Mo dao zu shi: A végzet korszaka (3. évad)

💮Csak fél💮

Wei Ying pov.
El se hiszem, hogy itt vagyok. Itt Gusuban, az ő szobájában, az ő testéhez bújva. Hogy mi történt miután vissza tértem? Ujra összeházasodtunk, ezúttal mindenki színe előtt. Majd elháltuk a nászejszakát, szóval végre igazi, törvényes házasok lettünk. Most már reggel van, de meg mindig egymáshoz bujva fekszünk. Ő alszik, de en már rég fent voltam így gondoltam felkelek és meglepem valami finom reggelivel, de hirtelen megragadott és magahoz rántott.
- Itt maradsz.
- Jó, jó, jó, csak reggelit akartam csinálni.
- Szó sem lehet róla! Nem engedem, hogy bármi olyat csinalj amitől megsérülsz vagy bajod esik. Majd én csinalok reggelit. - mondta szigorúan majd felállt és kiment. Furcsa volt ez az egész, de vallat vonva felöltöztem és kimentem utána. Valóban épp valami finomsagot dobott össze. Épp kivettem volna pár tányért, hogy segítsek, de hirtelen kikapta a kezemből.
- Most meg mi a baj?
- Ha eltörik a tányér megvágod magad! Majd én megcsinálom. - mondta es valóban megterített. Kezdtem nagyon rosszul erezni magam. Eleinte nem volt baj, de egy hét múlva már nagyon idegesítő volt. Eldöntöttem, hogy délután beszélek azzal a személlyel, aki tenyleg minden problémára tudja a megoldást.
- Meili! Bejöhetek? - kopogtam a nagy faajtón. Ket perc múlva egy csapzott, gyűrött ruhás, kócos Jiang Cheng lepett ki.
- Ti...
- Egy szót se szólj! - közölte ridegen, de egy másodperc múlva már kajanul vigyorgott és elment.
- Szervusz, Wei Ying! - jelent meg Meili. Ő szerencsére jobb állapotban volt mint a férje.
- Mi a baj?
- Lan Zhan. A legkissebb szellőtől is óv! Kezd elegem lenni!
- Wei Ying! Szerintem Wangji csak fél.
- Fél?
- Fel, hogy bajod esik vagy, hogy újra elveszít. Már haromszor elvesztett. Ha ujra megtörténne már nem bírná ki. Ott haltál meg a karjaiban. - így hallgatva valóban ijesztő volt a gondolat. Haza érkezve két mérges szempárral találtam szembe magam.
- Mi az?
- Hol voltál?
- Csak a húgodnál! Mondtam, hogy meglátogatom.
- Mar aggodtam, hogy hol vagy! Legközelebb veled megyek!
- Nem! Ebből elég! Az esküvőnk óta furán viselkedsz! A legkissebb szellőtől is óvsz! Ez eleinte aranyos volt, de most már idegesítő!!! - keltem ki magamból. Ami ezután következett, arra nagyon nem számítottam. Lan Zhan sírva rogyott az asztal mellé. Egy szempillantás alatt mellette termettem.
- Rettegek.
- Mi?!
- Rettegek, hogy... Hogy újra elveszítelek! Nem... Nem bírnám ki... - szipogta. Olyan édes ilyenkor. Leültem mellé és a nyaka köré fonva a kezeim szorosan megöleltem.
- Itt vagyok, Lan Zhan. Itt vagyok. - suttogtam.