[ soukoku novellák ]

[ ígérem ]

[a/n] kezdésnek egy jó kis angst, have fun!

A háborút megnyerték.
Bár Dazai stratégiái egyszer-kétszer hibásak voltak, illetve Mori néha hajlamos volt mindenkinek az orra alá borsot törni, a Port Maffia és az Iroda hűvös, de biztos szövetségre lépett.
Fyodor ellen mindent be kellett vetni és sok veszteség árán, de a Dazai-Chuuya illetve az Akutagawa-Atsushi páros kulcsfontosságú, sikeres szerepe után sikerült újra megmenteni szeretett városukat.
Azonban ezt sokan mégsem élhették meg ajándéknak, hanem az életükért adták a nagyobb célért...

Chuuya Nakahara a már üres boros poharat tette le a porosodó asztalra.
A nagy ablakon kitekintve belátta egész Yokohamát.
A várost egy új kezdetet ígérő, minden múltat elsöprő zivatar mosdatta, úgy ahogy egy anya szokta szeretett gyermekét.
Chuuya utoljára mindent átgondolt. Mindent elintézett. Az emberei biztonságban és jó kezekben vannak. A pénzét Morira bízta; azt kérte, hogy Kouyou árváira költsék és a maffia javára. Egy kicsit hagyott Akutagawara is. Minden rendben. Abszolút minden rendben.
Egy pillanatra az üveg játéka megzavarta kék és könnyes szemeit, a saját tükörképe éleződött ki előtte.
A haja katasztrófa volt, a kezei remegtek és a is ruhája tépett volt.
Chuuya utálta, ha rendetlenség volt körülötte, a saját kinézetében vagy gondolataiban.
Ha már meghal, nézzen ki elegánsan, nemde?
Gyorsan a fürdőszobába tévelygett, minden homályos hideg fénybe burkolózott körülötte.
Utoljára kifésülte a haját, és új ruhákat vett fel.
Öltözés közben akaratlanul is végigmérte a saját testét; márványbőrén képessége gyilkos, vörös jelei cikáztak.
Akaratlanul elnevette magát.
Megkereste a pisztolyát és ellenőrizte hogy teljesen megvan-e töltve.
Miközben utoljára körbenézett, fuldokló köhögés szakította meg a gondolatait, letörölte a vért a szája széléről.
Az ablakkal szemben ült le a falnak dőlve.
Ahogy a pisztolyt a homlokához emelve csak egyetlen gondolat kúszott át fejében:
Az a kötszerpazarló Dazai később fog elpatkolni mint én...

