A gróf felesége

8. Fejezet

James három éves volt, beszélni és járni tanult. Beverly egészen elfelejtette sérelmeit, mert visszatért idegesítő mivoltához. Adammel nappal ritkán találkoztunk, de éjfél után, mikor mindenki elaludt, feljött hozzám, beszélgettünk és szeretkeztünk. A fiával volt és senki sem jött rá. Nagyon vigyáztunk mindenre, hogy ne derüljön ki az igazság. Bár az eljegyzését nem bontotta fel Beverlyvel, a házasságot ellenezte. Én győztem meg, hogy ne hagyja el a lányt, mert tökéletes álca. Mindenki azt hitte szeretik egymást és senki sem gyanakodott volna ránk. Persze idegesített, mikor láttam, hogy rajta csüng, de Adam mindig elutasította, amit diadalmas győzelemként éltem meg. A helyzetünk idegörlő volt én mégis boldognak éreztem magam.

- Asszonyom! – Beverly berontott hozzám, már egészen hozzászoktam a modortalanságához. Székemben a fiamnak hímeztem és intettem, hogy jöjjön be.

- Mi az?

- Képzelje, John eljegyzett valakit! – Remek, újabb pletyka a személyzet életével kapcsolatban. Türelmesen végighallgattam, mint mindig. Ezeknek köszönhetően tisztában voltam már a cselédség minden apró, rejtegetnivaló dolgával. Azzal, hogy ki mikor milyen szégyenletes vagy illetlen dolgot művelt és kivel. Még azzal is, hogy a szomszéd birtokon mik történnek. Beverly imádta ezeket a kis történeteket, amelyek között egészen hajmeresztőek is akadtak. Ő persze mindent elhitt.

- Igazán és ki lenne az?

- Nem ismerem a részleteket, de... - És elkezdte az ismeretlen részleteket a saját fantáziájának szüleményével kitölteni. A fiam felsírt és én odamentem hozzá. Forró volt a kis teste.

- Azonnal! Orvost!

- Igenis! – A görnyedt idős orvos megnyugtatott, hogy semmi komoly, de én nagyon aggódtam továbbra is. Néhány készítménnyel kezelte és a láza lejjebb ment. Egész éjszaka mellette maradtam és imádkoztam. Tudtam, hogy én bűnös vagyok és a pokolba jutok, de reménykedtem, hogy nem a fiam halálával büntet az ég. James nagyon erős gyerek volt és gyorsan meggyógyult. Néhány nap múlva ugyanazzal az érdeklődéssel fedezte fel a világot, mint azelőtt.

- Beverly!

- Igen?

- James elaludt, ne zajongj! – Suttogtam.

- Értettem. – A fűzőmet olyan erősen meghúzta, hogy majdnem felsikoltottam.

- Mit művelsz?

- Elnézést asszonyom, de az utóbbi időben felszedett egy keveset. – Szemtelen kuncogása ismét felidegesített.

- Most elmehetsz, estig nincs rád szükségem.

- Igenis. – Mintha szándékosan provokálta volna ki, azért csinálta, hogy Adammel lehessen, rögtön rájöttem, ahogy pimaszan elmosolyodott lehajtott fejjel. Az az ostoba képes volt ilyen ravaszságra. Ez pedig bosszúért kiáltott. Lementem a hallba, ahol öreg zongora állt és játszani kezdtem egy régi darabot. A szakácsnő kijött a konyhából.

- Grófné, történt valami? Ritkán zongorázik.

- Semmi különös, kérem készítsen nekem egy kis teát.

- Rendben van. – Tovább játszottam és gondolkodtam, mi lenne a megfelelő büntetés. Este a hintaszékemben ringatóztam. A fiamat már átköltöztettük a saját szobájába, így én egyedül voltam. Csak egy vékony hálóruhát viseltem. Nem tudtam aludni ezért felkeltem és a házban járkáltam, akár egy szellem. Beverly halálra rémült, mikor szembe jött velem.