Snarry novellák

Kezek

Amikor megfogta a kezem, és az ujjai az enyémekhez értek, végigborzongtam. Nem miatta, hanem mert eszembe jutott egy emlék.

Akkor is pont olyan hideg volt, ahogy most is. Én pedig átkoztam magam, hogy nem hoztam a sapkámat és a sálamat, amikor elindultam Roxmortsba. A Három Seprűben még meleg volt, de amikor visszafelé jöttem, és már besötétedett, és remegtem a jeges széltől. Hosszabbnak tűnt az út, mint eddig bármikor, én pedig a nyakamat behúzva egyedül siettem végig az úton. Úgy éreztem, mintha ezernyi üvegszilánk járná át a tenyeremet és az ujjaimat, a kastély pedig még legalább húszpercnyire volt. Fájt a nagy tölgyfaajtó mögötti kellemes melegre gondolni.

És akkor mellém lépett, szinte a semmiből tűnt fel. Megijedtem, ahogyan megláttam a sötét sziluettjét kibontakozni a fák közül.

- Csak nem a rossz lelkiismeret miatt ijedezel, Potter? – Nem láttam őt jól a sötétben, de el tudtam képzelni, hogy most is szokásos, gunyoros arcát mutatja.

- Nem, csak még nem szoktam meg, hogy nem kell aggódnom a sötét taláros alakoktól. Rossz beidegződés… Gyógynövények? – pillantottam a kezében tartott kosárra, ám a sötétben lehetetlen volt látni a tartalmát.

Nem válaszolt, csak csendben lépkedett mellettem. Lassabb, komótosabb tempóban haladt, én pedig akaratlanul is hozzá igazítottam lépteimet. Így tovább tartott az út, mégis képtelen voltam elsietni mellőle. A szél még jobban felerősödött, hiába húztam össze magamon a köpenyemet, bele-belekapott az aljába, és hangosan csattogott körülöttem.

- Fázol?

- Ühüm – bólintottam, és most már csak reménykedni tudtam benne, hogy sietősebbre fogjuk a tempót. Ám ehelyett lenézett a kezemre, ami rózsaszínre dermedt a jeges széltől.

- Tessék.

Először nem tudtam, hogy mire érti. Aztán észrevettem, hogy a talárja zsebébe mélyesztett kezét kijjebb húzta helyet hagyva az én kezemnek is. Megremegtem a gondolattól, hogy újra hozzáérhetek. De pár pillanatnyi tétovázás elég volt, hogy meggondolja magát, szorosan maga mellé zárta a kezét, majd sietősen elindult.

Mire észbe kaptam, már futnom kellett utána., de amint mellé értem, gyorsan bedugtam a kezem a talárja zsebébe. Hagyta. Megrebbentek az ujjai, amikor hozzájuk értem. Odabent kellemes forróság volt. Lehajtott fejjel sétáltam mellette, és már egyáltalán nem éreztem a hideget. Aztán az ujjai az enyémek köré fonódtak, és akkor először megfogta a kezem.

Még ma is érzem. Szerettem volna, ha sosem érjük el a kastély bejárati ajtaját. Az örökké élmúlt, most pedig már nem érezhetem többé a kezei melegét.