre.
- Anya... Óh anya úgy hiányoztál!- sírtam el panaszom egyetlen drágalátos édesanyámnak.
- Tudom kicsim, tudom.
Percekig ültem az ölében mocskosra bőgve magamat, de nem érdekelt. Annyi év után végre újra megölelhettem. Újra beszélhettem vele.
Hihetetlen...

Mindeközben:

Az alfa elmenekült. A harcnak vége volt, de nem volt idő a sebeket nyalogatni. A falka közösen úgy határozott, hogy elviszik az ájult farkast Kellyhez, hátha ő tud rajta segíteni. Aiden felkapta és már futottak is a ház felé. Szinte betörték az ajtót, akkora hévvel érkeztek meg.
- Mi történt? Mi ez a lárma?- jött ki Aiden anyja a konyhából.
- Segítened kell! Egy társunk megsérült.
- Hozzátok gyorsan be az asztalra!- utasította őket Kelly és már söpört is le mindent, hogy rá tudják fektetni a farkast. Elkezdett kutatni a gyógynövényei között, majd miután megtalálta a megfelelőt, levelével bedörzsölte a mély sebeket, amik elkezdtek gyógyulni ugyan, de egyszer csak megálltak az összeforrásban...

Lorelin szemszöge:

- Naaa elég lesz a sírásból inkább mesélj, mi újság veled? Aztán az igazat halljam. Tudod, hogy anyád mindent lát. - fenyegetett meg játékosan.
- Ha látsz mindent akkor meg minek mondjak bármit is?
- Igen mindent látok ami veled történik,  de,  hogy a fejedben mi zajlik le azt nem igazán. Szóval kisasszony tessék csak elmondani miért is dögunalom az élete?
- Héé nem is dögunalom az életem!- kértem ki magamnak felháborodva.
- Aha, persze. Én meg most jöttem le a falvédőről. Tehát? Miért kell azt látnom,  hogy a lányom ahelyett, hogy szórakozna és élné az életét egy kicsit, szombat este a kanapén döglik egy pohár fagyit zabálva, miközben valami szart néz?
- Nem is tudom... Amikor elmentetek... Egyszerűen elvesztem. Nem volt ki utat mutasson vagy akibe kapaszkodhattam volna. Borzasztóan hiányoztatok és talán még mindig nem tudtam feldolgozni.
- Én ezt mind megértem, de akkor sem szabad ezt művelned magaddal. Tessék a sarkadra állni. Hát ilyen puhány csajt neveltünk mi apáddal kérem szépen?- kérdezte elpojénkodva.- Egyébként... lassan vissza kellene menned...
- Tudom. De... Maradjunk még így egy kicsit jó?
- Azt én is szeretném...

Vissza a Johnson házba:

- Ez nem működik! Most mit csináljunk?- kérdezte kétségbeesetten Sam.
-Gyorsan vegyétek le nekem az eukaliptuszt, a cerzenyét, a borbalát és a mozsarat!
Miután ezeket összetörte és leforrázta, egy krémet készített belőle, amit a sebesült melkasába masszírozott miközben mormolt:
- Dúró tì mí bayi. Fún mi ní agbára, kín el fún àwon tókù ní agbára.
- Mi történik anya?
- Kómába esett, de a lelke nem akar visszaszállni a testébe. Valami féle vonzódás akadályozza. Ez majd segít.- azzal tovább kántált.
- Dúró tì mí bayi. Fún mi ní agbára, kín el fún àwon tókù ní agbárare. Àgbájo owà àwon òrìsà. Yá mi ní agbára ó rewa. Mu u pada wa lãrin wa.
Ahogy az utolsó szó is elhagyta a nő ajkát, a farkas visszaváltozott majd a lány sebei egy hatalmas levegővétel után, lassan, de gyógyulni kezdtek.
- Most már rendben lesz.- mondta Kelly, majd elvonult előkészíteni a vendégszobát a kis betegnek.