Az előbbiek megtörténte előtt öt perccel a Chuuya későbbi gondolataiban megemlített férfi eszeveszetten rohant a másik lakása felé.
A nagy rohanás előtt még Morival beszélt, messze az Irodától ahol épp ünnepeltek, ekkor világosította fel volt főnöke mindenről.
Idős néniket, egymás kezét fogó párokat illetve szülő-gyerek párosokat ellökve, szétszakítva futott, végig egy dologra gondolva: "Kérlek, várj meg..."
Kettesével szedte a lépcsőfokokat Chuuya lakása felé loholva.
Mikor végre elért az ajtóig, egy dörrenést hallott.
Sóhajtott, de mikor összerogyott volna a rohanástól és a csalódástól, összeszedte magát; ugyan valószínűleg a másik fejbe lőtte magát, úgy gondolta megér egy próbát.
Lendületből rúgta be az ajtót és emiatt a térdeire hullva rogyott össze a földön. A föld csurom vizes lett, a férfi hajából csavarni lehetett volna a vizet.
- Nyitva volt az ajtó, te idióta...
Chuuya háta mögött szanaszét volt lőve a fal, ő maga a száját törölgette. A hangja szaggatott volt, a pisztoly majd' kiesett a kezéből, a szeméből könnyek és a homlokából izzadtság folyt. Felnyögve sírt, kín tombolt a szemeiben, a páni félelem uralta az egész testét.
- Nem akarok meghalni te seggarc! - Chuuya hangja elcsuklott, a revolverre fonott mutatóujja maga és a másik közt cikázott - De muszáj volt feláldozni mindent a kibaszott háborúért! Az otthonunkért! Érted...bezzeg te meg kurvára megakarsz halni! Gyűlöllek! - a férfi összefüggéstelen mondatai értelmet nyertek a Dazaiban, aki közelebb kúszott a haldoklóhoz.
Végigsimított a másik arcán lévő vörös jeleken, ami normális esetben csak a képessége használatakor kúszott át a másik egész testén.
- Végül a saját fegyvereim visznek a halálba...végig tudtam...annyira tudtam most mégis...nem állok készen rá...de minek mondom neked el ezt...tudtam hogy a képességem fog megölni...tudtam hogy jobban tönkremegyek valahányszor használom - Chuuya bőgése csillapíthatatlan volt, így Dazai (mivel életében először megszólalni sem bírt) inkább csak elkezdett közelebb és közelebb hajolni hozzá, míg aztán a vörös hajú magához nem húzta így az ajkaik csókba forrtak.
Chuuya végül ellökte a másikat magától egy köhögőroham miatt, de Dazai újra visszahajolt hozzá és csókokkal halmozta el az arca és nyaka minden részletét.
Chuuya újra megragadta a pisztolyt, ám ezúttal Dazai ujjai fonódtak az övéire és segítették remegő kezét.
A fegyver csöve óvatosan cirógatta a vörös hajú fejbőrét.
- Pihenj mostmár, Chuuya. Segítek benne, aztán jövök utánad, megígérem.
- Ne merj utánam jönni! Szükség van rád! Keresned kell egy nőt még, előtted az élet...- Chuuya hangneme kétségbeesett volt, Dazai szemei tágra nyíltak.
- Annyiszor otthagytál...- Chuuya másik keze Dazai arcát kezdte el cirógatni, aki emiatt újra megállt a másik bőrének feltérképezésében.
Olyan szituációban voltak, amilyenbe életükben nem gondolták volna hogy belekeveredhetnek.
- Nem kell pánikolnod kedvesem. Mostmár nem foglak többet elhagyni, hisz te voltál az akit kerestem.
Chuuya erősebben fogta a Dazai arcát, akiben egyből Odasaku arca villant fel, ezért el is csapta a fiú kezét és szenvedélyesebben kezdte el tépni az ajkait. Chuuya egy darabig viszonozta, azonban egyszercsak elhajolt.
- Utánam ne merj jönni, te rohadt öngyilkos jelölt! Téged ünnepelnek! Menj és légy boldog! Van esélyed...kérlek...Ígérd meg hogy tovább lépsz! Aztán húzzuk meg a ravaszt. Mori szerint pár órám van hátra, utána a képességem teljesen szétszed. Kérlek...Ígérd meg...Könyörgöm...
Dazai a szemébe nézett, végigsimított az ajkain és a másik füléhez hajolt:
- Ígérem. Háromra meghúzzuk, rendben? - Chuuya arcán az utolsó könnycsepp is lecsordult, majd egy aprót bólintott.
Az első csók a nyakát érte.
- Egy.
A következő az állára ment.
- Kettő.
A harmadik a szájára.
- Három.
Az eső monoton ütemben kopogott az ablakon, cseppei versenyt futottak az idővel és egymással az üveg mindegy négyzetcentiméterén.
A lövés után minden elcsendesedett, Dazai pedig ellenőrizte a töltényt.
Még maradt egy darab.
Sóhajtott és leült halott kedvese mellé.
- Ígérem...hogy bármerre mész, követlek, Nakahara Chuuya. Sajnálom hogy hazudtam, de még mindig hisztiznél. Remélhetőleg hanyagolod majd azt a hülye kalapodat...
A pisztolyt a saját halántékához nyomta, s a dörrenésre az ablakpárkányon ülő két galamb összerezzenve repült szét, egyenesen a felhők felé véve kiismerhetetlen útjukat.