Már 10 év telt el Xian Yilling Pátriárkàvá válása óta. A kisfiút Wei Ying elrabolta, majd készítette fel az erőre a nagy hegyi fölgyek mélyén elrejtve. Miközben két másik testvére is felnőtt. Jiang Cheng és Lan Meili mindennap csak abban remenykedne...
Xian pov. Vissza érkeztünk. Még mindig fehér ruhában volt. - Ez majd meg fogom beszélni vele, gondolom. - Gondolod? - Félek, Xian. Mi van ha már beletörődött, hogy elmentem és latni sem bír? - na, tessék. Bepánikolt. - Wei Ying! Nezd! Lan Zhan soha, ismétlem soha sem felejtene el téged. Szerinted kepes lenne elfelejteni a férjét, aki ott halt meg a karjaiban? Nem telt el nap, hogy ne gyászolt volna meg téged. - ezt hallva kicsit mintha megnyugodott volna, de meg mindig félt. - Előre menjek? - ajanlottam fel mire hevesen bólogatni kezdett. Ezen felkuncogtam majd kiléptem a fák közül ahol az épp munkàlkodó csaladom azonnal észrevett. - Xian!!! - kialtottak kórusban. Anyám szetcsókolta az arcomat, apam pedig szorosan megölelt. - Hol voltál? - A szellem vilagban. - Micsoda? Mit csináltál te ott? - Talalkoztam a nagyszüleimmel. Óh! És Jin Ling! - léptem oda az unokabátyám elé és megmutattam neki a kis kézidobot. Meredten nézte a játekot. - Ez... Hogyan... - Edesapad azt üzeni, hogy szeretnek és továbbra is vigyáznak rád. - mondtam miközben a vállára tettem a kezem. Az arcan vegigfolytak a könnyek majd mosolyogva letörölte azokat. Ekkor vettem észre Wangji bacsikamat. Elé alltam és megfogtam a kezét. - Hoztam neked valakit. - mondtam majd intettem és kilepett a fak közül.
Wangji pov. Ez... Keptelenség. Vagy mégsem? Ha most almodok, könyörgöm ne ébresszenek fel. Lassan elém sétált. Pont úgy néz ki mint 16 évvel ezelőtt. Ez az eredeti teste. A fehér ruha csodálatosan áll neki. Kibontott fekete haja csillog a napfényben es a homlokszallag összefogja azt. Előttem megáll és felmutatja a kezét, amin ott csillog a jeggyűrűnk. - Lan Zhan. - Wei Ying. - suttogjuk egymas elé. A kezét óvatosan az arcomra helyezi mire megragadom és jobban hozzá szorítom azt. Az arcomon mar patakkent folynak a kövér könnycseppek, de nem érdekelt. Gyorsan magamhoz rántottam es megcsókoltam. Az a boldogság, ami átjarta a testemet, akár a tiszta víz a folyó köves medrét, hogy tisztara csiszolja azokat. - Én is szeretlek. - mondtsm miközben már csak öleltem magamhoz.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
