Percy Jackson | 2. könyv

4. fejezet

- Jut eszembe, tudnom kéne, hogy néz ki az a hely, ahova megyünk - jelentette be Nico, mielőtt elugrott volna velünk.

- Nemár, hogy nem tudsz elképzelni egy vulkánt! - csattantam fel.

- Azzal, hogy mi itt vagyunk, Percy, az univerzumok közti határ kiszakadt. Nem tudom, hogy az erőm hogy működik ilyen helyzetben. Lehet, hogy egy másik univerzumban, dimenzióban, idősíkban kötünk ki, vagy ami még rosszabb lenne, hogy az űrben, ami az univerzumok közt van, az úgy nevezett Void-ban. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem akarok oda kerülni - magyarázta Nico.

- Jogos...

- Akkor marad a gyaloglás - mondta Opál.

Kell, hogy legyen más módja, gondoltam. Mondjuk mi lenne, ha valaki normálisan elmagyarázná, hogy néz ki az a hely?

Fel is vetettem ezt az ötletet, és Ginora rögtön válaszolt rá:

- Egy különleges vulkánra gondolj. Távolról úgy néz ki, mint egy sima vulkán, de belülről mintha egy cellás börtön lenne, ahol az az egy darab cella a láva fölött lóg félúton a vulkán szájához. Az oldalán pedig kisebb ösvények vannak, ahol fel és le lehet menni.

- Azt hiszem megvan - mondta Nico. - A kis ösvényre foglak vinni titeket.

- Ha miattad a lávában végezzük, kinyírlak - foglaltam össze a vegyes gondolataimat.

Nico elmesélte nekem, hogy mi történt úgy egy éve, amikor Reyna, Hedge és ő együtt megpróbálták eljuttatni az Athéné Parthenos-t a Félvér Táborba. Na, akkor is Nico majdnem az Etnába -vagy Vezúvba?-vitte majdnem Reynáékat. Vezúv! A Vezúv volt az! Szóval ja, erre próbáltam utalni ezzel.

Nico megragadta a vállam.

- Biztos készen állsz rá? - kérdeztem. A fiú csak bólintott. - Ez esetben mindenki kapaszkodjon a másikba! Élvezni fogjátok.

Mivel én már-két éve ugyan-árnyékutaztam Nico-val, ezért nekem nem volt annyira rossz érzés, mint először. Akkor majdnem elhánytam magam. Most viszont csak szúrt egy kicsit a mellkasom és a fejem is sajgott, de ezen kívül semmi bajom nem volt.

Viszont Kai-ról, Opálról és Ginoráról ez nem mondható el. Nagyon rosszul néztek ki. Opál még el is hányta magát.

- Ezt soha többet nem fogom bevállalni - jelentette ki Ginora. - Inkább megyek a lassabb úton.

- Bocsi, elfelejtettem szólni, hogy az első eléggé megterheli a szervezetet - szabadkozott Nico. Mondjuk ő sem nézett ki valami jól. Egyre sápadtabb volt. Nem tudom, hogy mennyire ugrott most távol, de ahogy a srác kinéz, elég távol lehetünk attól a hajótól.

Meleg volt. Körbenéztem, és megláttam, hogy egy vulkán belsejében vagyunk, az ösvényen, amit Ginora említett a hajón. Lenéztem az egyébként nem is annyira keskeny ösvény oldaláról. Pár méterre alattunk fortyogott a láva. Aztán Jászont kezdtem el keresni. Ami azért nem volt annyira nehéz, ugyanis a srác egy ketrecben lengett a vulkán közepén, négy erősnek tűnő lánccal megtartva.

- Ott van! - mutattam a többieknek.

Ahogy láttam, Jászon még ébren volt belül, ugyanis láttam, hogy valaki sétálgat. De ha így van, akkor miért nem szabadul ki? Könnyen megtehetné, mert egy villám ezért szerintem szétszedné azt a ketrecet. Valami baj lehet.

- BEHATOLÓK! - ordította egy pasas felettünk.

- Ó, cseszd meg! - motyogtam.

Nico ekkor megpróbált zombikat előhozni a földből, de ez nem sikerült. Ennek két oka lehetett: az egyik, hogy annyira kifulladt, hogy nem tudja most használni az erejét. A másik meg, hogy honnan a jó Tartaroszból akar ez halottakat előhozni egy vulkánban?!