Snarry novellák

Egy hét

Korhatár: 16
Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom
 

Pottert mindennek lehetett nevezni, csak szentnek nem. Elvileg a kölyök az ő Megmentőjük; a Fiú, Aki Túlélte, egy Hős. Szerinte csak egy éretlen taknyos ifjonc volt, aki mindig ellenszegült a szabályoknak, kihasználta a hírnevét, mégis mindent elnéztek neki. Ám rendelkezett valami különös, furcsa bájjal, hiszen amikor elhaladt a folyosón, a lányok utána fordultak, elpirultak, és bennük rekedt az éppen kimondásra váró gondolat. Potter megakasztotta a hétköznapok csendes folyását. Ráadásul úgy tett, mintha mindezeket észre sem venné! Olyan volt, amilyen ő sohasem lehetett, vonzó, fiatal, és az igazság örök bajnoka. Annyi mindenben különböztek, olyanok voltak, mint a tűz és a víz. Semmi hasonlóságot nem tudott felsorolni kettejük között, maximum a fekete hajat. De Potteré selymes volt és kócos…

Ő mégis valahogy beleszeretett. Egy tizenéves kölyökbe! Vagy legalábbis olyanfajta birtoklási vágy kerekedett benne, ami már nem volt egészségesnek mondható. Egyáltalán nem.

Most pedig dühös volt, érezte, ahogy az egész belsőjében kavarog a harag.

*

Minden a múlt hét keddjén kezdődött. Azóta minden egyes nap látta Pottert, olyan volt, mint valami sorozatos látomás, aminek a fiú a szentje. Minden nap feltűnt előtte, minden esetben más társaságában, és legtöbbször kompromittáló helyzetben.

Kedden, amikor éppen a második emeletről tartott vissza a hűs pincéje nyugalmába, egy párocskát vett észre sutyorogni az egyik oszlop mögött.

- Ugyan már, Harry! – A név hallatán megtorpant, és hegyezni kezdte a fülét.

- Nem megy, én még nem vagyok kész…

- Harry, minden fiú ezt akarja a te korodban, már miért ne lennél kész rá?

- Mert…

- Ugyan, bízd csak rám magad!

Itt elégelte meg a hallgatózást. Egyrészt azért, mert a társalgás olyan irányt vett, hogy úgy döntött, itt az ideje szétrebbentenie a párocskát, másrészt a folyosón felhangzó léptek gyanúsan egy tanárhoz tartoztak, ő pedig nem engedhette meg magának, hogy fülelni lássák. Azt annál inkább, hogy pontokat von le egy griffendéles párocskától. Harmadrészt pedig dühítette az a furcsa érzés, ami összeszorította ott belül. Valahol a szíve helyén, talán a lelkében… pedig köztudott volt, hogy ő egyikkel sem rendelkezett.

Így hát méltóságteljesen megköszörülte a torkát, aminek következtében a két griffendéles ijedten kilépett az oszlop mögül. Mámorító érzés volt látni, ahogyan Granger elpirult, ám azt még inkább, ahogy Potter elsápadt, ám zavarában két kis rózsaszín foltocska gyúlt az arcán.

- Megtudhatnám, mi olyan fontos megbeszélnivalójuk akadt, hogy nem tudják másutt lefolytatni, csupán a folyosó egyik oszlopa mögött? – kérdezte Perselus fagyos hangon, és közben egyetlen pillanatot sem szalasztott el a két diák zavarából. Ha másért nem is, de ezért megérte tanárnak lenni.

- Elnézést, professzor úr - rebegte Granger ijedten.

- Menjenek vissza a klubhelyiségükbe, lassan itt a takarodó ideje.

- Igen, professzor – válaszolt újra a lány, majd megragadta Harry karját, és gyorsan elvonszolta. Piton még követte őket a szemével, de bár ne tette volna, hiszen pár lépéssel később Granger közelebb bújt Potterhez, és összefűzte az ujjaikat séta közben. Potter láthatóan zavarban volt. Perselus számára nyilvánvalóvá vált minden: nem akarták, hogy a Weasley kölyök megtudja…