Percy Jackson | 2. könyv

Post Script

Kara és Jason egy városban ébrednek. Mindkettejüknek rettenetesen fáj a feje az Annával, Jason nővérével folytatott harc után.

Arra emlékeznek, hogy Anna Budapesten csúnyán legyőzi őket, majd Annabeth–éket és őket is belerúg egy átjáróba. Ezek szerint egy másik világban lehetnek.

De Annabeth-ék sehol sincsenek.

– Hol.... Hol vagyunk? – kérdezte Jason.

– Fogalmam si... – akadt el Kara, mert hirtelen szokatlanul fájni kezdett a feje. Még sosem volt ehhez fogható fejfájása.

Egy víziója volt.

Látta Annát és Savitart-t, de inkább a mögöttük lévő alakokra figyelt, mert érdekesebbek voltak.

Anna mögött egy nagyon magas, lila pasas állt, akinek a bal kezén egy arany színű kesztyű volt, amiben hat kisebb, fénylő kő díszelgett. Kara úgy gondolta, hogy annak a valaminek hatalmas jelentősége van.

Aztán látott a pasas mögött egy óriási nőt, akiből szinte áradt a gonoszság. És vigyorgott.

A lila pasas és Annáék eltűntek, de a nő csak közelebb ment Karához, és motyogni kezdett. A lány alig értettem, hogy mit mond, de úgy hangzott, mint egy prófécia. Valami öt hősről szólt meg egy világvégéről, vagy valami olyasmiről. De volt még benne szó öt antihősről is, illetve egy árulóról.

Nem tudta mire vélni ezt az egészet.

De a java még csak most következett.

Kara egy pusztán állt, előtte pedig egy csata dúlt. Pontosabban vérengzés. A lila csávót látta, amint egy csomó pasast és gépet ver szét vagy puszta kézzel, vagy pedig a kesztyűben lévő kövek segítségével.

Aztán jött valaki, akinek egy hatalmas csatabárd volt a kezében. A pasas egész teste villámlott, és a bárd is. Az égből a lila pasas felé dobta a bárdot, akinek a kesztyűjéből egy egységes sugár szált ki. De a sugár nem tudta megállítani a bárdot, így az a mellkasába csapódott. A villámló pasas leszállt a földre, és megfogta a lila csávó vállát, majd a bárdot még mélyebben belenyomta a mellkasába.

A lila pasas lihegett. Látszott rajta, hogy fáj neki. De azért kimondta.

– Kár, hogy.... – szenvedett. – Kár, hogy... nem a fejemre céloztál...

A pasas felemelte bal kezét, amin a kesztyű volt, és csettintett vele egyet.

– Ne! – ennyire maradt ideje a villámló pasasnak.

Egy pillanat múlva a lila pasas bal karja egészen mintha megégett volna, a kesztyű pedig majdnem tönkre ment.

– Mit csináltál?!

A pasas ökölbe szorította a kesztyűt, a kék színű kő felvilágított, majd egy portálon keresztül eltűnt.

A következő pillanatban Kara csak annyit látott, hogy az emberek felé porrá válik.

– Istenek.... – sírt Kara. Jason hangja keltette fel.

– Kara! – rázta meg a fiú. A lány még mindig sírt.

– El kell innen mennünk, Jason!