A gróf felesége

7. Fejezet

A temetést hamar megejtették szeles, komor időben. A testvéreim zokogtak én meg csak álltam és néztem a földbe süllyedő koporsót. Hallottam a föld hangos zuhanását, ami hantolás közben hallatszott. A gyermekemet Beverlyvel hagytam. James nagyvonalúan állt minden költséget, hogy a szüleim egymás mellett nyugodhassanak. A bátyám üzlete rosszul ment, a férjem pedig sokszor adott neki kölcsönt, amit úgy tudtam meg, hogy odalépett hozzám és kérte, beszéljem meg a gróffal, hogy adjon még neki. Annyiszor a lekötelezettje lettem már, hogy nem voltam hajlandó ezt megtenni. A bátyám keserű haragját rám öntötte, botrányos jelenetet rendezve a szertartás végén.

- Már elfelejtetted honnan jöttél? Anyánkat se látogattad a bánatba halt bele, miattad! – Ezt a hangnemet pedig nem engedhette meg magának egy grófnéval szemben. A férjem azonnal intézkedett és elvezették a közelemből. Nem voltak sokan a temetésen, de mind azt hitték, szörnyű emberré váltam. Igazuk is volt, de nem érdekelt. Semmit sem feleltem a testvéremnek, aki utánam kiabált, miközben elhurcolták. – Megbánod még ezt! Többé ne is keress minket! Most láttál utoljára! – Igaza is lett, mert kitört egy pestis járvány, ami elvitte egy hét alatt. A testvéreim közül négyet is. Temetésről temetésre jártam. Senki sem léphetett a birtokra, aki a városból érkezett, nehogy a babát is megfertőzzék. Minden éjjel a karomban ringatva altattam el. Éjszakánként ötször is felkeltett, hogy megetessem, vagy cseréljem ki a pelenkáját. Hangos sírásától zengett a szobám, de gyorsan megnyugodott, mikor felvettem. James pedig állandóan, ha csak tehette mellette volt, aminek örültem, mert rólam megfeledkezett, így nagyobb szabadságot kaptam. Egyedül sétálgattam a kertben, mikor Beverly széles vigyorral az arcán elém futott.

- Asszonyom!

- Mi történt? – Kérdeztem a hozzám illő érdektelenséggel.

- Eljegyeztek! – Ezzel a mondattal pedig végérvényesen az ellenségemmé vált. – Adam megkérte a kezemet. – Ugrándozott örömében, mint egy kislány, Adam pedig távolabbról figyelt minket. Éreztem a tekintetét rám szegeződni, mintha csak arra lett volna kíváncsi, mi a véleményem.

- Gratulálok. Most menj, legyél a jegyeseddel! – Mondtam és ő már el is rohant, kézen fogta Adamet és otthagytak. Leültem a jéghideg kőpadon. Éreztem, ahogy az egész testemet átjárja a hideg, de nem érdekelt. James állapota a gyermek ellenére romlott, és az orvos még a járványtól is féltette, ezért bánatára megint elutazott. Kikísértem a díszes kovácsoltvas főkapuig, majd felmentem a fiamhoz. Rengeteg időt töltöttem vele, Beverly pedig kést forgatott a szívemben, mikor az esküvői készületeiről fecsegett nekem. Magamra hagyva éreztem magam, egyedül, védtelenül. De ott volt nekem a fiam, aki csak rám számíthatott. Egyik nap, mikor elküldtem a társalkodónőmet, hogy vigyen levelet Jessicának, Adamet a szobámban találtam. Messzebbről figyelte a fiát. Megálltam az ajtóban és meghatottan néztem a két embert, akit a világon a legjobban szerettem. Nagyon bántam már, hogy nem szöktem meg vele, bármi áron.

- Gratulálok asszonyom. A fia nagyon szép. – A hangja szomorúnak tűnt és rám se nézett. Azt hittem nem vett észre, de végig tudta, hogy ott állok. Halkan becsuktam az ajtót.

- Köszönöm. Én is gratulálok neked az eljegyzésedhez.

- Köszönöm. – Hátat fordított és az ajtó felé indult.

- Remélem, boldog leszel. – A baldachinos ágy faragott oszlopának támaszkodtam és karba tettem a kezemet. Világoskék, csipkés ruhám suhogott. – Már félév eltelt, mióta megszületett, de te még nem jártál itt, ha jól tudom.

- Nem akartam megzavarni a grófnét.

- Nem zavartál volna. – Mondtam és ő erőteljesen megragadta a csuklómat. – Mit művelsz?