Vicces, Ugye? /BTS, Yoongi ff./

6.fejezet

[Misztikus ugrás másnapra]

Nem kellett 24 óra és a pletyka úgy futott végig az egész iskolán, mint villamos a síneken. Had ne mondjam mennyire volt ínyemre ez az egész... És a legjobb, hogy YoonGi nem tett semmit ellene, hanem jóízűen hallgatta a frappánsabbnál kamusabb hazugságokat.

A legnagyobb gondom, hogy egy kapaszkodóm sem maradt, vagyis elmondhatom, hogy hivatalosan JiMin és TaeHyung is megutált...

Nem jártam be az egyetemre, csak a szükséges látogatásokért és a halasztott vizsgákon voltam bent. Nem akartam egyik fiúval se találkozni. Csalódtak bennem azért amit nem csináltam, én viszont bennük csalódtam, hogy elhitték az állításokat.

YoonGival akartam beszélni, de nem értem el így eldöntöttem, hogy meglátogatom, így legalább személyesen meg tudjuk beszélni. Az a baj, hogy nincsen bizonyítékom és a szavainak nem hisznek az emberek.
Miután végeztem a melóban, egyből mentem a célomnak kitűzött valamihez. Tényleg tisztázni akartam ezt az egészet, hisz nem akartam így élni. Lehet kívülről keménynek és erősnek néznek, de belülről szinte fojtogat a fájdalom amit a bűntudat és a csalódottság emésztett fel. Csak mentem és mentem, kissé talán puffogva, míg meg nem láttam azt a házat amit akkoriban... Igen. Minden itt kezdődött. Sajnos nem tudtam senkire/semmire ezt a dolgot, mert ezt a sors hozta nekem össze, de hogy ez meg fog e erősíteni lelkileg, vagy sem az előbb-utóbb kiderül. Bár nem gondoltam volna, hogy ez a ház keserítette meg az életem.

Csengettem. Az első 2 perc várakozás után ismét megnyomtam és ezt ismétlődően mégegyszer. Már-már épp feladtam volna amikor megláttam az ajtó kicsapódását. Junki volt az.

-Öhm...-nyeltem meglepődve. A gombóc a torkomban formálódott ahogy megláttam kissé dühös tekintetét egyre közelebb felém.-Elnézést Min úr! Ne-nem akartam zavarni...-hajoltam meg mire ide ért.

-Nem érdekelnek a szóbeszédeid! Mond el, hogy mit akarsz!-morgott orra alatt.

-YoonGit keresem, egy fontos dologgal kapcsolatban.-húztam ki magam, hogy magabiztosabbnak tűnjek. Ez általában beválik. Tényleg keménynek mutatom magam, de most felforrt inkább az agyvizem. Hogy miért is? Mert Min Junki olyan szinten végig mért, hogy láttam rajta a kiéhezettséget.

-Az öcsém nincs itt és nem is lesz!-dőlt a kapuban.

-Akkor, hol keressem?-vettem elő a telefonom, hátha diktálja a címet.

-Tudod Suran drága,-kezdett el kihívó hangsúllyal beszélni felém. Ereimben a vér is megfagyott.-van egy alkum számodra.-nevetett fel érthetetlen módon.-Mennyire bírod YoonGit?-vágta zsebre a kezeit.

-Erre nem akarok válaszolni.-követtem én is mozdulatait.

-Annyira megkedvelted, hogy elvár, nehogy az utcán legyen?-húzta fel egyik szemöldökét kérdőn.

-YoonGinak nincs háza?-képedtem el.

-Nincs bizony. Viszont, ha szeretnéd ezt orvosolni akkor gyere beljebb.-dorogált kezével.
Bent levettem a cipőm és, mintha otthon lennék elkényelmesedtem a kanapén.-Szóval, ha érdekel akkor elmondom, hogy se otthona, se pénze.-jelent meg 2 pohárral.

-Akkor mit csinál? Hol van?

-Ahol felnőtt. Az utcán.-jelentette ki olyan egyszerűen hogymár fájt.-De segíthetnél rajta.-adta oda az egyik poharat. Ha jól érzem akkor ez vörösbor.

-Mégis hogyan?-kortyoltam egyet bele. Olyan ideges voltam. Nem, nem állok hozzá közel, de annyira megsajnáltam...

-Ohho, kislány!-kortyolt Junki is.-Felajánlom, hogyha az én parancsomra táncolsz akkor biztosítom neki a szállást, és az egyetemi fizettségét is állom.