Titkok tengere (HP f. f.)

8. Mi és a repülés

Reggel hamarabb felkelek, mint szobatársaim, és nagy éhségem miatt írok egy üzenetet egy papírfecnire Hermionenak. Halkan, osonva megyek ki az ajtón. Miután becsukom azt, kis híján beleütközöm Katie Bellbe, aki a Griffendél kvidiccs csapatának tagja. Sűrű bocsánatkérések közepette mind a ketten lesétálunk az elvarázsolt (ezt is Hermionetól tudtam meg) lépcsőn.

-Egyébként Katie Bell vagyok.-mondja.

-Én Rosie Magnalt. Te benne vagy a kvidiccs csapatban, ugye?

-Igen, hajtó vagyok. Te szereted a kvidiccset?

-Hát...még sosem láttam kvidiccs meccset. Sőt, még seprűn sem ültem.

-Gondolom, akkor te mugli születésű vagy.

-Pontosan.

-Én félvér. Ha akarod, és Wood is megengedi, megnézheted az egyik edzést.

-Örülnék neki. Köszönöm. Amúgy ki az a Wood?

-Ő a csapatkapitány. Egész nyáron új stratégián dolgozott. Mondjuk, ő mindig azon dolgozik. Hidd el nekem, belőle válogatott kvidiccsező lesz.

-Ő milyen poszton játszik?

-Wood az őrzőnk. Kétség kívül, ő az egyik legjobb.

Idő közben megérkezünk a Nagyterembe, ahol meglepetésemre nem is kevés Hollóhátas és Hugrabugos fogyasztja reggelijét, de Alexet sehol sem látom.

-Én megyek a barátaimhoz-folytatja -,ha akarod odajöhetsz hozzánk.

-Köszi, de hagylak titeket.

-Oké, te tudod. Akkor majd megkérdezem Woodot. Szia!

-Szia! És még egyszer köszi.-mosoly- gok rá.

Leülök a Griffendél asztalának közepe tájékán, míg Katie a végén foglal helyet három barátnője között.
Csak ekkor jut eszembe, hogy nekem ma lesz az első Repüléstan órám. Rögtön elfog a gyomorgörcs. Lassú mozdulatokkal teszem ki a még forró rántottát a tányéromra, aminek már elkezdem a fogyasztását, mikor Hermione megjelenik a nagy tölgyfaajtóban. Miután mind a ketten végzünk a reggelivel, elindulunk az első óránkra.

                                  *

Alig öt perc és kezdődik életünk első Repüléstana. Reggel óta gyomorgörcs gyötör, de ahogy elnézem nem csak engem. Legjobb barátnőmmel az udvaron ülünk a puha füvön. Innen beláthatjuk az egész (a Tiltott Rengeteg által nem borított) birtokot. Csodás látvány. Csendben hallgatjuk a madarak dallamos csicsergését, a fák halk, susogó hangját, a kastélyból kiszűrődő boldog diákok zsivaját. A szél összeborzolja a hajunkat, felkapja a már lehulott leveleket. A bagolyházból egy kuvik szál ki, levéllel a csőrében. Lassan indul el útjára. Elnézek a tó felé, melynek vize a megszokottól eltérően, rezdületlen. Csak egy ismeretlen lány ül a partján. Hirtelen Madam Hooch, a Repüléstan oktatónk szólal meg. Élénksárga szemét ránk szegezve beszél:

-Maguk ketten, segítsenek, kérem! Hozzák ki a seprűket a raktárból!

-Már megyünk is, professzorasszony!

Így aztán, csengetésig seprűket hordunk ki a kastélyból, közben pedig megismerkedünk Madam Hoocchal. Számomra nagyon szimpatikus, Hermione ezt már nem mondhatja el, szerinte túl katonás.
Hamarosan a többi elsőéves is megérkezik, így Madam Hooch elkezdi az órát.

-Jó napot! Az én órámra nem kell majd tanulni, vagy magolni, ehhez érzék kell. Ha jövőre kvidiccsezni akarnak, akkor pedig figyeljenek. Először is, megkérdezem, ki ült már seprűn?-majdnem a diákok felének  keze a levegőben van.-Most pedig, mindenki lépjen a seprűjéhez! Maga is Bulstrode! Rendben. Most mindenki tegye a kezét a seprűje fölé! Mondják, Fel!