A falka még mindig a lányt bámulta meglepetten.
- Úgy tűnik igazad volt Aiden.- ismerte el Zack.- tényleg Lorelin az.
- De hogy nem éreztük rajta?- kérdezte Lídia.
- Vannak farkasok akik, ugyan hosszas gyakorlás után, de el tudják rejteni a szagukat.
- És mi lesz, ha felkel?
- Nem tudhatjuk, hogy fog reagálni. Ráadásul a legutóbbi kis akcióját elnézve jobb, ha nem arra ébred, hogy mindenki itt áll mellette és bámulja. Azt javaslom, hogy maradjon vele egyelőre egy ember és ha magához tér szépen lassan adagoljuk be neki azt, ami történt.- vetette fel James az ötletet, amivel mindenki egyetértett. Ma éjszakára Lídiát sorsolták ki az "őrzésre", holnap pedig Sam fog vigyázni rá. Bevitték a sérültet a vendégszobába, majd lefektették az ágyra és Lídián kívül mindenki kivonult a helyiségből. Az egész falka tudta, hogy Lorelin veszélyes lehet, mégis mindannyiukba aggódás költözött, ahogy a lányra gondoltak. Jobban féltették, minthogy féltek volna tőle.

- Jesszus Eric! -kiáltott fel hirtelen Sam.- A sebed... Végül mi lett vele?
- Tényleg! Már meg is feledkeztem róla -húzta fel a pólóját a fiú- Ez.... Ez teljesen begyógyult! Hogy csinálta?
- Van egy olyan sejtésem, hogy még ő se nagyon tudja...

Lorelin szemszöge:

Ott ültem anyám ölében, őt ölelve, amire már hosszú évek óta nem volt példa. Úgy éreztem háborgó lelkem végre megnyugodni látszott. Mintha a teher, amit szüleim halála okozott, ami mindennap feszítette a melkasom, végre alábbhagyna. Egyszerűen nem éreztem mást, csak boldogságot édesanyám karjai között és egyáltalán nem akartam, hogy ez az érzés elmúljon. Nem akartam visszatérni a szürke hétköznapjaimba. Ám mint mindennek, egyszer ennek is vége kell szakadnia....

- Kicsim.... Menned kell. Ha túl sokáig maradsz nem fogsz tudni visszatérni.
- Mi van, ha nem is szeretnék?
- Ne butáskodj! Még előtted az élet! Erről nem nyitok vitát! Szeretnék majd egy helyes vejet, meg esetleg unokákat...
- Jaj anya hol van az még -kuncogtam rajta.
- Látod! Pont erről beszélek. Szeretném,  ha annak ellenére, hogy apáddal már nem lehetünk melletted, élnéd az életed és megtapasztalnád azt a sok csodálatos dolgot amin mi is keresztül mentünk, mint például a szerelem, házasság, családalapítás. Ezek felbecsülhetetlen értékkel bírnak és ne aggódj, mert mi végigkísérünk az utadon innen nézve. -mondta anya mire nekem megint könny szökött a szemembe.- Na persze a "pajkos" kis ügyeidnél lehet jobb ha nem figyelünk majd, már ha érted mire gondolok... - húzogatta a szemöldökét.
- ANYAAA, JÉZUS ÚRISTEN! -akadtam ki egy kicsit, amin anya csak jót nevetett és ez végül rám is átragadt. Pár perc múlva azonban, ahogy megcsapott a gondolat, hogy el kell búcsúznom édesanyámtól,  már nem virított ott a mosoly az arcomon. Ezt ő is észrevehette, mert így szólt:
- Ne aggódj! Rendben leszel. Csak ígérd meg, hogy bármit is gördít eléd az élet, legalább megpróbálsz átlendülni rajta és nem adod fel...Jó?
- Ígérem...-mondtam miközben adtam neki még egy ölelést, de amint ezt kiejtettem a számon, egy hirtelen rántás elszakított anyámtól és újra a sötétségbe kerültem...