Már 10 év telt el Xian Yilling Pátriárkàvá válása óta. A kisfiút Wei Ying elrabolta, majd készítette fel az erőre a nagy hegyi fölgyek mélyén elrejtve. Miközben két másik testvére is felnőtt. Jiang Cheng és Lan Meili mindennap csak abban remenykedne...
Wei Ying pov. Egy hét telt el azóta, hogy Lan Zhan megkérte a kezem. Ma lesz az esküvőnk. A nap amiről annyit almodtam mind ez, mind az előző életemben. - Nagyon jól áll neked a vörös, Wei Ying. - mosolyog rám Lan Meili. - Köszönöm, Meili. És azt is, hogy segítesz. - Természetesen, a bátyám esküvője lesz és semmiből sem akarok hianyt! Vedd fel a fátylad, mindjárt kezdődik a ceremónia. - mosolygott majd kiment. Alig telt el egy perc, a szívembe valami szúró fajdalom nyilalt. Csak pár másodpercig tartott, de iszonyatos volt. - Wei Ying! - hallottam meg Xia kedves hangját, mire belépett egy új ruhaban.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Jol vagy? Sápadtnak tűnsz. - Jól vagyok, Xia, csak izgulok. - mosolyodtam el.
Wangji pov. El se hiszem, hogy itt allok az oltár előtt. Hamarosan összekötöm vele az életem és esküszöm, hogy boldoggá teszem. Nem az erőssegem a vörös szin, de illik tisztelni a hagyományokat annyira, hogy ezt is megtegyük. Végre felcsendült az induló. A tömeg két oldalról figyeli a kinyíló ajtót, ahonnan kilép ő. Gyönyörű vörös ruhában és fatyolban. Lassan lépked, hisz nem túl erős most, de kivárom. Akár a végtelenségig várok. Az emberek körülötte mosolyogva mondanak gratulációt es kedves szavvakkal bíztatják. Már az út felénél jár mikor a mosolygós arca váratlanul fáradt tekintetbe vált át. Gondolom nem bír sokáig sétálni. Csak egy kicsit bìrd mèg ki szerelmem. Meg lép egy párat majd az utolsó lepessel összerogyik és oldalra zuhan. - Wei Ying! - rohanok oda hozzá. A karjaimba veve segítek neki felülni, de most mozogni is alig bír. - Semmi baj! Oda viszlek, gyere. - Lan Zhan. Elfogadsz engem férjednek? - Wei Ying... - próbáltam szabatkozni, de csak mosolyogva nézett rám. - Igen. És te? Elfogadsz engem férjednek? - Igen. - nyöszörögte majd lassan felhajolt és megcsókoltuk egymást. Pár percig óvatosan mozgattuk az ajkainkat míg nem egyszercsak elvált tőlem. - Szeretlek. - suttogta. A feje a mellkasomra rogyott és a keze lecsúszott a vállamról. Nem lelegzett és nem mozdult. Elment.