Mindenfelől kiáltások hallatszanak. Van akinek első (Harry), de van, akinek még a tizedik (Hermione) alkalommal sem sikerül. Malfoy, kvidiccs tudományával való hencegése ellenére, csak az ötödik próbálkozás alkalmával végez a feladattal, míg nekem már másodikra sikerül a tölgyfa seprűt a kezembe varázsolnom. Mikor mindenki végez a feladattal, Madam Hooch újra megszólal.

-Jól van. Üljenek rá a seprűjükre! Sípszóra mindenki a levegőbe emelkedik, pár méter magasra, majd szépen, lassan leereszkedik!

Mind ráülünk az iskolai seprűinkre. Pár évfolyamtársamon látszik, mennyire félnek az első repüléstől, és hát, én sem tagadhatom, abban a pillanatban engem is, csak még jobban elfogott a gyomorgörcs. Nagyot sóhajtottam.

-Rendben. Akkor kezdjük.-mondja Madam Hooch-Egy....-megszorítom a seprűnyelet-Kettő...

Csukott szemmel várom a sípszót, de az nem hangzik el, így kinyitom őket. Mindenki az ég felé bámul, így én is megnézem mi történik. Neville, a varangyos fiú, mint kiderül, hamarabb rugaszkodott el, és most nem bír lejönni. Madam Hooch szigorú és parancsoló hangján, mégis kissé aggódva magyaráz az ijedt  fiúnak.

-Longbottom! Azonnal szálljon le! Longbottom! Nem hallja?!

De Neville nem tudja irányítani a seprűt. A tárgy elszabadul, és az erdő felé száguld. Utasa idő közben leesik róla, majd zuhanni kezd, végül pedig a földön landol. Esését tompítja az, hogy közben fenn akad egy-egy kőszobron.

Mindenki a szerencsétlen fiúhoz fut. Míg a diákok körbe állják, Madam Hooch felállítja, és elkíséri a gyengélkedőre. De, előtte még fegyelmez minket:

-Aki repülni mer, amíg elvagyok, az a Roxfortból is repül, mielőtt kimondaná, kvidiccs!

Miután a tanárnő és Neville eltűnnek a kastély falai között, Malfoy felkapja a földről a sérült fiú nefeledd gömbjét, amit aznap reggel hozott neki egy fülesbagoly.

-Nézzétek csak! Ez varangyosé!

-Azonnal tedd le!-szól rá Harry, de csak suttogva.

-Mit mondtál, Potter?!

-Azonnal tedd le, Malfoy!

-Nem, inkább elteszem valahová-azzal seprűjét a lába közé veszi, és felemel- kedik.

Harry ugyanígy tesz.

-Nehogy utánamenj! Ki fognak rúgni! Harry!-kiáltozik Hermione, de a fiú meg sem hallja.

Malfoy rövidebb habozás után elhajítja a gömböt a kastély irányába. Fekete hajú barátunk pedig azonnal utánaered. A kis tárgy már majdnem nekirepül az egyik ablaknak, mikor a fiú egy hatalmas, de sikeres fékezés keretében elkapja. Mosollyal az arcán landol a diákok között, akitől nagy tapsot kap, sőt Seamus még füttyent is egyet. Viszont a jókedv hamar elvész, mivel McGalagony professzorasszony lép ki a tölgyfaajtón.

-Potter! Jöjjön velem! Maguk pedig menjenek vissza a klubhelyiségükbe!

Ajaj! Harrynek annyi! Talán estére már nem is lesz a kastélyban. Páran próbálják kimenteni a szorult helyzetből, de senki szava nem hat a nőre.

Szomorúan indulunk meg a klub- helyiség felé. Útközben gondolkozok, és arra jutok, jót tenni egy csendes séta. Egyedül. Szólok Hermionénak, hogy teszek egy kitérőt. Ő ezt egy bólintással nyugtázza, majd folytatja útját.

Én a Sötét Varázslatok Kivédése terem felé haladok. Úgy gondolom, az egy csendes környék, főleg így tanóra alatt.

Tudom, valami készül. De fogalmam sincs mi. Talán Harry kicsapása, de gyomorgörcs csak akkor szokott gyötörni, ha velem fog történni valami. És még mindig engem zavar. Aztán a gondolataim Harryre terelődnek.

A gondolatmenetemet egy női hang zavarja meg.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A következő részbõl:

-Tudtommal tegnap már repültetek. Szeretném megnézni hogyan.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~